FENTRŐL MOST MINDEN MÁS
Óévbúcsúztató igehirdetés a Lukács evangéliuma 9. részének 28-36. versei alapján:
„E beszédek után mintegy nyolc nappal Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost meg Jakabot, és felment a hegyre imádkozni. Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött. És íme, két férfi beszélt vele: Mózes és Illés, akik dicsőségben megjelenve, élete végéről beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik ott álltak vele. És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mert nem tudta, mit beszél. Alighogy ezt kimondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket. Nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek. És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok! Amikor a hang hallatszott, Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit abból, amit láttak.”
Kedves Testvéreim! Szeretett Ünneplő Gyülekezet! Az év utolsó istentiszteletére gyűltünk össze. Az év utolsó napja egy nagyon fontos állomás. Amikor bőrünkön érezzük az idő múlását, akkor azt szoktuk mondani egy kis megnyugtatásként, hogy valójában csak egy nap választja el az egyik évet a másiktól, és szilveszterkor nem is egy év telik el, hanem csak 24 óra, de ha jól belegondolunk, akkor hetven, legfeljebb nyolcvan, és nagyon ritka esetben talán kilencven ilyen átmenet adatik meg az ember életében. Az a különös helyzet teremtődik meg ilyenkor, hogy valaminek a legvégéből másodpercek alatt valaminek a legeleje lesz, benne a mérhetetlen izgalommal, hogy ami elkezdődik, az valójában minek a kezdete…
De ne siessünk ennyire előre, mert éppen hogy meglassulni, elcsendesedni, visszatekinteni és mindeközben fölfelé nézni hívott minket az idő ura, szerető mennyei Édesatyánk.
A református napi ige ajándékaként ezt az óévbúcsúztató megállást egy kiváltságos helyen, a megdicsőülés hegyén tehetjük meg. A hegy tetejéről mégiscsak messzebb lát az ember. És egyébként is nagyszerű dolog az, ha az év utolsó napját a legmagasabb pontról szemlélhetjük. Hiszen akkor szépen kirajzolódnak mögöttünk az elmúló év mélységei és magasságai és megkönnyítik a tisztánlátást. Ha volt magasság, akkor nem csak az volt. Ettől maradunk éberek és józanok. Ha volt mélység, akkor nem csak az volt. Így maradunk reménykedők és hittel teljesek.
Menjünk fel most mi is a kiváltságos Jézus-tanítványokkal a megdicsőülés hegyére. Érthetetlen kegyelem az, ahogy maga mellé veszi Jézus Pétert, Jánost és Jakabot. Mert nem érdem szerint kapják ezt a különleges utazást. Mi úgy odasúgnánk Jézusnak, amikor a tizenkettő közül kiválaszt hármat, hogy Uram, az árulót is viszed? Néhány év múlva még az anyját is letagadja, nemhogy Téged! Esküdözve, és átkozódva mondja majd, hogy nem ismer! Mégis őt viszed? Hát nem látod?
Dehogynem látja, sőt előre látja és messzebbre lát. Jézusnak nem kell a hegyre menni, hogy messzebbre lásson. Mi még a hegyről sem látunk tovább a saját határainknál és korlátainknál. Ezt majd szépen elárulja a történet.
De előtte még gondoljunk magunkra. Kegyelmi kiválasztásunkra. Velem és veled sem vállalt kisebb kockázatot az Úr, amikor meghívott az Ő szeretetébe. Mégis itt vagyunk. A hegyen vagyunk, Nála vagyunk, Vele vagyunk, fejjel felfelé vagyunk – ahogy a régiek mondták –, az eszünknél vagyunk 2022. utolsó óráiban is. Hála érte!
Őket azért hívta oda az Úr, hogy kiterjessze számukra a valóságot és megmutassa, hogy nem csak annyi, amennyit a hétköznapok valóságában megélnek. Még csak nem is annyi, mint ameddig a szem ellát. Pedig már az is nagydolog lehetett. De ez még mindig csak az ember perspektívája és legfeljebb az ördögé. A kísértő felvitte Jézust egy magas hegyre, megmutatva neki a világ minden országát és azok dicsőségét és az imádásért cserébe felkínálta neki. Már ez is egy széles valóság lehetett. Országok feletti uralom. Világ feletti uralom. A megistenült ember ördögi játéka ez. Itt van velünk ez a valóság is, és ennek a valóságnak mi időnként és egyre gyakrabban a játékszerei vagyunk.
Jézus ott a hegyen, a valóságot fölfelé terjeszti ki. A tér és az idő határait nyitja össze. Ezért lehetséges az, hogy a két fura figura, Mózes és Illés szabadon közlekednek a múlt, jelen, jövő, pokol, föld és mennyország – útlevél nélkül átjárható – határai között. Én azért mégiscsak elkértem volna Mózes útlevelét, és az Illését is. Szívesen megnéztem volna a bejegyzések között, hogy miként történt az elszámolása a sok vérontásnak, ami a kezükhöz tapadt az Írások szerint. Mózes a Sínai-hegynél, Illés a Kármel-hegynél mennyi vérontásra adtak parancsot…Nemcsak hithősök voltak ők, hanem az erőszak emberei is.
De, aki mégis szeret, aki így is szeret, az örökkévaló Béke Fejedelme meghívja őket erre a különleges órára, hogy együtt legyenek Jézussal, együtt az áruló Péterrel, akiből aztán püspök lett, és hogy együtt legyenek velünk. Szép kis társasága vagyunk az Istennek! De jó, hogy mégis együtt lehetünk!
Hát persze, hogy Mózes és Illés a Jézus haláláról beszélgetnek! Mert arról beszélgetnek, így mondja Lukács evangélista. A kínkeserves Golgotháról esik a szó, csak ahhoz nem ők ketten adják ki a vezényszót, hanem kései utódaik. És eközben minden fényben úszik, mert az összes emberi gonoszság és aljas terv szertefoszlik, ha Isten szeretetének napsugara felragyog a hegyeken…
A tanítványok pedig mindeközben, hogy az ég és a föld összeér, hogy sötétségnek és világosságnak kozmikus méretű harca van, miközben gyilkosok az áldozattal tárgyalóasztalhoz ülnek a rivaldafényben, nos a tanítványok békésen szusszannak, mint plüsmackók hada az óvodások déli pihenője alatt.
Igen, a megdicsőülés hegyén, a látomásban ez is benne van, hogy nem csupán az emberiség, hanem az éberségre hívatott egyház is átalussza a világ történéseit, mintha csak egy unalmas tévésorozat kockái futnának a televízió képernyőjén.
A tanítványok már csak a záró képsorok alatt eszmélnek. Ekkor ébrednek, mint akik az epizód lényegéről lemaradtak, ám mégis azt mondják illedelmesen, hogy de jó volt a film! Jó nekünk itt lenni!
És akkor egészen más értelmet nyer ez a „jó nekünk itt lenni”! Mert akkor azt jelenti, hogy nekünk át lehet aludni a kozmikus világkatasztrófát, mert az Isten elviszi helyettünk a balhét, aztán majd a végén, amikor minden jóra fordul, akkor felébredünk… Ebben szundikál ma is a világ és az egyház.
Jézus a hegyen arra tanít, hogy amikor azt hittük, hogy ébren vagyunk, akkor aludtunk a legmélyebben. Amikor hiú dicsőségvágyból cselekedtünk, amikor ösztöneinktől vezérelten éltünk, amikor magunknak és magunkért éltünk, akkor aludtunk a legmélyebben.
Jézus a hegyen arra tanít, hogy a világ kegyetlenné vált körülöttünk. És attól, hogy mi alszunk, a gyilkosok és leendő áldozataik ma is elegánsan tárgyalóasztalhoz ülnek és rivaldafényben beszélik meg a pontos forgatókönyvet, és a bealudtak és a későn ébredők meg majd azt fogják majd mondani, hogy jó nekünk itt lenni, sőt legyen sátra a Mózeseknek és az Illéseknek és maradjanak velünk, mert jóltevőink ők minekünk.
Nem csoda hát, hogy az Úr felhőt küldött, jótékony ködöt, hogy a későn ébredők, a múltat marasztalni kívánók a látottak miatt szívinfarktust ne kapjanak. Nehogy menten szörnyethaljanak, amikor megértik, hogy milyen világot akartak lecövekelni maguk körül.
Fentről, a megdicsőülés hegyéről az év utolsó napján remélem minden másként látszik, ha a Lélek szele fúj és végre feloszlatja a ködöt. Legyen bátorságunk azt mondani mindarra, ami felismerésül nekünk adatik, hogy nem szeretném azt itt tartani a tévedéseimből, a bűneimből, az életemből. Képzeletben kihúzom a sátorcöveket és hadd vigye el a szél, a kegyelem lágy fuvallata mindazt, ami nem méltó hozzám. Magam mögé vetem, mert az Úr a tenger mélyére vetette.
Egyáltalán nem csoda hát, ha a nagy és jótékony köd után nem marad ott más, csak Jézus egyedül. A rémálom a gyilkosokkal, a lezáratlan múlt újraéledésével, az istengyilkosság bűnének elmaszatolásával, minden, de minden végleg és örökre eltűnik. Nem csoda, hogy zeng az égi szózat, hogy ez az én szeretett fiam, Őrá hallgassatok. Ne Mózesre, ne Illésre, hanem egyedül Jézusra hallgassatok.
Nem csak a múlt év, hanem évezredek könnyhullása, fájdalma és szenvedése elmaradhatott volna, ha Atyánk égi szózatát komolyan vettük volna, hogy egyedül Jézusra hallgassatok.
De nekünk most az elmúló évért van számadásunk. Legyen áldott érte az örökkévaló, ha nem csak a végére ébredtünk, hanem sikerült ébernek maradni és látni és hallani és érteni, hogy ami megíratott az értünk íratott meg.
Ezért, de csakis ezért jó nekünk itt lenni, mert egyedül Jézus a mértékadó, aki megbocsát a bűnösöknek, feloldozást ad a gyilkosoknak és az árulóknak, a szeretetéhez méltatlanoknak. Erre tanít minket Jézus a megdicsőülés hegyén, hogy bátorsággal és reménységgel induljunk majd tovább.
De előtte még töltsük el ezt a pár órát dolgaink újragondolásának éber állapotában, mert csak így nyerhetjük el a szív békességét. Ámen.
Becsei Miklós
Mátészalka, 2022-12-31.
