Textus: Filippi 2,12-16a:
Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.
Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek.
Kedves Testvérek!
Meglepő módon, de majdnem 2000 éves szöveget olvastam fel az imént, amelyet Pál apostol írt a Filippi városában található keresztény gyülekezetnek. Azt hiszem az aktualitása szinte félelmetes, hiszen távolságról, zúgolódásról és elfajult időkről van benne szó.
Pál idős korában írja ezeket a sorokat a gyülekezet tagjainak. A Filippiben található gyülekezetet ő maga alapította és nagyon közel állt a szívéhez az ottani közösség. Pont emiatt a szeretet miatt számol be nekik a helyzetéről a levélben, mert tudja, hogy várják őt vissza. Mindeközben Pál nem szeretné magára hagyni a gyülekezetet, így a távolból igyekszik bátorítani őket.
Pál ekkor fogságban van, letartóztatták, hogy zavart kelt tevékenységével a Római Birodalomban és mivel ő maga is római polgár, így az ügyét a császár előtt kell kivizsgálni. A tárgyalásnak, azonban még nem jött el a napja. Pál várakozik, és ebben a várakozásban igyekszik tartani a kapcsolatot különböző gyülekezetekkel. Mindeközben ott van a gondolatai között, hogy lehet, már soha többé nem találkozhat a gyülekezet tagjaival, mert a császár előtt az ítélet, akár halálbüntetés is lehet. Erre bizonyíték az, hogy a megelőző fejezetben Pál az evilági szolgálat öröme és a Krisztushoz való költözésének a lehetőségéről gondolkozik.
A felolvasott szakasz többek között Pál és a gyülekezet közötti távolságról szól. Pál nem tud szabadon mozogni a Római Birodalomban a fogsága miatt, így kénytelen a személyes találkozás helyett, egy más kommunikációs formát választani. Ő a kor lehetőségeihez mérten levelet ír.
„Távolság”, „távolságtartás”. Olyan kifejezések, amelyek nekünk is ismerősen csengenek. Az elmúlt évtizedekben hozzászoktunk, hogy szabadon mozoghatunk és akkor és oda mehetünk, ahová csak szeretnénk. Ez most megváltozott, mert vigyáznunk kell egymásra és meg kell óvnunk az egészségünk.
Igaz mi nem vagyunk fogságban, mint Pál, de mégis korlátozva van a mozgásterünk. A személyes találkozásokat hanyagolnunk kell, és ez kihat az életünk minden területére. Leginkább arra, hogy hogyan tartjuk a kapcsolatot egymással.
Ez a helyzet megváltoztatja az egyházhoz való viszonyunkat is. Bízzunk benne, hogy csak rövid ideig, mégsem várhatunk arra, hogy majd véget ér a járvány és akkor majd újra felvesszük a kapcsolatot egymással és Istennel. Ha valamikor, akkor pont ezekben a nehéz napokban van leginkább szükségünk Istenre. Nem várhatjuk a szép jövőt, hanem itt a jelenben kell gondozni az Istenbe vetett hitünk.
Pál is pontosan erre bátorítja a Filippi városában található gyülekezetet. Inti őket, hogy nincs értelme zúgolódni, nincs értelme feszültséget kelteni, sőt nincs értelme megszomorodni, mert attól, hogy Pál nincs ott velük, Istennel ugyanúgy tudják tartani a kapcsolatot.
Ez igaz ma is. Lehet nem tudunk eljönni a templomba, nem tudunk együtt énekelni és imádkozni, de ettől függetlenül Isten ugyanúgy vágyik ránk és ugyanúgy szeret minket. A körülmények lehet változnak körülöttünk, de Isten ugyanaz marad. Krisztus ugyanúgy meghalt értünk és ugyanúgy nekünk akarja adni a hit ajándékát.
Az egyházban kialakult a hitünk gyakorlásának a módja. Istentiszteleten, Biblia órákon és számos különböző alkalmakon beszélgetünk Istenről és keressük az Ő akaratát. Ezt most viszont szüneteltetnünk kell és igaz csak átmenetileg, de újabb rendet kell kialakítanunk, hogy Istenhez közel tudjunk maradni.
Ez a helyzet nem egyszerű, mivel pont a kommunikációink vált nehézkessé. Ebben a helyzetben felértékelődik mindannyiunknak a hitbeli önállósága. A mostani időkben minden eddiginél nagyobb önfegyelemre van szükségünk, hogy nap, mint nap le tudjunk borulni az Úr előtt imádságban és a saját rendünket kialakítva tudjuk olvasni a Bibliát.
Mielőtt azonban elbizonytalanodnánk, fontos hogy tudjuk: Nem vagyunk egyedül. Isten velünk van! A Szentlélek szeretne ott lenni mindannyiunk otthonában is. Nem vagyunk egyedül, mert a távolság ellenére lélekben mi emberek is együtt vagyunk, mint az Istent követők közössége. Hála az Úrnak, hogy ismét egyre több igei alkalmat találhatunk meg az interneten, a legtöbbünknek van telefonja is, a posta is működik. Használjuk ki ezeket a lehetőségeket, hogy kapcsolatban maradhassunk.
Milyen szép példa erre Pál értékes levelezése, aki szintén nem adta fel semmilyen helyzetben sem. Pál megtehette volna, hogy a fogságának a feszültségében, a várakozás bizonytalanságában egyszerűen kiakad, hogy miért ilyen nehéz neki az élet. Miért kell neki a halálos ítéletén gondolkoznia, miközben ő mindig csak segíteni próbált másokon.
Pál azonban nem akad ki. Sőt ebben a roppant nehéz helyzetben ő az, aki bátorít. Ő az, aki zúgolódás ellen int és a hit munkálására bátorít másokat.
Honnan van benne ez az erő? Honnan van benne ez a reménység? Hogyan tud ő ilyen erősen ragyogni, miközben körülötte elkezd minden összeomlani?
Azt hiszem, hogy mindannyian érezzük, hogy ezekre a kérdésekre a válasz Pál hitében keresendő. Pál, ahogyan az élete egészében, most sem a körülményekre koncentrál. Tudja, hogy nincs értelme a körülményeken bosszankodni, amikor ott lebeg a szeme előtt a küldetése: mások bátorítása és Isten szolgálata. Ki is mondja a felolvasott igeszakaszban, hogy ez akkor fog sikerülni, ha „az élet igéjére figyeltek”. Ő is igyekszik a figyelmét az életet adó Istenre helyezni.
Több ez egy puszta optimizmusnál. Sokkal több. Az emberi erőnk véges, önmagunk erejéből csak ideig-óráig tudjuk pozitívan szemlélni a világot és mindig a jót keresni benne. A nehézségeket is sokáig tudjunk tűrni és tűrni, de olyan a mi emberi valónk, hogy egy idő után betelik a pohár. Vagy kirobban belőlünk a feszültség, vagy az elfojtott érzelmeknek lesz rossz hatásuk életünkre.
Be kell ismernünk, hogy a világ kihívásaival szemben sokszor kudarcot vallunk. Van bennünk erő, de ez az erő véges. Küzdhetünk és harcolhatunk, hogy „én akkor is megmutatom a világnak, hogy én erősebb vagyok másoknál.” Lehet ezt az utat választani, a lázadás útját. Lehet harcolni az emberi valónk ellen és eljátszani, hogy nekünk nincs gyengeségünk. Ez sikerülhet valameddig. Lehet sikerült majdnem egy teljes életen át. Mégis van ennek értelme?
Pál példáját látva jobban járunk, ha megnyugszunk. Épp elég sok most a világban a feszültség, nem bölcs döntés most az önmagunk igazáért harcolni és a saját erősségünket bizonyítgatni. A nyugalom és a békesség útja viszont reményt tud adni. ”Az élet igéjét”, az élet szavát említi Pál. Azt a szót, amellyel Isten életre hívta a világot; azt a szót, amelyet hirdettek a próféták; azt a szót, amelyet Jézus tanított nekünk; és azt a szót, amelyet a Szentlélek szól ma is.
Ez a szó pedig legerősebben a Bibliából szól hozzánk. A Biblia pedig Isten szeretetéről beszél, és arról a békességről, amely Pált is betöltötte.
Ebben a helyzetben biztosan sokan azt várnák az egyháztól, hogy hirdesse ki Isten akaratát és egyértelművé tegye, hogy mi miért történik. Viszont ne felejtsük el, hogy az egyház mi magunk vagyunk, mindannyian, akik hiszünk Istenben. Az egyház nem egy intézmény, az egyház nem a templomokat jelenti és nem is a lelkészeket, vagy a papokat. Az egyház emberek közössége.
Önálló, értelmes és Isten iránt alázatos emberek közösségét. Az egyház mindig ott van, ahol segítségül hívják Istent. A kérdéseinkre a válaszok ugyanúgy megszülethetnek a mi otthoni csendességeinkben, mint ahogyan egy istentiszteleten a templomban. Most az otthoni csendességek idejét éljük. A Zsoltárok könyvének, vagy éppen az evangéliumoknak a rendszeres olvasása és az azon való elmélkedés segítség tud lenni, ugyanúgy mint bármelyik másik bibliai könyv is. Akár a Filippi levél is, amelyet a református bibliaolvasó kalauz szerint a napokban olvashattunk.
Távol vagyunk egymástól, de Jézusban mégis közel. Ha egy szívvel és egy lélekkel szólunk az Úrhoz, akkor minden távolság feloldódhat és minden feszültség képes megnyugodni. Ebben a helyzetben a békében élő ember pedig olyan ritka bátorítás tud lenni, aki úgy tud örömöt vinni az életbe, mint egy csillag fényt az éjszaka sötétségébe. Lehet borongós a világ, lehet sötét gondolatokat akar indítani bennünk, de ha a mi figyelmünk Istenen marad, akkor az élő Jézus személye a helyére tudja tenni az életünket.
Példát mutatott nekünk ebben Pál, megmutatta hogy a legnehezebb napokban is Istennel sikerülhet nyugodnak és reménnyel telinek maradni. Ha neki sikerült, nekünk is sikerülhet, mert Isten ugyanúgy meg szeretne erősíteni minket is, mint ahogyan Pált is megerősítette.
Így legyen! Ámen!
