MAGASBAN LAKIK ÉS A MÉLYBE NÉZ – ANYÁKNAPI IGEHIRDETÉS
„És amikor (a Bárány) feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. És hatalmas hangon kiáltották: Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket.” Jel 6, 9-11
„Ki hasonlítható Istenünkhöz, az Úrhoz, aki a magasban lakik, és a mélybe néz, az égre is, a földre is? „Zsolt 113,5-6
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Május első vasárnapján hálaadó istentiszteletre gyűltünk egybe, hogy megköszönjük Istennek az édesanyákat. Hálát adjunk szeretetben munkálkodó életükért, azért a különleges ajándékért, hogy képesek magukba fogadni, kiformálni és világra segíteni az életet; és azért, hogy ezt az önmagában sokáig tehetetlen életet gondozzák és bátorítják. Isten után pedig az édesanyáknak köszönjük meg mindazt, amit tettek és tesznek értünk és ezért a világért.
Mindannyiunk tekintetét önmagára fordítsa most az Úr, aki az életért hozott áldozatról soha meg nem feledkezik. De, aki minden időben Jézus áldozatát mutatja fel. Hiszen a legnagyobb áldozatot mégiscsak Jézus Krisztus hozta az életért. Ő a megváltója minden kor minden emberének, így nekünk sincs más menedékünk, kapaszkodónk és példaképünk. Életet továbbadó, életet védelmező, életet kiteljesítő anyává, apává egyedül Ő, Jézus Krisztus tehet bennünket.
Ez a küldetés ma elhalványulni látszik, szinte kiveszendőben van. Az élet legalapvetőbb értelme, az élet továbbadása kapott halálos találatot. És ezen nem segít semmilyen politikai, vagy gazdasági intézkedés.
Egyedül csak Isten segíthet rajtunk, akiről azt mondja a zsoltáríró, hogy senkihez nem hasonlítható, mert a magasban lakik és a mélybe néz, az égre is és a földre is. Mennyei Atyánk szélesítse ma a látóterünket, hogy egyszerre tudjunk a magasba és a mélybe nézni, hogy mennyei magasságokból és pokoli mélységekből is, életre segítő hatások érjenek el hozzánk.
János apostol tanúként van jelen a mennyben, ahol a Bárány, vagyis az Úr Jézus Krisztus feltöri az ötödik pecsétet. Megint csak történik valami nagyon különleges dolog. Valami, aminél szinte eláll az ember lélegzete. A jeruzsálemi templom oltárának képe jelenik meg egy képzeletbeli mozivásznon. A templom az Isten egyházát jelképezi, a benne hívők ószövetségi és újszövetségi népét. Az áldozatok bemutatása idején az oltár alatt gyűlt össze a feláldozott állatok vére. Így áll össze bennünk a kép, hogy az áldozatok vére, vagyis lelke az oltár alatt van. Akiket a hitük vállalásáért megöltek, azoknak lelke jelképesen az oltár alatt nyugszik. Ezt mutatja meg Jézus az ő szolgájának Jánosnak. A látvány talán ahhoz hasonlítható, mint amikor az erdő rejtekében, vagy a házikertben elmozdítasz a helyéről egy régóta mozdulatlan követ. Kimozdítod és szétfut alóla az élet. Mindenféle talajlakók tűnnek el egy szempillantás alatt a fény elől. Ha lehet, akkor hagyd békén az ősi köveket, mert otthonul és menedékül szolgálnak, ahogy otthonul és menedékül, földi nyughelyül szolgál a temető, az anyaföld, az erdő és mező az elhunytaknak.
De János apostol kedvéért, és mindazokért, akik számára a Jelenések bizonyságai megírattak, Isten elmozdítja az ősi követ. Elmozdítja a halált, szinte előre tekeri a filmet, hogy mi lesz majd, amikor Ő mozdítja el a követ minden megholt sírjáról. Legelőször is azokéról, akik Jézusban haltak meg, vagyis hitben éltek, sőt mártírhalált szenvedtek az Úrért. Jézus feltöri az ötödik pecsétet, lélekben kimozdítja a megváltást hozó halál ősi kövét és az alatta levők kiáltanak: Urunk, meddig még? Meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút?
Mire tanít ez bennünket, szeretett testvéreim? Vajon türelmetlenség lakik ott, a nagy kő alatt? Vajon türelmetlenség van az ősi sírhantok, jeltelen sírok és tömegsírok alatt? Ez semmiképpen nem lehetséges, hiszen egyfelől ott már béke van. Nincs halálfélelem, nincs versenyfutás az életért. Nincs üldözés, nincs fegyver, csak a béke van. Másfelől öntudatlan alvás van, az elválaszthatatlan test és lélek az idő és tér érzékelése nélkül nyugszik a föld porában és várja a feltámadást. Az Isten által kimozdított kőnek most mégis üzenete van. Mert eljöhet olyan időszak, talán már volt is, és még lesz is az emberiség történelmében, amikor felszíni suttogások, vagy üres lármák és csatározások helyett megszólal a mélyvalóság. Megszólal a közösségi bűntudat azért, amit tettünk. Eljöhet az az idő, hogy a megölt Ábelek vére mindennél hangosabban kiált a földből, amely elitta az ártatlan vért. A közösségi bűntudatra közösségi bűnbánat lehetne a méltó felelet, ahogy egyszer Ninivében történt, hogy megtért a város apraja, nagyja, még Ninive királya is gyászruhába öltözött (Jónás 3,6).
A jelenvaló világban a közösségi bűnbánatnak semmi esélye nem látszik, de elérhet egy egész nemzetet, vagy az egyházat is elérheti a közösségi bűntudat hulláma, amelyre a közösség tagadással és elutasítással válaszol. De legalább van magyarázat arra, hogy miért beteg egy nemzeti, vagy vallási közösség. Van rá magyarázat, noha nincs rá mentség.
És a kimozdított kő alatt a megholtak lelke az igazságért kiált. De nem a maguk igazáért, hanem így mondják: meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?
Kik azok a mi vérünk? A mi fajtánk – szoktuk mondani. Az oltár alattiak a földön élő hittestvéreiket féltik. Valójában ők már nem éreznek és nem észlelnek semmit abból, ami a világban zajlik, de így vannak benne az isteni emlékezetben, hogy egymás iránti féltő szeretettel a szívükben haltak meg. Az élőkért, az itt maradókért, talán hátrahagyott családtagokért aggódva haltak meg. Talán ezzel van összefüggésben, hogy fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig. Ez a fehér ruha a megbecsülése mindhalálig hűséges életüknek, és visszaigazolása annak, hogy nem hiába adták az életüket, mert fehér ruhájukban bemehetnek majd a királyi menyegzőre (Mt 22.).
Íme, a lélekben elmozdított kő alatt a lelkek kiáltása hangzik: meddig még Uram?
Hatalmas megszólítás ez nekünk, szeretett testvéreim, akik még nem vagyunk a kő alatt, noha időnként nagy teher nehezedik ránk. De még nem vagyunk a kő alatt. A halálon innen vagyunk még, de talán már túl az életen? Túl a reménységen? Beletörődtünk sok dologba? Vagy számít még a sorsa a vérünknek? Tudnánk-e a ma élő nemzedékért, véreinkért, hittestvéreinkért, de szeretteinkért is úgy kiáltani, mint azok, ott az oltárkő alatt? Számít-e az örök sorsa szeretteinknek?
És azért anyák napján erőteljesen megszólít az Úr, hogy a vérünkkel, a gyermekeinkkel, az unokáinkkal mi lesz? Velünk mi lesz? Még éltünkben tudnánk-e nekik irányt mutatni az Élet Urához, a drága Megváltóhoz? Még éltünkben, megőszült fejjel, talán már jócskán a második félidőben járva, mint akiknek több van hátul, mint előre, tudnánk-e biztos jelét adni annak, hogy noha a halálon még innen vagyunk, de nem vagyunk túl az életen? De nagy áldás lenne az élet jelét adni utódainknak, amikor minket az Isten igéjét kutatni, és imádkozni látnak; és bocsánatot kérni és a múltat szépen elrendezni látnak. Ülj le a gyermekeiddel és az unokáiddal és beszéljétek át az életet. Nagy baj, ha még mindig a tökéletes szülőnek kell, hogy lássanak téged. Egyetlen mondatod, egyetlen szavad az Isten felé fordíthatja szívüket. Hiszen valóban hatalmas Isten az, aki még veled is újra gondoltatta az életet. Fontold meg ezt, hiszen neked kevesebb időd van, mint utódaidnak. Lehet, hogy ez lesz életed utolsó hitből fakadó cselekedete, de akkor hithősként és nem hitvány féregként kerülsz majd a kő alá…
Tegyél végre bizonyságot Istenedről, és Jézusról, aki megváltott a bűneidből, mert akkor nem éltél hiába. Isten áldja meg ezzel az üzenettel az édesanyákat, a nagymamákat, de minden szülőt, hogy az igazi aggodalmunk egyedül gyermekeink örök sorsa felől legyen. Megtettem-e mindazt, ami rajtam áll, hogy amikor én már nem leszek, véreim kibírják a rossz világot és igaz emberek tudjanak maradni minden körülmények között? Isten segítsen ebben minden nemzedéket.
Az Úr a magasban lakik és a mélybe néz, hogy miközben magunk is a mélybe nézünk, a magasba emeltessünk. Hogy idő előtt meg ne haljunk, hanem hirdessük még az Úrnak tetteit! Ámen.
Mátészalka, 2024-05-05.
Becsei Miklós lelkipásztor
