Köszöntés: „Amikor eljön Ő, az Igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra!” (János 16,13)
Imádkozzunk! Istenünk, akinek Lelkével betöltekezni vágyunk! „Születésünk csak álom s feledés. Létünk csillaga: a lelkünk messziről ered és véget nem velünk ér. Nem teljesen emléktelen, s nem egészen védtelen: jövünk az Istentől, Belőled, aki otthonunk vagy. Gyermekként fénycsóvát vonunk: bár kezdenek betakarni minket börtön-árnyak, de mi a Fényt nézzük, s hogy honnan árad, s mindennek örülni tudunk. Ifjúként a természet papjai leszünk, s ugyan ábrándunk a Fényről tündökölve jár előttünk, a szürke világba mégis beleveszünk. A föld öle is kínál örömet: mint dajka, szeretné elérni, hogy nevelt fia feledje a fényköröket, ahonnan jött; s hogy hol a fénypalota… S bár a szárazon vagyunk, a part oly messze, a szél elállt: lelkünk mégis lát Téged: az Örök Tengerárt – mely idehajt, s mely tovább fog sodorni majd…” (William Wordsworth: A halhatatlanság emléke a gyermekkor emlékeiből – részlet) Istenünk, hallani, érezni, érteni vágyunk Téged, és élni a Te Örök Országodat! Ámen
Alapige: Ezékiel próféta 37, 1-10: „Az Úr megragadott engem; elvitt engem az Úr lélek által, és letett egy völgyben. Tele volt az csontokkal. Végigvezetett köztük körös-körül, és láttam, hogy nagyon sok csont volt a völgyben, és már nagyon szárazak voltak. Megkérdezte tőlem: ’Emberfia! Életre kelnek-e még ezek a csontok?’ Én így feleltem: ’Ó, Uram, Uram, te tudod!’ Akkor ezt mondta nekem: ’Prófétálj e csontokról! Mondd nekik: Ti száraz csontok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni. Inakat adok rátok, húst rakok rátok, és beborítalak benneteket bőrrel, azután lelket adok belétek, hogy életre keljetek. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.’ Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Amint prófétálni kezdtem, hirtelen dörgő hang támadt, a csontok pedig egymáshoz illeszkedtek. Láttam, hogy inak kerültek rájuk, majd hús növekedett, és végül bőr borította be őket, de lélek még nem volt bennük. Akkor ezt mondta nekem: ’Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek!’ Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt.”
Kedves Testvéreim! Ma, pünkösd ünnepén vegyük számba, hogy mi mindent tudunk a Lélekről. Kevés szó van a földön, amelynek jelentése oly mérhetetlenül gazdag, megfoghatatlan és mégis tökéletesen érzékelhető, mint a lélek. A Bibliában a lélek szó egyszerre vonatkozik Istenre és emberre – a lélek a szent, az isteni az emberben. Az ószövetség nyelvében a lélek, a héber „rúah”: lehelet-lélek, vagyis a lélegzetvétel hangutánzó szava. Szó szerint szelet jelent, amely mozgásba lendít, átvitt értelemben pedig az Istentől kapott Lélekre utal, amely életerőt ad, elindít és mozgásban tart. Míg Izráel Istene maga az eleven mozgékonyság, addig a többi nép néma, mozdulatlan, tehetetlen bálványoknak hódolt a szentírók szerint…
„Isten szele fúj” a teremtéskor a vizek felett; ezt leheli az ember orrába; szellős alkonyatkor ez lengedez az Édenkertben, keresve Ádámot és Évát. Ez a titokzatos, a teremtett világba adott isteni lélek, mint különleges energia, idéz elő változásokat a földön. Gondoljunk az egyiptomi kivonuláskor a természetfölötti erősségű szélre, amely kettéválasztja, majd összesodorja a Vörös tengert, hogy a zsidó nép megmenekülhessen üldözői elől. A hegyeket, sziklákat tördelő erős viharra, amelyet Illés próféta élt át a Karmel hegyen. Vagy az első pünkösdkor szélzúgás kíséretében kitöltött Szentlélekre. Az ószövetségi zsidóság a szélben szinte mindig Isten fenséges megjelenését vélte felfedezni. Többször olvashatjuk, hogy: „Isten szája fújja a szelet”, vagy hogy „Isten a szelek szárnyán repül”. A Lélek, mint forgószél ragadja el Izráel legelső prófétáit is. Így kap küldetést és látomásokat Illés, Elizeus, vagy mai igénk írója: Ezékiel próféta, akárcsak később az újszövetségben Pál és János apostol.
Az ószövetségi nép számára az ember oszthatatlan egység. A testi és lelki folyamatok egyértelműen összefüggenek egymással, például Saul király éppúgy belebetegszik külső és belső harcaiba, mint Aháb király. A bölcsességet korán lejegyzi a Példabeszédek könyve, hogy a szomorúság beteggé teszi a testet, míg a vidám szív, a nevetés gyógyító. Test és lélek elválaszthatatlan. A lélek az élet lehelete, amelynek hiánya pusztulást hoz, visszatérése viszont új életre támaszt.
Felolvasott igénk a halál-völgyben lévő kiszáradt csontok megelevenítéséről szól. Amit leír, számunkra éppúgy elképzelhetetlen és megmagyarázhatatlan csoda, mint egykor a Krisztus előtti zsidóknak. Az azonban gondolkodóba ejt, hogy miféle ember ez az Ezékiel próféta, aki kimondhatja az újjáteremtő, isteni szavakat a csontok felett. A zsidók meg voltak győződve, hogy nem kerülhet mindenki egyformán közel Istenhez. Isten lelke ugyan minden testnek éltetője, viszont csak egyes kiválasztottakban van jelen koncentráltan, mint valami dinamikus robbanóerő. A Lélek különleges ajándékában szerintük csupán a próféták, karizmatikus vezetők, a bírák, felkent királyok, s az „ember-arcú angyalok” részesültek, akik ezáltal Isten küldetésében járva – hosszabb-rövidebb időre – rendkívüli dolgokra lettek képesek. Mózes erre a „koncentrált Lélekre” utalt könyörgésében: „Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és nekik is adná Lelkét az Úr!” (4 Mózes 11,29)
Később aztán megváltozik a választott nép elképzelése. Jóel próféta már azt jövendöli, hogy eljön az idő, amikor nem lesznek szent előjogokkal kitüntetett személyek, mert Isten mindenkire kiárasztja majd Lelkét, és így mindenki közvetlenül fogja ismerni Őt! Mindezt beteljesíti a világ megváltására kiválasztott Jézus. Az Úr Lelke van rajta, szentségének és hatalmának teljessége – vagyis isteni tökéletesség és hatóképesség jellemzi: maximálisan jó hatással tud lenni a világra, képes minden akadályt legyőzve, pozitív változásokat előidézni. Őbenne maga a Mindenható van jelen. Aki Jézust látja, az Istent ismerheti meg szemtől-szemben.
Jézus ezt a különleges kiválasztást az egész világra kiterjeszti az új szövetségben, Szentlelke által mindenkit az isteni értékek megtestesítésére hív. Rámutat, hogy Isten mindenkit jónak teremtett, s akármilyen rossz irányba fordították is az embertársaktól kapott borzalmas példák és szenvedések, mindenkinek van visszaút igaz emberséghez. Hiszen mindenkit megváltott és üdvösségre hívott, az istenarc mindenkiben kirajzolódhat és egyre erősebben ragyoghat, ha törekszünk rá! Mind Isten választottjai vagyunk, bármelyikünkből lehet kirobbanóan lelkes és hiteles, nagyhatású megjelenítője a mennyei szeretetnek és bölcsességnek! A Lélek tehát Jézus óta mindenkié, nemcsak egyes kiválasztottaké.
Teológiai megközelítésben a Szentlélek eljövetelével elérkezett az egyház korszaka. A földre kitöltetett, embernyi méretűre szétoszlott Lélek-lángok, isteni lélek-darabkák arra vágyakoznak, hogy egymásra találjanak, együttműködjenek, újra egyesüljenek. Szükségük van egymásra, hogy mindig lássák a célt, tartsák az irányt, egyesítsék erőiket, képességeiket, s együtt harcolva és építve töltsék be a küldetésüket. Ahol Isten Lelke valóban működik, ott az egyház nem másokat megítélő, másoktól elzárkózó, álszent különítmény akar lenni, hanem kilép a templom falai közül és azon dolgozik, hogy kivétel nélkül mindenkiből előhívja mindazt, ami felülről adatott, ami „isteni módon emberséges”. Az élő Lélek által vezetett egyház szeretne mindenkit a nagy Krisztus-test tagjaként szeretni, a gyülekezet kis közösségébe vonzani, vele jót tenni, s azután vele együtt tenni a jót. A Lélek egymás felé fordít minket, hogy jobb legyen a világ.
Hazánkban még az egyház legsötétebb korszakában, a középkor végén is volt ilyen Lélek-vezette, krisztusi életvitelt hirdető misszió. Ennek egyik írásos bizonyítéka, az 1500-as évek elején íródott magyar Cornides-Kódex szokatlan módon, gyógyszer-receptként írja fel Isten hét szent ajándékát a hét fő bűn gyógyítására. Önimádat ellen istenszeretetet rendel. Irigységre jóindulatot javasol, harag ellen higgadt gondolkodást, lustaságra a cselekvő szeretet erejét. Kapzsiság ellen értékrendet ad, torkosságra okfeltáró éleslátást, hűtlenség ellen pedig jövőre tekintő bölcsességet. Mindezzel tudatos gondolkodásra, megfontolt és hasznos életvitelre serkenti az embert a reformáció előtt! Bátorságra buzdíthat ez minket (akiknek a reformáció a lényegünk, nevünk kötelez(!), hogy merjünk változni és szokatlan formában közvetíteni az örökérvényű értékeket, ha megértettük korunk emberét és a lelkéhez vezető utat! Nem baj, ha a múltban, vagy a környezetünkben nem találunk rá példát – talán éppen ekkor engedünk teret a bennünk munkálkodó Léleknek! A mai világhelyzet is példátlan. Életünk hajója ezelőtt kiszámíthatóbban úszott a történelem folyóján. Haladtunk az árral, vagy éppen igyekeztünk szemben úszni vele. Az út sokszor, sokfelé kanyarodott el váratlanul, ám megláttuk az új irányt, új medret, s próbáltuk követni. Vigyáztunk, nehogy kisodródjunk veszélyes partokra; feszülten figyeltünk, hogy zátonyra ne fussunk. Ám másfél évvel ezelőtt mintha hirtelen kivetődtünk volna az óceán közepére. Az egyértelműen látható folyómedret el kellett hagynunk, nem egyszer víz alá is kerültünk. De lassan leapad a víz. Rajtunk múlik, hogyan evezünk tovább. Ahhoz, hogy könnyedén haladjunk a jó irányba, ki kell dobnunk a hajóból mindazt, amiről időközben kiderült, hogy haszontalanná vált, ami az isteni szeretet mérlegén nem áll meg, s fölösleges teherként a mélybe ránt. Csak az életre-való rakományt vigyük tovább – magánéletben és egyházként is!
Mit jelent a Lélek személyesen nekünk? A Lélek: felébreszt. Föleszmélünk, magunkhoz térünk, és szó szerint összeszedjük magunkat. Villámként csap belénk a felismerés, hogy az ellentétek, végletek, ha kibékíthetetlennek látszanak is, mégis, valami megmagyarázhatatlan módon össze tudnak olvadni egy nagy egésszé – ahogyan Ezékiel próféciájában a kiszáradt csont elfogadta a rárakott húst, inakat és át tudott lelkesülni ott a Gé-Hinnóm völgyében, vagyis a Gyehennán! Azt bizonyítja ez, hogy a pokolból támadhat élet! Micsoda előképe ez a megváltásnak Krisztus előtt 600 évvel, és micsoda üzenet ez ma! Van visszaút a pokolból! Jézus a szétesett életünket összerendezi megváltó halálával. Kibékíti és újra egyesíti lényünk szétszakított, egymással tusakodó részeit is. Rámutat, hogy a testünk és lelkünk egyformán fontos és értékes, s ezen a földön csak együtt képesek hasznossá és boldoggá tenni, célba juttatni minket. Ő lényünk teljességében megvált, helyreállít és felszabadít arra, hogy mindenestől fogadjuk el, szeressük és építsük magunkat. És ugyanezt tegyük a társainkkal is: fogadjuk el, szeressük és építsük őket is, mert csak így születhet közös boldogság és előrehaladás. Ezért áldozta fel Jézus magát a Golgotán. Erre a Lélek ébreszt rá.
Amíg a keresztnek ez az értelme fel nem ragyog nekünk, addig szorongunk; a bennünk és a külvilágban bujkáló gonoszság folyton azzal fenyeget, hogy leigáz minket, s mi nem érezzük elég erősnek és bölcsnek magunkat, hogy ellenálljunk. Aki viszont Isten Lelkének az erőterében él, az már feloldozást nyert a bűn és halál hatalmából, az már látja Isten végtelen nagyságát és szeretet-hatalmát, és tud bízni a jó győzelmében! Tudja, hogy ahol nő a Fény, ott eltűnik a sötétség. Nemcsak Istenben, hanem magában is bízik, hiszen diadalmas Istenének benne lakó Lelke vezeti győzelemre. „Ő bennünk, mi Őbenne” – mondja az Ige (1János 3,24). Lelkünk az hely, ahol az Istennel találkozunk, hozzá kapcsolódunk, megéljük a vele való összetartozásunkat. Ebből táplálkozik a biztonságérzetünk, az önbecsülésünk és a külső-belső egyensúlyunk. Lelkünk Istennel összefűz.
A Lélek emellett iránytű a jóra – lelki „ismeret”. A Lélek világossága, a Lélek-jelenlét mentesít a görcsös félelmektől, s tisztánlátást ad emberi képességeink és határaink felől, valamint a jövőnket illetően. Káténk szavaival: „Életemben, halálomban, egészségben, betegségben, örömben és bánatban a Krisztusé vagyok!” Semmi sem történhet velem a gondoskodó Isten tudta nélkül! S Lélekkel betöltekezve nem félelemből teszek jót, büntetéstől rettegve, hanem meggyőződésből – szabadon, felelősen, önállóan és mindenekelőtt örömmel. Mert a Lélek elhozta a nagy hajnalt, amikor eszméletre tértem: micsoda homályban vegetáltam én eddig, most pedig Nap támadt bennem, s minden ragyog! Már felismerem és átölelem a csodát, amiben élek – a töredékességbe rejtett teljességet! Amit eddig tudtam: kevés volt, s talán félrevezető. Amit most tudok és érzek: az már kifejezhetetlen! Új teremtés lettem: a sötétben is látok, és tudatosan cselekszem. Boldog vagyok minden erőlködés, mankók és pótlékok nélkül – akkor is, ha látszólag úttalan utakon járok –, mert a Lélek a navigációs rendszerem, amely mindig jó irányba visz.
Az élet állandó változásai között éberségre van szükség ahhoz, hogy a végtelen csodák születését el ne mulasszuk, valami nagynak a csíráját el ne tapossuk! A lélek: éberség és indíttatás! Nyitott szem és szív, bátor tettrekészség! Az isteni energia körforgásába bekapcsolódni csak alázattal lehet. Leoldott saruval megállok a Végtelen Rendkívüli, a Tökéletes Szeretet és Legfelsőbb Értelem előtt: s meghódol lelkem annak az Istennek, aki beleszőtte parányi életemet a mindenség szövetébe. Észreveszem és mélységes tisztelettel csodálom minden mozdulatát, minden ajándékát, a belém vetett bizalmát, és felfoghatatlan bocsánatát. Izgalommal, lelkesen látok neki az összes feladatnak, amely vár rám küldetésem során. Fohászkodva, hogy mindaz, amit teszek, méltó legyen Istenhez. Mert a Lélek: éberség és indíttatás.
A belénk adott Lélek: Istenarc. Felvillantja az égi jóságot: sugárzik, üdít, melegít. Gyógyít, felráz és tanácsol. Sosem agresszív, nem hideg, nem durva, nem utasít el és nem játssza meg magát… A lelki ember spontán szeret, figyelmes és türelmesen törődő, lételeme a segítés. Nagyvonalúság jellemzi a megbocsátás terén éppúgy, mint amikor ad. És kockáztat! Isten sokat kockáztatott értünk. Ha kockáztatunk a jó ügyért, s veszítünk, ne csüggedjünk, el ne bátortalanodjunk! Csak az nem botlik meg, aki el sem indul! Isten a botlást, a rosszat is hasznossá teszi, javunkra fordítja! A kijavított hibák még élesebben megrajzolják isteni vonásainkat. Mert a Lélek: Isten arca.
A Lélek továbbá: lüktető logika! Életrevalóvá tesz, mindenre megtanít. Énünk fölé emel. Emlékeztet a nézőpontra, vonatkoztatási rendszerre, a gondolkodásmódra, amelyet Jézus megmutatott. A realitások talajára állít, tisztázza az összefüggéseket. Segít megragadni a lényeget, kihámozni az igazságot, felismerni a mögöttes valóságot. A Lélek segít túllátni és túljutni a problémákon – abban az esetben is, ha a megoldás már meghaladja a földi látóhatárt… Mert a Lélek: logika.
S megérkezünk oda, amivel kezdtük: a Lélek sodró lendület. Magával ragadó, egyszerre könnyed és végtelenül erős. Pezsdít mindent, ami lankadt és nehézkes, nem hagy túl sok időt az önsajnálatra vagy önteltségre. A Lélek szárnyra kap, s magasba röpít… Annyi minden kiirthatja az emberből a bizalmat, a higgadt gondolkodást, még az őszinte érzéseket is! Sokan betegszenek bele a bizonytalanságba, a csalódásba és a szenvedésbe. Mindannyiukra vonatkozik igénk: „Jöjj elő, Lélek, lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! És Isten elküld minket is, akiket a Szentlélek már életre keltett és újjáteremtett, hogy megajándékozottból szenvedélyes ajándékozóvá legyünk, meggyógyítottból gyógyítóvá, megmentettből megmentővé! Mert akit a Lélek megszabadított, az képes mások bilincseit leoldozni! Akit a Lélek tanított, az tud másokat tanítani! Aki megérezte Isten szeretetét, az mer és tud jól szeretni! Ámen
Imádkozzunk! Jézus Krisztus Atyja! Hadd legyek én fénysugár, ahol Te világosság vagy! Hadd legyek friss fuvallat, ahol Te üdítő derű vagy. Hadd legyek az érintésed, hol gyógyító balzsam vagy! Vágyom lenni a kéz, mely erőddel fölemel. Vágyom lenni a hang, mely szavaddal oldoz fel. Szeretnék adni mindent, mit Tőled kaptam én – szeretni és építeni a világ peremén! Sziklára állítani gyönge lábakat. Ápolni, kísérni, biztatni azokat, kik belefáradtak, hogy régóta emelnek; vagy keveset tudnak, hogy boldogok legyenek… Igaz örömöt találni s adni küldtél minden földi körülmény között. Köszönöm, hogy lelkem: szabadság madara, hogy szárnyakat adsz mélység, s magasság fölött! Ámen
Áldás: „Így szól az én Uram, az Úr: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem… Lelkemet adom belétek, és életre keltek…!” Ámen (Ezékiel 37,12-14)
