Köszöntés: „Jön már Szabadítód! Nem mondanak többé elhagyottnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem!” (Ézsaiás 62,4)
Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy egykor anyánk méhének elrejtettségéből, mint testet öltött lelkek, akaratod szerint e földre születtünk. És köszönjük, mi anyák, mind, hogy az élet továbbadásának, a teremtés csodájának aktív részesévé lehettünk. Feledhetetlen élmény volt számunkra, amikor ég és föld érezhetően összeért, s te, Istenünk, a kínok között felragyogó boldogságban: pici, síró ajándékodban megcáfolhatatlanul kijelentetted magad. Áldott légy minden családért, ahol a gyermek szerető anyjának gondoskodó karjaiban biztonságra talált. Áldott légy minden családért, ahol a szülőket bensőséges, mély kapcsolat fűzi össze. Áldott légy minden otthonért, ahol a te szemeddel látnak, szíveddel szeretnek, s bölcsességed szerint cselekszenek: földre hozzák égi országodat – családon belül és kívül is! Magasztalunk, hogy a támasz nélkül maradt anyákat fájdalmas magányukban te öleled át, te vezeted, s rejted el óvó karjaidban, hogy így is képesek legyenek szeretni gyermekeiket. Magasztalunk minden Anyáért! Azokért, akik közöttünk lehetnek – fáradhatatlanul, vagy megfáradtan; s azokért, akik már átlépték az örökkévalóság határát. Mindenütt jelenvaló és mindenható Istenünk! Emelj föl, hogy örömünk tőled jöjjön, s ünnepünk veled nyerjen örök távlatot! Ámen
Alapige: Ézsaiás 66,13: Ezt mondja az Úr: „Ahogyan az anya vigasztalja gyermekét, úgy vigasztallak én titeket!”
Kedves Testvéreim! A végtelenül szerető Isten áldja meg gazdagon a várandós kismamákat, az édesanyákat és nevelőanyákat, a keresztanyákat és nagymamákat – s az őket nagyrabecsülőket! Legyen hálával teljes ez a mai nap mindannyiunknak!
Az anyákat már az antik világban is ünnepelték. Az ókori Görögországban összekötötték a tavasz és az édesanyák köszöntését, hiszen a természet megújulása és az anyaság egyaránt az életet hirdeti. Így tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele együtt minden édesanyának a tiszteletére.
Évezredekkel később, a 17. századi Angliában, egyházi reformoknak köszönhetően az ünnep vallásos jelleget öltött. A húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján ünnepelték az édesanyákat. Ekkor a családjuktól távol dolgozó emberek is szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot az édesanyjukkal tölthessék. Erre az alkalomra ajándék-süteményt készítettek az édesanyáknak.
Amerikában jóval később válik általánossá az anyaság ünnepélyes méltatása. Itt egy 19. századi nő – elhunyt, szeretett anyjára emlékezve – hagyományt kívánt teremteni az édesanyáknak való köszönetmondásból, s az értük való hálaadásból; kiválasztott erre egy napot, amelyet igyekezett örömünneppé varázsolni a saját környezetében. Megpróbálta ezt elterjeszteni az egész országban, de szándéka akkor még nem talált visszhangra. Az Anyák napja a 20. században azonban már elterjedt ünnep; Európában 112 éve tartjuk számon.
Magyarországon csaknem 100 évvel ezelőtt, 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva; három évvel később pedig miniszteri rendelet vette fel a hivatalos iskolai ünnepélyek közé.
Mai igénkben ezt mondja az Úr: „Ahogyan az anya vigasztalja gyermekét, úgy vigasztallak én titeket!” Egy gyermeket szerethet, gondozhat, óvhat más is, szinte ugyanúgy, mint az anyja. De megvigasztalni csak az tudja igazán, akinek ő test a testéből, lélek a lelkéből. Az egészségesen növekvő gyermek egyre bátrabb lesz. Élvezi az erejét, önállóságát, s buzgón vág neki mindennek. Ha megbotlik vagy elakad, először egyedül próbál megoldást találni; ha ez nem megy, a társaihoz fordul. S ha az ő segítségükkel sem boldogul, akkor anyjához fut, mint végső támaszhoz, akiben teljesen megbízik. Majd nála megnyugodva, tőle válaszokat kapva, boldogan cselekszik tovább. Így vigasztal Isten is – biztonságot és bölcsességet nyújtva. Ezt a gyermeki, lendületes, ősbizalomtól duzzadó lelkületet hívja elő belőlünk teremtő és gondviselő Istenünk, legfőbb vigasztalónk, ígérve, hogy: „Jön már Szabadítód! Nem mondanak többé elhagyottnak, hanem úgy hívnak, hogy gyönyörűségem…” (Ézsaiás 62,4)
A Biblia egésze tiszteletre és megbecsülésre tanít az édesanyák iránt. Azok a nemzetek, amelyek megfogadják ezt a tanácsot, naggyá tudnak lenni; nem kell küzdeniük sem népességfogyással, sem az értékrend teljes felborulásával…
A teremtéstörténetben az ősanya, Éva neve azt jelenti: minden élők anyja. Túlmutat ez a kifejezés a földi személyen; sejteni lehet benne valamiféle anyaistennőnek kijáró rangot és tiszteletet is. Mintha Izráelben időről-időre felbukkant volna a vágy, hogy az Isten női vonásainak a kifejeződését különleges tisztelettel illessék. A Szentírás alapján, amikor egy zsidó asszony anyává lett, megnövekedett a becsülete a családban és a társadalmi közösségben. Férje ilyenkor még inkább ragaszkodni kezdett hozzá. A nő igazi értékét az anyasága jelentette. Ha egy családban gyermek született, a férfi-felsőbbrendűséget valló zsidó társadalmi rend ellenére a szülők közötti munkamegosztás sokkal kiegyensúlyozottabb lett, és nőtt a feleség iránti figyelmesség. A gyermekek anyjuk ellen elkövetett vétke pedig ugyanolyan súlyos bűnnek számított, mintha apjuk ellen vétettek volna. Szintén zsidó hagyomány, hogy minden nő az egy igaz Isten szeretetét közvetítve, gondoskodó anyai szeretettel viszonyult hozzátartozóihoz – nagymamaként, nagynéniként s még anyósként is.
Ezt mondja az Úr: „Ahogyan az anya vigasztalja gyermekét, úgy vigasztallak én titeket!” E mai igénk mellett a Szentírás igen sok helyen magasztalja az „isteni” édesanyának a gyermekei felé tanúsított szeretetét és gondoskodását, amellyel neveli és önálló életre engedni őket. Gondoljunk csak Sámuel és Mózes anyjára, vagy Naómira, a csodás anyósra; az újszövetségben pedig a tanítvány-testvérek: Jakab és János anyjára, vagy később a Timóteus anyjára és nagyanyjára. Ők mind annak a bizonyítékai, hogy lehetséges olyan hiteles, vonzó, Istennel járó életpéldát adni, amelyet az utódok felnőtté érve is szívesen folytatnak, mert élhetőnek, hasznosnak és értékesnek tartják. Az igazán jó példa kibírja a kritikus mérlegelést, és belső meggyőződéssé válik – mindenféle kényszerítés nélkül!
A bölcsességirodalom és a prófétaság, de az újszövetségi levelek is ostobának és gyalázatosnak nevezik a rossz anyaságot. A rossz anya helytelen hozzáállásával, gondolkodásmódjával és életformájával súlyos sérüléseket okoz a gyermekeinek, gátolja a fejlődésüket és megtiporja a boldogságukat. Ilyen volt a gyermekeit egymással szembefordító, apjuk ellen kijátszó Rebeka – Ézsau és Jákób történetében. Figyelmeztetésül minden mai anyának, aki manipulálja a családját, és nem tekint mindenkit egyformán fontosnak, szeretetre és segítségre méltónak. Igazi és nem igazi anyai viselkedés megkülönböztetését vállalja magára a bölcs Salamon, amikor két anya veszekszik egy csecsemőn; s valódi anyának az bizonyul, aki nem kockáztatja gyermeke életét a saját boldogságáért. A Királyok könyve elmarasztalja a kettészakadt Izráel királyi dinasztiáinak önimádó királynéit, akiknek hatalmat és örömöt – anyaként is – csak a pusztítás ad, országok között és családon belül egyaránt. A legismertebb közülük az elvetemült, istentelen és embertelen Jezábel, aki saját utódait sem kímélte.
Az önzőség ellenpólusa az önmegsemmisítő mártírrá válás. Anyaként ez sem célravezető, mert ellentmond a Jézus szeretet-parancsának, amely azt kéri, hogy magunkat és egymást ugyanúgy szeressük. Hagyni, hogy mások kínozzanak, értelmetlen és szükségtelen! A Jézus kereszthalálát nem megismételni kell, bármilyen sokan tették és teszik ezt a végzetes önfeláldozással. A kereszt célja az volt, hogy véget vessen a szenvedésnek, és megtörje a gonoszság uralmát. A másoktól való ártatlan szenvedésünknek kizárólag az adhat értelmet, ha a hatására úgy megváltozunk, hogy végül sikerül megszüntetnünk! A mártír valójában a gonosz igájába hajtja a fejét, mert legyőzhetetlen hatalmat lát benne, és megadja magát neki. Ne viseljük el passzívan a szenvedést! Kitartó küzdelemmel – s azzal a magabiztossággal, hogy Isten, a legyőzhetetlen Jóság, mellettünk áll –, mozdítsuk ki és tereljük jó irányba a gonosz elkövetőjét! Így törhetjük meg a gonoszság nemzedékről-nemzedékre örökített láncolatát. A mártírság dicsőítése egy adott kor történelmi jellegzetessége volt, mögötte alantas emberi érdekek álltak. A jól értett kereszthalál nem mártírságra ösztönöz, hanem a gonosz elleni tiszta küzdelemre és győzelemre hív! Ha tűrünk, és nem győzzük le jóval a gonoszságot, akkor a gonoszság győz le minket!
A bibliai anyák közül a legkiemelkedőbb a Jézus anyja, Mária, akinek Isten a legnagyobb dicsőséget és boldogságot ajándékozta a Megváltó világra-hozatalában és felnevelésében; viszont a legnagyobb fájdalmat élte át akkor, amikor bűntelen gyermekét kivégezték. A katolikus egyház benne véli megtestesülni, s benne imádja az Isten női arcát. Kétségtelen, hogy Jézus kimondhatatlanul tisztelte anyját, engedelmeskedett neki és gondoskodott róla; mégis távolság érzékelhető kettőjük között. Jézus minduntalan visszautasítja az anyját, amikor az küldetésében – bármilyen jó szándékkal is – akadályozni próbálja őt, vagy éppen sürgeti. Felhívja ezzel a figyelmünket az anyai túlkapásokra. Jézust követve, megértett küldetésünket ne adjuk fel anyánk rólunk szőtt álmaiért! Mi, anyák pedig ne akarjuk gyermekeinket magunkhoz láncolni, vagy a jövőjük felől dönteni; mert bár feladatunk, hogy terelgessük őket és minél több lehetőséget biztosítsunk számukra, de azt minden ember csak önmaga találhatja meg, hogy az élete mire rendeltetett! Jézus szemében Mária drága és értékes ember, de földi édesanya marad – református Bibliánk tanúsága szerint.
A Szentírás jelképes nyelvezetében anyának nevezi a földet, a várost, az országot, és az egyházat; amelyek úgy ölelik magukba gondoskodó szeretettel a rájuk bízottakat, mint édesanya a gyermekét. Az anyasággal összefüggésbe hozza az Ige az útkereszteződéseket is; ezek, mint „utak anyja”, kerülnek említésre – például Ezékiel prófétánál. Ebben a szimbólumban az anya a „találkozások helyszíne”. Nem is csak úgy, mint az új élet keletkezéséhez szükséges sejtek találkozási helye, ahol két külön világ olvad össze, hogy létrehozzon egy harmadikat. Eszünkbe jutnak a drága jó nagymamák is, akiknek legfőbb vágya, hogy összegyűjtsék maguk köré az összes kirepült gyermeket és unokát; hogy a különvált életutak egy-egy rövid időre újra összetalálkozzanak. Az „utak anyja” jelkép utal arra is, hogy az anya a választási lehetőségek kulcsszemélyisége. Az anya – mint „útkereszteződés” – kiindulópontja, viszonyítási alapja gyermekei életének és döntéseinek. A jó anya gazdag életbölcsességet ad és számos kibontakozási lehetőséget biztosít. Megmutat sok irányt, s végül gyermekére bízza a választást. Bízva abban, hogy jó példája, s átadott értékrendje helyes cselekvésre ösztönzi az utódját akkor is, ha ő már nem lehet mellette.
Az újszövetségben 84-szer fordul elő az anya szó, leginkább töretlen tiszteletre és megbecsülésre buzdítva – a Jézus tanításaiban éppúgy, mint az apostoli levelekben. Azonban negatív szimbólumként szerepel a Jelenések könyvében egy birodalomra vonatkozóan: „Babilon, a föld paráznáinak és utálatos bálványainak anyja”. Itt az „anya” szó a helytelen életvezetés továbbadóját, táplálóját jelenti. A Biblia utolsó könyve ezzel még egyszer emlékeztet minket, anyákat, hogy a gyermekeink igen sokáig a mi szívünkkel éreznek, a mi szemünkkel látják a világot, s a mi fejünkkel gondolkodnak! Ha mi nem tudjuk Isten szemszögéből látni, megérteni és tanácsa szerint kezelni magunkat, másokat, s az életünk eseményeit, akkor hogyan tudnánk mást tanítani a gyermekeinknek? Mérhetetlenül nagy a felelősségünk: mi rajzoljuk meg számukra az Isten női arcát! Az a kép, amelyet gyermekünk kialakít az Isten feltétel nélküli elfogadásáról, végtelen szeretetéről, mindent megbocsátó, bölcs útra vezető türelméről, és teljeskörű gondoskodásáról – az elsősorban tőlünk függ! Ne feledjük: fiainknak ideálja, lányainknak példaképe vagyunk! Ezért szükséges, hogy folyamatosan felülvizsgáljuk az életünket a jézusi mérce alapján, és vigyázzunk a testi-lelki egyensúlyunkra, hogy anyai küldetésünknek minden időben és helyzetben a lehető legteljesebben megfelelhessünk!
Természetesen földi körülmények között nincs tökéletes anyaság. Nincs egy minden gyermek számára ideális, konkrét anyai eszménykép sem, mert ahogyan minden gyermek, úgy minden anya is más; ráadásul szüntelenül változunk. Reménykeltő azonban, hogy Isten mindent a javunkra, s gyermekeink javára fordít! S hogy az erősségeink, legkiválóbb emberi értékeink éppen a legfájóbb hiányok, veszteségek hatására, a legszörnyűbb szenvedések közben kristályosodnak ki… A cél az, hogy elég jó anyák legyünk ahhoz, hogy a gyermekeink úgy emlékezzenek vissza a velünk töltött éveikre, mint boldog gyermekkorra. Ránk pedig, mint az élet viharaival bátran szembenéző, szilárdan álló, de mindenből tanulni tudó, fejlődőképes emberekre, akik nincsenek bebörtönözve a múlt hibáiba! Nem gondtalan, mindig verőfényes családi légkörre van szüksége gyermekeinknek! Hanem arra, hogy megtanulhassanak tőlünk érezni és az érzelmekkel bánni; tisztán látni és helyesen gondolkodni; a problémákat felismerni és azokkal krisztusi emberként megküzdeni. Ha ezt megadod nekik, mindent megadtál! S akkor: „szent népnek nevezik őket, az Úr megváltottainak, téged pedig sokat látogatott városnak hívnak, nem leszel elhagyatott!” (Ézsaiás 62,12) Ámen
Imádkozzunk! Életforrásunk! Hála legyen az Isten-arcú édesanyákért, akik úgy szerettek, úgy védtek és tápláltak, ahogyan te gondoskodtál róluk: végtelen gyöngédséggel, s mégis rendkívüli erővel; újra és újra megbocsátva, égi bölcsességgel, hogy végül utunkra engedjenek, bizalommal és reménnyel. Köszönet az anyákért, akik gyermekkorunk aranykalitkájába befogták nekünk a boldogság kék madarát. Akik megtanítottak bízni, a félelmekkel szembenézni, a bajokkal megküzdeni; akik nyomában járva, boldogan és harmóniában élhetünk, s mindig láthatjuk a fényt az árnyékok között… S add, hogy megbocsátást nyerjenek gyermekeiktől azok az anyák, akik mindezt nem tudták megadni. Gyógyítsd meg azokat, akiknek szenvedést okozott az édesanyjuk, hogy ne osszák tovább a sebeket utódaiknak! Örök Fényünk, Biztonságunk és Bölcsességünk! Ma életre keltetted bennünk a töretlen bizalmú, gyermeki lelket, s biztatsz, hogy az egykori bátorsággal és buzgósággal, – ha kell, segítséget kérve – tegyünk lépéseket; változzunk, hogy a magunk és a mások élete is szebb és jobb lehessen! Dicsérünk, hogy hiányosságokkal küszködő, változó világunkban Jézus által örök cselekvési mércét és reménységet adtál, hogy töredékes létünk boldogsága kiteljesedhessen. Áldj meg minket, hogy amit felismertünk és megértettünk, azt használni is tudjuk; amit elterveztünk, azt meg is tegyük! „Végy körül szerelmeddel, hogy a te szövetségedben megmaradjunk mindvégiglen, minden mi gyermekinkkel!” (régi református énekeskönyv, 431. dicséret) Ámen. Áldás: Így szól az Úr: „Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet. Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. Megelégítem hosszú élettel, gyönyörködhet szabadításomban.” (91. zsoltár 14-16)
