Ének: 356, 1: Felvirradt áldott szép napunk…
Imádság: Kegyelmes Istenünk, Szerető Mennyei Atyánk! Húsvét reggelén, amikor a világosság ismét legyőzte a sötétséget, egy olyan napra virradtuk, amikor nem csak a tavaszi fény dereng, hanem az elhengerített kő és az üres sír üzeni, hogy győzött az élet a halál felett. Nagypéntek tragédiája és nagyszombat letargiája után, amikor megadtuk a módját és idejét a sebeink miatti fájdalomnak és a bűneink miatti szomorúságnak, szeretnénk kitárni Előtted a szívünket.
Életnek Ura, aki szóltál, és szavadra lett a mindenség, aki Fiad Jézus által megváltottál és életeket megváltoztattál, változtasd a mi érzéseinket is szent vágyakozássá. E válságos időkben, de a kegyelem időszakában nem kenyérre, és nem is vízre szomjas a lelkünk, s az életünk, hanem a szóra, amelyik a Te szádból származik. Változtasd otthonunkat templomoddá, családunkat gyülekezetté, hogy templomodba gyülekezés nélkül is azt érezzük: Tehozzád és Általad egymáshoz tartozunk. A Te néped vagyunk. Szentlelked tudja ezt az ünnepet megszentelni, a Veled való találkozást átélhetővé tenni, s a lelkünket betölteni azzal az örömmel, hogy egyek vagyunk. Egyek vagyunk még akkor is, ha távolság választ el szeretteinktől, távolság választ el szent templomodtól. Szentlelked és áldott igéd, kenyered és borod égi módra minket Veled összeköt. Ezzel a reménységgel várjuk szent igéd szavát, hogy a szívünkbe rejtsük, és gyümölcsöt teremjen javunkra és a Te dicsőségedre. Kérünk hallgasd meg imádságunkat a Te Egyszülötted, a Megváltó Jézus nevében. Ámen.
„A hét első napján pedig kora hajnalban (az asszonyok) elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia. Ekkor visszaemlékeztek szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.” Lk 24, 1-12
Szeretett Testvéreim! Ünneplő Gyülekezet!
Nem tudtunk ma sem elég korán kelni ahhoz, hogy meg ne előztek volna minket némely asszonyok, Jézus igazi tanítványai. A hűségesek. Akik nem ígértek, és nem fogadkoztak, mint Péter, hogy ha majd mindenki megtagad, én akkor sem teszem, hanem akik mindvégig kitartottak Jézus mellett, még a halálban is. Igazi tanítványok ők, akiket nem bénít meg a veszteség, hanem a legnagyobb szívfájdalmak között is teszik a dolgukat. Jézus sziklasírjához igyekeznek, hogy bebalzsamozva végtisztességben részeltessék a drága halottat. Részben Jézusért teszik, részben pedig önmagukért. De nekik van nagyobb szükségük rá. Fájdalommal van tele a szívük és a fájdalom beszél belőlük: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról? Ugye ismerősen cseng a kérdés, még ha mi másképpen fogalmazzuk is? Az életem súlyos próbatételei közül hogyan szabadulhatnék? A rám váró nehéz feladatoktól hogyan mentesülhetnék? A sorsom sötét árnyai elől, a félelmeimtől hova futhatnék? Sötét és bezárt sír a lelkem, a kő mely szívemet nyomja nagyon nehéz nekem. Pál apostol is így kiált fel egy kétségbeesett helyzetében: Óh, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg e halálra ítélt testből? (Róma 7.)
Bizonyára ismerősek ezek a kútba kiáltott szavak, különösen, amikor mindezekre rávetül az éjszaka árnya.
De húsvét hajnalán feltámadnak a halott szívek, és nem a fekvőhelyükön keseregnek, hanem teszik azt, ami a dolguk. Aminél nincs jobb módszer a csüggedésre, a végső nagy lehangoltságra, hogy tenni, tenni és tenni azt, ami ebben a helyzetben még megtehető.
Jóra vezérlő lelkülettel mutatják meg nekünk – most, húsvét reggelén – az asszonyok, hogy amikor nincs mit tenni, akkor is van az embernek dolga. Mert a legjobb dolog mindig az elindulás. A legjobb dolog a fájdalommal szembe menni, és az életnek mindig új esélyt adni.
Olyan szívesen mondanám, mert sokkal kedvesebben hangozna, hogy csak azoké ez a húsvéti ajándék, az új esély, a feltámadás ajándéka, akik hisznek. De sajnos ez nem volna igaz. Mert nem elég hinni! Nem elég nagyon hinni! Nem elég vakon hinni!
Azoké ez az ajándék, hogy az újrakezdés, vagy a boldog beteljesülés az ölükbe hullik, akik hisznek és elindulnak.
Mondjuk ki együtt, hogy ez az elindulás nagyon nehéz. Különösen akkor, ha az embernek idejekorán letörték minden kezdeményezőkészségét és kedvét: ne tedd, ne csináld, nem szabad, nem szégyelled magad! – és így tovább. Azt írja Pál: „Ti atyák, ne ingereljétek a gyermekeiteket, nehogy bátortalanok legyenek (Kol 3, 21). Az elindulás készségét, képességét tanulni, vagy újratanulni kell, talán éppen húsvét reggelén az asszonyoktól.
Tanulni azoktól, akik elindulnak és célba érnek! A halott Jézushoz mennek, és egy nagy jóhírrel találkoznak: Feltámadt. Nincsen itt. A balzsamozás elmarad. A végtisztesség elmarad. Már nincs rá szükség.
Az asszonyok föltekintenek és látják, hogy a kő el van hengerítve. Kimondhatatlan a félelmük, de még mindig nem a bénaság vesz rajtuk erőt, mert ha már eddig eljöttek, akkor nem állnak meg a nyitott sírnál, hanem belépnek oda.
A sírhoz menő asszonyok ott, éppen azon a helyen kapják a küldetést, ahová a könnyeiket vitték. Az angyalok ekképpen biztatják őket: Emlékezzetek Jézus szavaira. És ők elkezdenek emlékezni, és ez az emlékezés új irányt ad az életüknek. A holtak világából elindulnak az élők világa felé.
Tehát megérte ez az elindulás. Küldetésük, hogy elmondják, mitől épült újra elveszett reményük. Mitől vigasztalódott meg a szívük. Két angyal a szívükbe súgta az élet evangéliumát.
Húsvét csak akkor lesz, ha kesergők, és gyászolók, megfáradtak és közönyösek azt mondják: elég volt a csüggedésből. Elég volt, hogy életünk elfolyt idejében a halott Jézust és tehetetlen önmagunkat sirattuk, de most elindulunk. Kilépünk a fényre, rálépünk a fényben ragyogó húsvéti útra, ahol a Feltámadott Jézus minden élő lélekben, minden családtagban, minden rokonban, vagy kevésbé rokonszenves emberben, barátban és ellenségben szembe jön velünk. Az ünnep akkor jön el, ha elindulunk és ezt magunk is megtapasztaljuk. Isten adja és mi tegyünk érte, hogy így legyen. Ámen.
Utóima: Szerető Mennyei Atyánk! Válaszként szent igéd üzenetére megnyitjuk szívünk ajtaját a feltámadt és élő Úr előtt. Jöjj Királyom, Jézusom, szívem íme megnyitom. Köszönjük, hogy földre jöttél, azt is, hogy jártad útjainkat, etted kenyerünket, ittad italunkat és emberi mivoltodban szenvedted el embertelenségünket. Köszönjük, hogy kereszthalálos szerelemmel szerettél, véreden megváltottál, hogy ne húsvét előtti, hanem húsvét utáni életünk legyen.
Mert Pál apostollal együtt valljuk, ha csak ebben az életben reménykednénk benned, akkor minden embernél nyomorultabbak lennénk. Ámde feltámadtál, a halálon győzelmet vettél, hogy életünk vezére, szívünk bátorítója légy. Ezzel a reménységgel hozzuk eléd teremtett világunkat. Átszögezett kezed áldjon és gyógyítson. Állítsd meg a mi láthatatlan ellenségünk hódítását, és közben hadd legyen tiéd a szívünk egészen, hogy megújult lélekkel állhassunk majd eléd, szent templomodban már itt e földön, s majd az örökkévalóságban. Gyógyítsad a betegeket, vigasztald meg a gyászolók szívét, adj megbékélést amíg tart a földi élet. Kérünk öntözd meg esővel a szomjú földeket, a kitikkad növényeket, hogy tavaszi ébredésük és növekedésük erőteljes legyen. Záporként hulljon az áldás szomjas szívünkre és egész világunkra, hogy Tebenned, Ó Jézusunk teljes és boldog életünk legyen! Ámen.
Mi Atyánk…
Áldás: „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát, 21tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek dicsőség örökkön-örökké. Ámen.” Zsid 13, 20-21
