Kedves Testvéreim! Egyházközségünk a konfirmálni vágyó felnőtteknek lehetőséget biztosít, hogy a csoportos felkészülés turnusain kívül egyéni felkészítő alkalmakon ismerkedjenek meg református hitünk alapelveivel, a Krisztus-követő életgyakorlattal és közösségünk működésével. Szeretettel köszöntjük gyülekezetünkben konfirmandusunkat, aki ilyen egyéni felkészülés után tesz ma közöttünk fogadalmat!
Alapige: Kolossé 1,9-10: „Tökéletesen ismerjétek meg az Ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.”
Kedves Konfirmáló Testvérem, Kedves Gyülekezet! A konfirmáció önálló, erős és felelős hitre akar felszabadítani és felhatalmazni. Elsődleges célja, hogy felkészítsen a hitnek az életben való gyakorlati alkalmazására. A hitünk ugyanis nem egy külön dimenzió az életben, hanem minden dolgunkon átdereng, mindenben meglátszik. Számomra a keresztyén hit azt jelenti, hogy Istennel összefüggésben értelmezem az életemet, és szoros kapcsolatban élek Vele. Azzal az Istennel, akit Jézusban ismertem meg. Vagyis Ő az én viszonyítási alapom: igyekszem mindent az Ő szemszögéből látni, és állandóan kapcsolatban lenni Vele. A hit tehát egyszerre értelmezési keret és érzelemteli, bizalmas kapcsolat Istennel. Tantételeink egyik gyűjteményének, a Heidelbergi Káténak a 21. kérdés-felelete ezt úgy fogalmazza, hogy az igaz hit egyrészt bizonyos megismerés – helyes látásmód és értelmezés, másrészt pedig „szívbéli bizalom“ – vagyis érzelmi kötődés. A hit a szív és ész kiegyensúlyozott együttműködése, áldott harmóniája!
A konfirmáció minden életkorban arra hivatott, hogy kísérje az életünk változásait, az átmenetek megélését; minden téren segítse a magasabb szintre lépést, a személyiség újjászületését, a kapcsolataink átrendeződését. A felkészülés lehetőséget ad begyakorolni az isteni nézőpontból való szemléletet, kiszabadulni a fejlődést akadályozó bilincsekből, és segít egészséges kötődéseket kialakítani.
A képzés olyan élményt szeretne nyújtani, hogy a résztvevők megérezzék: nagyszerűbbek és fontosabbak, mint gondolnák; Isten egyedi, különleges, szeretett alkotásai, akiket Jézus elfogad, úgy, ahogyan éppen vannak – látja bennük az ígéretes értékeket, a kibontakozó Isten-arcot. Ennek fényében a konfirmáció feladata nem a magvetés, hanem a Teremtő által elvetett mag, a csírázó vetés gondozása.
Mi szüntelenül keressük az élet értelmét. Minden korosztálynak megvannak a maga központi életkérdései. Fontos, hogy kialakuljon bennünk a készség arra, hogy mindig merjünk és tudjunk foglalkozni azzal, ami minket az életkorunkból, élethelyzetünkből adódóan feltétlenül érint. A konfirmáció a megváltottság hitét erősíti a konfirmálóban; a jelenlegi életfeladatának a megoldását igyekszik elősegíteni: társul szegődik a előrelépésért folytatott küzdelemben. Kíséri a lezáruló életszakasztól való búcsúvételt és az újba való elindulást; s támogatja az átalakulással járó feszültségek feldolgozását.
A konfirmáció alkalma úgy lesz a hitünk megerősítése a Szentlélek által, s egyben a gyülekezet szeretetteljes befogadásának a bizonyítéka, hogy isteni lelkülettel és az összetartozás vágyával megszentelődve egymás mellé állunk, megosztjuk magunkat egymással, és együtt küzdünk a növekedés fájdalmas, de ugyanakkor örömteli útján. Így válunk a Krisztus testének tagjaivá. A vallás nem lehet életidegen tanrendszer, vagy üres rituálé, hanem mindig az ember aktuális, konkrét kérdéseihez kell kapcsolódnia – isteni és emberi eszmecsere útján, hogy eligazítson: mi, mikor és hogyan lehet hasznos. A vallásunk ekkor igazán református, vagyis újraformálódást segítő. A Biblia ilyen párbeszédben válhat az életbölcsességek tárházává, az egyéni útkeresés vezérfonalává. A konfirmáció e tekintetben nem más, mint a szükségszerű fejlődés útján előrejutni vágyó, kereső ember kísérő támogatása.
Hitünk megerősítésében nélkülözhetetlen, hogy szétválaszthatatlan teremtési egységnek tekintsük magunkat. Ne daraboljuk szét a lényünket testre és lélekre, hanem fogadjuk el, hogy ezek mind Isten tökéletes adományai bennünk, amelyek elválaszthatatlanul összetartoznak. Életünk, és az abban tükröződő hitünk egyszerre kötődik testhez és lélekhez. Minden félremagyarázás ellenére a testiség a földi élet értékes, megbecsülendő ajándéka és lehetősége; éppúgy, mint a másik nemhez való kiegyensúlyozott kapcsolat, és a közös küldetés: a férfi és nő által csak együtt megvalósítható istenképűség.
Legyünk frissen vagy régen konfirmáltak, törvényszerűen fejlődünk; a személyiségünknek folyamatosan érnie, a kapcsolatainknak pedig mélyülnie kell. De hogyan juthatunk újra és újra magasabb szintre? Úgy, hogy megtesszük az éppen időszerű változtatást. Ez sosem egyszerű, de megéri a fáradtságot. A változtatáshoz úgy érdemes hozzákezdeni, hogy először kifejezzük a jogos elégedetlenségünket, mégpedig építő módon. Ehhez túl kell tenni magunkat az önmagunk és a helyzetünk feletti sajnálkozáson, és pontosan megfogalmazni a problémát: higgadtan elmondjuk, hogy szerintünk mi a baj. Majd különválasztjuk a megváltoztathatatlant és a megváltoztathatót, és reálisan megtervezzük a szükséges teendőket. Azután tesztelni kezdjük az eltervezett változtatásokat: kipróbáljuk, hogy az új megoldások hogyan működnek a gyakorlatban. Ez nagy bátorságot igényel – leküzdeni az újtól, az ismeretlentől való félelmünket, és a kényelemszeretetünket. A határainkat átlépni, a képességeinket és a lehetőségeket felfedezni csak próbálkozással lehet! Emiatt szükséges a tapasztalatszerzés – akármennyi idősek is vagyunk –, arra koncentrálva, ami megy, s nem azon siránkozva, ami nem megy! Ritka, hogy egy újonnan bevezetett változtatás azonnal tökéletesen működik. És gyakran csak többszöri próbálkozás vezet el a legjobb megoldáshoz. Ne riadjunk vissza a kezdeti kudarcoktól! A változások idején jóval érzékenyebbek vagyunk. Legyünk türelmesek, adjunk időt magunknak, s egymásnak próbálkozni és gyakorolni; ne bosszankodjunk, vagy keseredjünk el! Semmi nem megy azonnal. A próbálkozások arra valók, hogy kikísérletezzük az aktuális életszakasznak legjobban megfelelő életvitelt, s megtaláljunk az új egyensúlyt. Fontos, hogy közben vigyázzunk magunkra és egymásra. A konfirmáció célja, hogy segítsen olyan emberré érlelődni, aki minden körülmények között képes egyformán tisztelni és szeretni magát és a társait, tudatosan igyekszik mindenben Jézust követni, s így jó példává válik – sokak javára.
A konfirmáció középpontjában tehát a kereső ember áll. Ezen a ponton kapcsolódunk össze mind, akik itt vagyunk ebben a templomban. Ha a helyes úton már régen elindultunk, és előre is haladtunk egyénileg, családilag, s más közösségeinkben; mégis újra és újra keresünk – az életünk értelméhez illő új célokat, új társakat, az újonnan felmerülő problémák legmegfelelőbb megoldásait. Keressük a gyógyírt a sebeinkre, égető hiányainkra, a módot a tökéletlenségünk felszámolására vagy méltó viselésére – hogy kihozhassuk a lehető legtöbbet magunkból és a helyzetünkből. Keressük a jobbat, a szebbet, a kevésbé fájót; a békét és vigaszt. A félelmeket oszlató biztonságot, a megnyugtató válaszokat, a bizalomnövelő sikerélményeket. Elszántan küzdünk a boldogságért. S miközben ezeket keressük, Istennel találkozunk. Felfedezzük Őt, mint lényünk és életünk részét: elválaszthatatlanul hozzánk tartozót. Segítségével a tapasztalatainkon keresztül rátalálunk örök igazságaira, amelyek vérünkké válnak: életünk vezérfonalává. Ezek az örömhírt és segítséget jelentő életbölcsességek, amiket Istennél megtalálunk, átjárnak és jobbá tesznek minket, hogy azután az Ő követeként, munkatársaként fénybe boríthassuk a környezetünket! Ámen
Imádkozzunk! Szabadító, Szerető Istenem! Mennyei percekben, s a pokol tornácán is veled vagyok. Magányban, tűzben, fényben hozzád tartozom. Ha látlak, ha nem; ha értelek, ha nem; ha érezlek, ha nem – hozzád tartozom. Nem faggatsz, csak gyöngéden mellém szegődsz és csöndben átölelsz. Szavaid szelíden ragyognak. Nem utasítasz, semmit sem tiltasz; csupán felnyitod szemem, s kitárod előttem a mindenséget. Szemed tükrében önmagam vagyok; szereteted fénye s melege boldoggá tesz, teljessé és elégedetté – akkor is, ha utam olykor rideg és sötét. Veled megáll az idő, kitágul a tér, egyszerre kisimul, letisztul minden, és szivárványszínű csodában egybeolvad föld és ég. Nincs többé „Te“ és „én“, csak „mi“ vagyunk, az örök létezés végtelenjében ringatózva. Hozzád tartozom. Mindenhol ott vagy velem. Veled teljes az én parányi, törékeny életem. Áldó kezeddel ölelj át, és forrassz egybe minket! Ámen
Kedves Konfirmáló Testvérem! Áldjuk Istent, aki arra indított téged, hogy csatlakozz az Ő népéhez és konfirmációi fogadalmat tégy. Mondd el velünk együtt az Apostoli Hitvallást!
Hitvallásod után két kérdést intézek hozzád:
Hiszed és vallod-e, hogy a Jézus Krisztus evangéliuma Istennek hatalma minden hívő üdvösségére, és hogy Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között, és így egyedül az Ő kereszthalálába vetett hit által igazulunk meg Isten ingyen kegyelméből? Ha igen, feleld: „Hiszem és vallom.”
Ígéred-e, hogy Jézus Krisztusnak igaz követője, Református Egyházunknak pedig hűséges és áldozatkész tagja leszel? Ha igen, feleld: „Ígérem és fogadom.”
Isten áldja meg döntésedet, és adjon erőt fogadalmad teljesítéséhez!
Most pedig tedd a szívedre jobb kezedet, s fogadj hűséget Isten és e gyülekezet előtt, egyházunk iránt!
Én, …, ígérem és fogadom, hogy Jézus Krisztusnak igaz követője, és Református Keresztyén Anyaszentegyházunknak egész életemben hűséges, úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló és áldozatkész tagja leszek! Isten segítsen ebben! Ámen.
Kijelentem, hogy mostantól Református Keresztyén Anyaszentegyházunk teljes jogú tagja lettél, és felhatalmazlak téged, hogy ünnepeink alkalmával az úrvacsora sákramentumában részesülj!
Áldás: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa!” (Jeremiás 17,7-8) Ámen
