Köszöntés: „Az Urat keressétek, és életben maradtok!” (Ámósz 5,6) Ámen
Imádkozzunk Ady Endrével! „Neved sem értem, Istenem, / De van két árva, nagy szemem / S annyi bolondot látok, / Hogy e sok bolondságból / Nagy ijedelmemben, / Uram, hozzád kiáltok. / Próbáltam sokféle mesét, / De, hajh, egyik se volt elég: / Szívemben, idegimben / Kiabáló, nagy lárma / Téged keres, Fölség, / Isten, a tied minden.” (Ady Endre: Az Isten-kereső lárma) Ámen
Alapige: Bírák 16,1-21: „Egyszer Sámson elment Gázába, meglátott ott egy parázna nőt, és bement hozzá. A gázaiaknak hírül adták: Idejött Sámson! Körülvették, és lestek rá egész éjjel a város kapujában, de csendben maradtak…, mert azt gondolták: Majd ha megvirrad reggel, meggyilkoljuk őt. Sámson azonban csak éjfélig maradt; éjfélkor aztán fölkelt, megragadta a városkapu ajtaját a két ajtófélfával együtt, és kiszakította zárastul, majd a vállára vette, és fölvitte a hegytetőre, Hebrónnal szemben. Történt ezután, hogy megszeretett egy asszonyt a Szórék-völgyben, akinek Delila volt a neve. A filiszteusok városfejedelmei elmentek az asszonyhoz, és azt mondták neki: Szedd rá, és derítsd ki, hogy mitől olyan nagy az ereje, és hogyan tudnánk megfékezni, hogy megkötözhessük és elbánhassunk vele! Akkor mi egyenként ezeregyszáz ezüstöt adunk neked! Delila megkérdezte Sámsont: Mondd meg nekem, mitől olyan nagy az erőd, mivel lehet megkötözni téged, hogyan lehet elbánni veled? Sámson azt felelte neki: Ha megkötöznek hét nyers ínnal, amelyek még nem száradtak ki, akkor elgyengülök, és olyan leszek, mint bárki más. Ekkor a filiszteusok városfejedelmei hoztak az asszonynak hét nyers inat, amelyek még nem száradtak ki, és ő megkötözte Sámsont azokkal. Eközben egyesek lesben álltak a belső szobában. Akkor ezt mondta neki az asszony: Jönnek a filiszteusok, Sámson! De ő úgy elszakította az inakat, ahogyan a kócmadzag elszakad, ha tűz éri. Így nem tudódott ki, miben van az ereje. Delila akkor ezt mondta Sámsonnak: Becsaptál, és hazudtál nekem. De most igazán mondd meg nekem, mivel lehet megkötözni téged? Sámson így felelt neki: Ha jól megkötöznek új kötelekkel, amelyeket még semmire sem használtak, elgyengülök, és olyan leszek, mint bárki más. Delila tehát szerzett új köteleket, és azokkal kötözte meg. Azután ezt mondta neki: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Eközben néhányan lesben álltak a belső szobában. De ő letépte azokat a karjáról, mint a cérnaszálat. Delila akkor ezt mondta Sámsonnak: Eddig becsaptál, és hazudoztál nekem. Mondd meg már nekem, mivel lehet megkötözni téged? Sámson azt felelte neki: Ha fejem hét hajfonatát beleszövöd a szövőszéken készülő szőttesbe. Az asszony még egy cövekkel is rögzítette, azután ezt mondta neki: Jönnek a filiszteusok, Sámson! De ő fölébredt álmából, és kitépte a cöveket, a vetélőt és a szövőszék fonalát. Delila ezt mondta neki: Hogyan mondhatod, hogy szeretsz, ha nem enyém a szíved? Már háromszor csaptál be, mert nem mondtad meg nekem, mitől olyan nagy az erőd. Amikor mindennap zaklatta és gyötörte szavaival, Sámson halálosan megunta a dolgot. Feltárta előtte egészen a szívét, és ezt mondta neki: Borotva nem érte soha a fejemet, mert Istennek szentelt názír voltam már anyám méhében is. Ha megnyírnak, odalesz az erőm, elgyengülök, és olyan leszek, mint bárki más. Amikor Delila látta, hogy egészen feltárta előtte a szívét, elküldött, és hívatta a filiszteusok városfejedelmeit, és ezt üzente: Most jöjjetek, mert egészen feltárta előttem a szívét! A filiszteusok városfejedelmei elmentek hozzá, és a pénzt is vitték magukkal. Ekkor elaltatta Sámsont a térdén, majd behívott egy embert, és levágatta a fejéről a hét hajfonatát. Azután elkezdte szólongatni – miközben őt már elhagyta az ereje –, és ezt mondta: Jönnek a filiszteusok, Sámson! Ő felébredt álmából, és azt gondolta: Kiszabadulok most is, mint máskor, csak megrázom magam! – mert még nem tudta, hogy elhagyta őt az Úr. De a filiszteusok megragadták, megvakították, és elvitték Gázába. Bilincsbe verték, és a börtönben kellett a malmot hajtania.
Kedves Testvéreim! Izráel története az Egyiptomból való kivonulással és a honfoglalással kezdődött – több mint 3300 évvel ezelőtt. Az Ígéret földje nem lakatlan paradicsom volt; a zsidóknak az ott élőktől kellett elvenniük. Ez nem volt egyszerű, ha sikerült is, legtöbbször csak vérontás árán, így igen sok ellenséget szereztek maguknak. Ráadásul ez idő tájt számos nép vándorolt új hazát keresve (vélhetően természeti katasztrófák miatt), akikkel egymás útját keresztezve, szintén harcba keveredtek. A szomszédok pedig folyton terjeszkedni próbáltak, a béke ritka és igen törékeny volt. A Kánaánban töltött első időszakban Izráel laza törzsi szövetségben élt. Ekkor a bírák irányítottak. Származásuk és képességeik különböztek egymástól, tevékenységük kisebb területekre korlátozódott, de fő feladatuk minden esetben a nép kiszabadítása volt az aktuális ellenség kezéből. A nagyobb bírák az ország különböző területein, olykor egymással párhuzamosan vívták szabadító harcaikat (Bírák 10,7). A kisebb bírák valóban igazságot szolgáltattak. Ha egy vidék háborúzott, általában néhány közeli törzs a segítségére sietett a küzdelemben, a 12 törzs egyesítése azonban nem történt meg. Sőt, többször előfordult, hogy versengésből saját honfitársaikra támadtak (Bírák 9, vagy 12. r.). A korszakban a zsidók legerősebb ellenségévé a délnyugati szomszéd vált, a rettegett tengeri nép: a filiszteusok. Velük száll szembe gigászi erővel a vezérfonalunk által kijelölt mai ige főszereplője, Sámson.
Sámsont a bibliai hagyomány Izráel nagyobb bírái közé sorolja, aki a bírák korának vége felé élt, a Kr. e. 11. században. Neve azt jelenti: napocska. Dán törzséből származott, a Cora településen élő Mánóah fia volt. Anyjának sokáig nem született gyermeke, majd egyszer megjelent neki az Úr angyala, s tudatta vele, hogy hamarosan fia születik. Óva intette az alkoholtól és a tisztátalan ételektől, mivel a gyermek már anyja méhében az Úrnak lesz szentelve. Isten kiválasztotta őt, hogy általa kiszabaduljon Izráel a fölé kerekedett filiszteusok kezéből. A születendőnek názírnak kell lennie, akinek borotva soha nem éri a fejét. (Bírák 13.). A názírok olyan férfiak és nők voltak, akik a zsidó szokásoknak megfelelően arra tettek fogadalmat, hogy egy ideig a hétköznapitól eltérő módon és mértékben szolgálnak Istennek; ennek külső jele volt többek között a hajnyírástól való tartózkodás is. Míg ez a legtöbb esetben csak átmeneti jellegű volt, Sámsonnak életre szólóan kellett vállalnia.
A Szentírás szerint minden úgy történt, ahogyan az angyal megmondta. Sámson áldásosan felnövekedett, és Isten Lelke vezetésével megkezdte munkáját népe földjének filiszteusokkal határos területén. Küldetése teljesítése nem felemelő pillanatok sorozata volt; sokkal inkább – véres. Az igénket megelőző fejezetek tudósítanak, hogy megkéri az ellenséges nép egyik leányának a kezét, aki kényszerből már a lakodalom alatt elárulja őt, miután kiszedte belőle titkát. Bosszú bosszút követ – újra és újra. Ezalatt Sámson jónéhány filiszteust megöl és megkárosít, de végleg elveszíti, akit szeretett. Rejtőzködik egy ideig, ám a filiszteusok rátalálnak és felvonulnak ellene. Amint a környéken lakó zsidók megtudják, hogy nem ellenük jöttek, csak Sámsonért kell nekik, megkötözve kiszolgáltatják. Megint átéli a megaláztatást. De amikor az Úrhoz kiált, csodákat él át. Isten Lelkének hatalmas erejével széttépi a köteleket, és egy szamárcsonttal agyonver ezer embert. Vérrel kevert áldások kísérik az útját… Jézust egy évezreddel később azért küldte Isten, hogy a kereszthalála olyan szabadítást hozzon, amely végleg lezárja a vérrel kevert áldások sorát.
Mai igeszakaszunkban Sámson ereje teljében Gázába megy. Meglát egy parázna nőt, nem tud ellenállni és bemegy hozzá. A filiszteusok rázárják a városkaput, hogy másnap reggel elfoghassák és kivégezzék. Ő azonban már éjfélkor távozni akar, a zárt városkaput az ajtófélfával együtt kiszakítja, vállára veszi és egy közeli hegyre menekül. Ismét az ereje menti meg az életét. Ezutánújra beleszeret egy filiszteus nőbe, akinek Delila a neve. És újra pórul jár: ez a nő is manipulálja és elárulja. Delilát a filiszteusok városfejedelmei nem kényszerítik, hanem lefizetik, hogy derítse ki, miben rejlik Sámson hatalmas ereje, és hogyan lehet elbánni vele. Ő az asszony kíváncsiskodásának úgy próbál ellenállni, hogy háromszor is félrevezető választ ad. Delila egyre hevesebben vádolja őt hazugsággal, s végül azzal kezdi zsarolni, hogy nem is szereti igazán, ha nem árulja el neki a titkát. Ugyanezzel vette rá a beszédre az első nő is, akit feleségül kért.Nem tanulva ebből, elmondja Delilának, hogy az Úrnak van szentelve, ebben van az ereje, s ezért nem érte borotva a fejét születésétől fogva. Ám ha levágják a haját, olyanná válik, mint bárki más. Delila ezután elaltatja térdén a megtermett férfit, mint egy kisgyermeket, s amíg alszik, levágják erejének jelképét: a hét hosszú hajfonatát. A filiszteusok rátámadnak, elveszik a szeme világát, s elviszik Gázába, ahol élete végéig bilincsbe verve kell malmot hajtania a fogházban (Bírák 16,4kk).
A történet azonban nem ér itt véget. Az idő múlásával Sámson haja visszanő,s a börtönmalomban, vaksötétben körözve, belülről újra megvilágosodik, hite visszatér. A filiszteus vezetők mit sem sejtenek. Egy háromezer fős rendezvényen még mindig győzelmüket ünneplik, és bálványistenüket dicsőítik, amikor odarendelik Sámsont, hogy szórakozzanak rajta. Ő középre áll, az óriási épület két tartóoszlopa közé. Ekkor újra az Úrhoz kiált, hogy még utoljára erősítse meg őt – és összedönti az épületet. Vele együtt rengeteg filiszteus odavész. Emléke úgy maradt fenn, hogy halálával több filiszteust ölt meg, mint életében.
Sámson számtalan sikeres küzdelme és áldozati halála ellenére azonban a filiszteusok a Bírák korának végére mégis legyőzték az izraelitákat. Ez a vereség is hozzájárult ahhoz, hogy a zsidók úgy vélték: a törzseiket másokhoz hasonlóan nekik is egyesíteniük kell, és központi irányítás alá vonni, mert egy teljhatalmú, erős vezető nélkül eluralkodik a káosz (Bírák 21,25, 1Sámuel 8,5), és kárba vész minden addigi erőfeszítés. A királyság intézménye viszont a történelem tanúsága szerint sokszor csak gyarapította a külső-belső konfliktusokat, s még messzebbre kerültek Istentől és az eredeti küldetésüktől… Mi értelme volt hát ennyi harcnak? Tényleg azt akarta Isten, hogy Izráel úgy váljon a népek világosságává, hogy legyilkolja őket, elveszi javaikat és elpusztítja, amit felépítettek? Ma már tudjuk, hogy azok a civilizációk, amelyek előttük éltek Kánaánban, jóval fejlettebbek voltak náluk. Nem lehet esetleg, hogy az örökké változatlan Isten – aki akkor is maga volt a tökéletes jóság, s minden teremtményét egyformán szerette – inkább azt akarta volna, hogy szeretetteljesen, békésen vegyüljenek közéjük, s a kultúrájukat és technikai vívmányaikat tiszteletben tartva vezessék őket az egy igaz Istenhez? Lehet, hogy Isten a tejjel-mézzel folyó Kánaán ígéretében nemcsak anyagi kincsekhez akarta őket juttatni, hanem szellemi javakkal is meg akarta ajándékozni – cserébe azért, hogy ők Róla tesznek bizonyságot? Mennyivel előrébb juthattak volna, ha erőszak helyett megpróbálnak a kánaáni népekhez szeretettel közeledni, egymás megismerése által kölcsönösen épülni, és az értékeiket összeépíteni… A szelíd misszió talán jobban illett volna annak az Istennek az akaratához, akit mi Jézus által ismerünk. Persze a körülmények irtózatos sodrásának ellenállni, s az Istentől kapott céljainkhoz és meggyőződéseinkhez mindig hűnek maradni a legnehezebb.
A szenvedélyes Sámson elmérgesedett háborúk idején csöppent e világba, s továbbvitte ősei örökségét. Különleges életútja volt. Már születése előtt kiválasztott lett, s a neki küldetést adó Isten végig látványosan kísérte őt. A Biblia a hit hősei között tartja számon (Zsidó levél 11,32), aki földöntúli erő birtokában cselekedett népe javára. Szokatlan módon vált szabadítóvá. Viselkedése gyakran megkérdőjelezhető. A róla szóló eleven, szemléletes elbeszéléssorozat nem rejti véka alá a hibáit. A názírság, az Istennek való elköteleződés túl nagy terhet, túl sok kötöttséget jelenthetett számára, és emiatt állandóan érezni akarta a szabadságát. Csapongott ő maga, és a szíve is – mint aki folyton medret keres Istentől jövő, lángoló szenvedélyének és erejének. De nem talált, ezért mindent és mindenkit le akart győzni, miközben a gyönyörök rabja lett. Nehezen kezelte a sérelmeket; haragja hamar fellobbant és nem tudta kordában tartani az indulatait. Fékezhetetlen bosszúvágya a barbár filiszteusokéval vetekedett. Fizikai keménysége mögött valójában érzékeny lélek rejtőzött, tele érzelmekkel és vágyakkal, amelyek, ha túlcsordultak, szentségét elfelejtette: erkölcstelen tettekre vetemedett, és ész nélkül tört-zúzott.
Sámson nem volt tökéletes. Nehéz eldönteni, hogy mikor cselekedett isteni indíttatásra, s mikor vezették pusztán a saját indulatai. Annyi biztos, hogy a Jézusi mércéhez viszonyítva sokszor alantasan viselkedett. Mégis rendelkezett valami többlettel, ami a társai fölé emelte: elfogadta Isten kezéből a küldetését, az ahhoz kapott extra ajándékokat, és használta azokat. Kudarcaihoz hozzájárul, hogy ő a legmagányosabb bíra Izráel történetében. Hadsereg nélkül, egyedül küzd. Miközben harcol, övéi újra és újra becsapják és kihasználják; azok is, akiket a legjobban szeret. Titkait minden esetben azért árulja el, mert azt reméli, hogy így majd viszonozzák rajongását. Itt válik bűnössé: engedi, hogy Isten helyére emberek tolakodjanak, és átvegyék az irányítást az élete felett. Nekik akar tetszeni, az ő szeretetüket akarja mindenáron kivívni, s hogy ezt elérje, félreteszi az Istennel való különleges kapcsolatát, elárulja a vele kötött szövetségét, és ezzel kiszolgáltatottá teszi magát. Nem az a baj, hogy szeret, hanem az, hogy ahogyan teszi, azzal megtagadja Istenét. Bűne következményeit viselnie kell. Nem Isten bünteti meg; ez az univerzum törvényszerűsége. Tetteink visszatérnek hozzánk: aki árulóvá lesz, azt elárulják. Amint elvágja Sámson az Istennel való szoros kötelékét, az általa bálványozott ember közreműködésével levágják a szent küldetését jelképező hajfonatait. Lelki erejével együtt a testi ereje is elhagyja, egyszerre veszíti el égi látását és a szeme világát. A börtön-malomban jár körbe-körbe… Felfoghatatlan dupla bilincs, amikor egyszerre gyengül meg, s válik vakká a test és a lélek. Ez legtöbbször már a vég, innen szinte lehetetlen visszatérni. Sámson ebből is feláll! Összeszedi magát, s végül győzelemmel zárul az élete, akkor is, ha ezt már kizárólag magáért teszi. Ebből is látszik, hogy Isten nem taszította el őt – ahogyan egyikünket sem.
Azt, amit Sámson jól végzett a küldetése során, Isten nagyra értékelte; amit pedig elrontott, azt megbocsátotta. Minden krízisben mellette állt, és csodálatosan segítette, hogy újra visszataláljon önmagához, Istenéhez és kijelölt útjához. Velünk is ezt teszi! Sámson, ha nem is mindig használta jól az adottságait és az előtte megnyíló lehetőségeket; s többször esett a saját esze, érzelmei és vágyai csapdájába, abban mégis példaértékű, hogy megpróbálta a tőle telhető legjobban teljesíteni, amit Isten rábízott… Isten, amikor a fogantatásunkkor utunkra bocsát, mindegyikünkkel vállalja a kockázatot, hogy terve megvalósítása – amire elhív minket – nem lesz maradéktalan. Felruház minket a nekünk adott küldetéshez pontosan illeszkedő adottságok csíráival. Tudja, hogy amíg felnövünk, sok sebet szerzünk és nem minden képességünket sikerül kibontakoztatni. De Ő egész életünk során folyamatosan készenlétben áll, hogy azonnal beavatkozzon, ha kell; igazgatja a lábainkat, lehetőségek ezreit szórja utunkba, és megáldja minden apró mozdulatunkat, minden lépésünket, amit a jó irányba teszünk. Tökéletlenségünk következményeit mennyei bölcsességével megfékezi, a tervébe beilleszti, és a javunkra fordítja. A legfontosabb, hogy ismerjük fel a saját feladatunkat, amelyre születtünk, használjuk megfelelően a hozzá kapott ajándékainkat, s aknázzuk ki jól a lehetőségeinket. Szelídítsük meg a bennünk forrongó erőket, hogy azok ne rombolhassanak, hanem a jóság medrébe ömölve, építsék ezt a szeretetre szomjas világot! Ámen
Imádkozzunk Dávid király nyomán! Istenünk! Áldott vagy öröktől fogva mindörökké! Tied, Uram, a méltóság, a hatalom és a tisztelet, a hírnév és a fenség, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenség fejedelme! Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz mindenen. A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé. Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. Csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk! Mi jövevények és zsellérek vagyunk előtted. Napjaink olyanok a földön, mint a múló árnyék. Tudom, Istenem, hogy te megvizsgálod a szíveket, és az őszinteségben leled gyönyörűségedet. Tartsd meg örökre néped szívében a szándékot, és kösd magadhoz szívüket! (1 Krónika 29. r. válogatott versek) Vigasztald azokat, akik veszteséget szenvedtek, és bátorítsd, akik új utakat keresnek! Ámen.
Áldás: Jézus mondja: „Menj el, és legyen a te hited szerint!” (Máté 8,13) Ámen
