GYŐZÖTT, HOGY ÚJRA GYŐZZÖN – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„És láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsőt, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgéshez hasonló hangon szól: Jöjj! És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona (koszorú) adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön.”Jel 6, 1-2
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Pontosan három hónappal ezelőtt félbehagytuk a Jelenések könyve közös tanulmányozását, ma Isten kegyelméből, Lelke indítására visszatérünk hozzá. Felmegyünk ismét a „kilátótoronyba” – így neveztük el a Jelenések könyvét –, hogy messzebbre lássunk, vagy azért, hogy az életből – a magunkéból is – nagyobb összefüggéseket vegyünk észre.
Arra való tekintettel, hogy a negyedikes gyermekek is közöttünk vannak, gyermeki egyszerűséggel próbáljuk megközelíteni az Igét, hiszen Jézus is arra tanított, hogy aki nem úgy fogadja az Isten Országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.
A világmindenség vezérlőközpontjában vagyunk, János apostolt oda vitte el Isten Lelke, mialatt ő maga Patmosz szigetén, egy fogolytáborban volt. Isten megmutatta neki az eljövendő dolgokat. Látomásai során egy nagyon izgalmas dolog következett el, ugyanis előkerült egy irattekercs, egy mindkét oldalán teleírt és felgöngyölített papír, amely viaszpecsétekkel volt lezárva, s ennélfogva olvashatatlan volt, s amelyet hétpecsétes titoknak nevezünk. A Bibliának erről a helyéről származik a mondás, hogy vannak hétpecsétes titkok, de talán csak nagyon kevesen tudják, és akik tudják sem tudatosítják magukban, hogy az igazán hétpecsétes titkot Isten kinyilatkoztatta, megismerhetővé tette.
Mi is ez a hétpecsétes titok? Mi van a tekercsre írva? A világ történelme, az emberiség történelme, az Isten megváltási tervének megvalósulása.
Vajon nyerhet-e abba bepillantást az ember? Kétezer éve már, hogy feltárult előttünk a hétpecsétes titok, mert Isten megmutatta János apostolnak az eljövendő dolgokat, mégsem tanultunk belőle. Mégsem vett olyan fordulatot az emberiség történelme, hogy a kilátásba helyezett borzalmakat elkerültük volna. Azon az úton haladunk végig, amit Isten előre látott, mert azt hisszük, hogy életünk végesre szabott, két szívdobbanás, első és utolsó közé zárt, következmények nélküli élet. A döntésünk szabadságáról azt gondoljuk, hogy az nekünk jár, mást el sem tudnánk képzelni, mint hogy ne azt tegyünk, amit akarunk, de szem elől tévesztettük a Jelenések könyve egyik legfontosabb üzenetét, hogy a szabadság felelősséggel jár. Az egyedül szabadnak született teremtmény, az ember, az útjának végén számonkérhető. A szabadságot élvezzük, a számonkérést tagadjuk, a véget felednénk, ha tudnánk, de legalább megpróbáljuk.
Ezért nem kutatja az ember olyan lázasan a jövőt, mint ahogy tehetné, kezében a Jelenések könyvével, mert nem ura az életének, nem ura a jelennek.
Nagyon fontos jelkép az, hogy csak a Bárány, csak Jézus Krisztus tudja felnyitni az irattekercs pecsétjeit, mert ma is csak Jézus adhatja értésünkre a benne foglaltakat. Hiába van megírva, hiába lett bemutatva képről-képre, hogy mit hoz a jövő, hiába olvassuk a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait, csak a Jézus Lelke veheti el szemünkről a fátylat, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk és értsünk.
Képzeljük oda ismét magunkat a mennyei vezérlő központba, és túl vagyunk már azon a drámán, hogy senki nem képes elvenni a tekercset Isten kezéből és senki nem képes feltörni pecsétjeit, mert odalép a Bárány és megteszi ezt. Csak Ő teheti meg, mert Ő az emberiség megmentője. Csak Ő mutathatja meg a jövőt, mert a legtöbbet tette érte, mert Ő az egyedüli megmentő, akinek köszönhetjük, hogy sok-sok próbatétel között végül mégis célba érhetünk. Csak Jézuson keresztül érdemes szemlélni a jövőt. Mert akkor nem borzalom, hanem reményteljes kibontakozás.
De az emberiség ma menekül a jövő elől, a pillanatba úgy beletemetkezik, az élet dolgaiba úgy belemerül, hogy szinte fel is oldódik benne, miközben a jövő felé száguldó gyorsvonaton ül. De ezen a vonaton nincsenek ablakok, hanem minden ablak helyén egy mozivászon, vagy egy digitális kijelző van. Mindenre vevők vagyunk, mindenevők vagyunk, csak az egyetlen valóság van kitakarva, hogy futnak a fák és az évszakok és az évek, és száguldunk a vég felé.
A Bárány, aki Jézus átveszi a könyvet és feltöri sorra a hét pecsétet. Miközben ezt cselekszi egyesével törve fel a pecséteket, mindig történik valami.
Ma az első pecsétet töri fel és megjelenik egy lovas, fehér lovon ülve és a fején koszorú és a kezében íj van. Ki lehet ő? Miért ő az első? A többi pecsét feltörésekor újabb lovasok jönnek, különböző színű lovakkal és elkezdődnek a földön a súlyos próbatételek. De ki lehet ő, az első lovas? Ugyan ki lehetne más, mint aki mindig és mindenütt az első és az utolsó, a kezdet és a vég. Aki megnyitja a történelmet és bezárja. Maga az Úr Jézus Krisztus. A lepecsételt tekercs sorai közül Ő vágtázik elő. Van-e okunk félni? Bizonyára nincsen, ha ismerjük Őt és ha szeretjük Őt. Ha életünkben megismerjük és megszeretjük Őt, akkor félelemre okunk nincsen, mert éppen azért jön elől, hogy ami utána jön, az ne ejtsen kétségbe. Figyeljük együtt a fehér lovon ülőt, nézzük meg alaposan a kép részleteit. A ló az erő jelképe, fehér ló a tisztaság jelképe. A fehér szín a béke jelképe. A lovas koszorút visel, bár a fordításban korona van, de a szöveghű fordítás koszorút takar. Nem király jön az uralkodás jelképével, hanem az élet Fejedelme az, a győzelem jelképével. Győzött a bűn és halál felett, győzött a múlandóság felett. Ezért kapott győzelmi koszorút az Atyától. A kezében íj van, mert ő a megállíthatatlan és legyőzhetetlen haderő jelképe. Éppen olyan legyőzhetetlen és megállíthatatlan, mint amilyenek a pártus seregek voltak a Római Birodalom számára. A kilőtt nyíl az Isten Igéje, amely nagy távolságból is eltalál, ahogy Isten szava is, amikor szíven talál, akkor az embernek többé más mentsége nincs, mint hogy átmenjen a halálból az életre.
Az élet ellenállhatatlan harcosa, Jézus jön elől, nyomában az első keresztyén gyülekezet, akiknek nem volt más fegyverük, nem volt más eszközük csak az Ige és mégis a második századra a megtért és újjászületett keresztyének száma elérte az ötmilliós nagyságrendet. Velük kezdődött el a keresztyénség történelme. Ők voltak mindenütt a világon a hitvalló egyház. Kiállták a próbát, amit a többi lovas hozott a földre. Mi volt a sikerük titka? Hogy a vezérük Jézus volt. Akiről ezt mondja János apostol a LÉlek által, hogy győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön. Akire ránéztek, akit emlékezetükbe idéztek, hogy fehér lovon ül, hogy a győztesek koszorúja ékesíti homlokát és kifeszített íjat tart a kezében. Csak a győzelem jöhetett szóba, nem volt más esély. Győzött a Golgotán, hogy újra győzzön.
Ilyen Krisztusod van, te ilyen vagy-e? Hiszen róla neveztek téged keresztyénnek. A világ ma arról szól, hogy mindenki győzni akar. Mindenki uralkodni akar. Mindenáron uralkodni akar. Mindenáron győzni akar. Emberségéből kivetkőzve is, a másikat sárba taposva is, de győzni akar.
A győzelem titka Jézusban van, aki győzött, hogy újra győzzön. Aki legyőzte magát, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hanem szolgai formát vett fel és engedelmes volt mindhalálig. Legyőzte magát és harmadnapra megkapta az Atyától az élet koszorúját. Csak azt a küzdelmet áldja meg az Úr, amelyben a harcos már legyőzte önmagát és ezért nem uralkodni akar, hanem szolgálni. Lehetnek még csaták, amelyek a pénz és a hatalom, az emberi dicsőség oldalán dőlnek el, de az Úr megítélte ezt a harcot. Vége van. Akik belül győztek, akik óemberi természetüket halálba adták Krisztusért és az Ő páratlan gazdagságáért, nekik kell összefogni, hogy először az imádság és azután a tettek harcmezején győzelemre vigyék az Úr ügyét. Csak annak a gyülekezetnek van jövője, amelyiknek harcosai belül legyőzettek Krisztus szerelme által és együtt, összekapaszkodva túlélik azokat az eseményeket, amiket az ember idézett a világra. Legyen naponkénti győzelmeink önmagunk felett, hogy le tudjuk győzni a világot Krisztus által, aki minket szeretett, bűneikből megváltott és az örök életre vezérel. Ámen.
Mátészalka, 2024-04-21.
Becsei Miklós lelkipásztor
