A VALAKIK ÉS A SENKIK JÉZUSNÁL – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt. Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult, és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon. Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte.
Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett; amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok. Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából. Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat? Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt. Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!
Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy! És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel! A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.” Márk 5, 21-43
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Csodálatos módon szőtte egybe az örökkévaló Isten e két csodának a történetét. Jairus lányának feltámasztása és a vérfolyásos asszony meggyógyítása. Ahogy vezeti a mennyei Atya az Ő Egyszülött Fiát Jézust, s amiképpen az egyik történet elkezdődik, de egy szempillantásra félbeszakad, hogy belépjen látóterünkbe a másik történet is. Az Atya így szövi egybe az élet nagy szövőszékén a szálakat, hogy az egyiket felveszi, a kezében tartja félig készen, aztán felveszi a másik szálat, majd újra az elsőt és szép lassan megoldódik mind a két sors. Túrmezei Erzsébet fordításában maradt ránk ez a szép gondolat, hogy „a világ Isten szőtte szőnyeg, mi csak a visszáját látjuk itt, de néha, a legszebb perceinkben a színéből is valamit…” A szőnyeg színét, az élet sűrű szövedékének egy kicsi, de jelentős részletét tárja fel a mai igeszakasz, amelyen keresztül keresi Isten a szívedet és várja türelmesen, hogy melyik az a pont, amikor a te életed szálát is felveheti végre. Bárcsak tetten érne, bárcsak szíven találna az Úr szava.
Jairus meghalt, de életre keltett leánya és a beteg, de meggyógyított asszony után te lehetnél a harmadik, akinek az élete egyszer csak áldott kezébe kerül annak, aki szövögeti a sorsot, sőt egybefonja a sorsokat.
Mert valakinek az élete egy másvalaki életének fordulópontján szintén megoldódhat. Leegyszerűsítve erről szól ez a két a történet. Hiszen, ha nem megy oda Jairus Jézushoz, hogy beteg, sőt haldoklik a drága gyermek, és ha nem indul el Jézus Jairus háza felé, akkor útja nem keresztezi a gyógyulni vágyó asszony útját. A sorsok és életek ilyen mélyen összefüggenek.
Látótérbe kerül valaki és nyomában egy másik is. Ilyen csodálatos az isteni kegyelem. És lehet még tovább finomítani a szálakat, mert a „valakiknek” és a „senkiknek” a története ez. Olyan emberek története, akiket ismernek, akiket számontartanak, mert az életben, a társadalomban fontos helyet foglalnak el; őket képviseli a zsinagóga vezetője, akit Jairusnak hívnak. Aztán olyan emberek története is ez, akiket nem ismernek, akiket észre sem vesznek, akik próbálják ugyan felhívni magukra a figyelmet, de legtöbbször hiába. Őket jeleníti meg a beteg asszony, akinek az evangélium a nevét sem jegyzi meg.
A valakik és a senkik találkozása Jézussal. Ezt a címet is lehetne adni a mai prédikációnak. A valakiknek és a senkiknek egyformán találkozni kell Jézussal. Mert a valaki is és a senki is, a jelentős és a kevésbé fontos ember is csak a tömeg része marad, ha ki nem lép a „valakiségből” és a „senkiségből”, hogy személyesen szólítsa meg az Élet Urát.
1. Lássuk előbb a valakit. Jairus fontos beosztásban lévő ember. A vallási élet meghatározó alakja. A helyi zsidó hitközség vezetője. Beszédes neve van, mert Jairus azt jelenti, hogy Isten ragyogása. Amikor szülei a nevét adták, talán álmukban sem gondolták, hogy fiuk beteljesíti majd e név üzenetét, mert az életén keresztül felragyog az Isten igazi dicsősége Krisztusban. Hiszen felragyogott az sokszor és sokféleképen az atyák idején, de a legnagyobb dicsőség mégiscsak Jézus által mutatkozik meg.
Jairus valakinek számított. Előtte az emberek meghajoltak. Meghajlásuk azonban nem csak a magas egyházi tisztségnek, hanem az igaz emberségnek, az őszinte istenkeresésnek is szólt. Ezt ismeri fel benne Jézus is. Jairust az élet szíven találja, mert akit szeret, aki a szeme fénye, apa szívének féltett kincse, 12 éves leánya halálos beteg. Ezért Jairus most Jézushoz megy és letérdel előtte, és egy szempillantás alatt a valakiből senkivé válik. Mert most nem az számít, hogy mások mit mondanak, hogy vajon méltó-e, vagy éppen illetlen zsinagógafőnek valaki előtt leborulni és koldusként, esdekelve kérni?! A valakiből senki lesz, csakhogy kegyelmet kérjen egy haldokló gyermeknek. A valakiből senki lesz, mert vállalja, hogy ő sem tökéletes, hogy befolyásos, de mégsem tud mindent a kezében tartani, hogy neki is vannak érzései és vannak félelmei. Jairus, a valaki most megsemmisül Jézus lábai előtt, kockáztatva, hogy többé már nem az lesz, akinek mindig is látszott hivatalának magaslatából. És ez a megsemmisülés az örökkévalóság felé való elmozdulást jelent, mert a Mennyei Atya tekintete Jairus házára vetül, ahová útnak indítja szeretett Fiát, Jézust. És Jézus elindul. És itt szakad félbe a cselekmény szála, mert belép egy másik, beleszövődik sorsszerűen, de szinte észrevétlenül egy másvalakinek a története. 2. Még épp csak hogy megindul Jézus, hogy Jairus hitének bizonyságot szerezzen, mikor a nagy sokaság közepén ruhája szegélyét érinti egy asszony, de olyan erős hittel, hogy Jézus észreveszi, megérzi, mert lényéből erő árad ki, a gyógyításnak az ereje. Ki érintett engem? – kérdezi az ő tanítványait, vagy a hozzá legközelebb állókat. Senki Uram, vagyis mindnyájan tagadták, hogy bárki szándékosan hozzáért volna. És szavuk prófétai szó, mert valóban egy „senki” érintette meg, egy ismeretlen idegen, ráadásul egy asszony, akiről ez csak úgy derül ki, hogy maga tesz tettéről vallomást és aztán elbeszéli az egész életét. Vagyis ott, mindenki előtt felfedi magát, szemérmesen, de mégis a hit bátorságával szól legintimebb testi bajáról, sok szenvedéséről és arról, hogy mindenét az orvosokra költötte, de mindhiába. Ő végig egy senki maradt a zsidó egészségügyben. Ha ő valaki lett volna, akkor a legkiválóbb orvosok tartottak volna felette konzíliumot, hogy bajára megoldást találjanak. De a „senkit” csak a szakrendelőben fogadták és miután fizetésképtelen lett, magára maradt és napról-napra ment ki belőle az élet, már 12 hosszú éve.
Ő is a tömeg része marad, észrevétlen árnyék, ha elő nem lép és nem vállalja tettének következményeit. De Jézus előhívja őt és a senkiből valaki lesz, mert az Úr lányának szólítja őt, és ez a zsidó hitvilágban a valahová és valakihez való tartozást jelenti. Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!
Igen, az Isten gyermekévé lép elő a senki, az észrevétlen, a jelentéktelen ember, ha élete legkínosabb dolgát, legmélyebb fájdalmát is feltárja az Úr előtt. Ezért kell az Úrral személyes kapcsolatot keresni. Ezért jó kimondani, amit ez az asszony kimondott, hogy az életem Jézus, ezer sebből vérzik; nem csak a testem, a lelkem is vérzik, tisztátalan vagyok, érinthetetlen vagyok; úgy mint nő halott vagyok, senki vagyok, mert éppen azok nem vesznek észre, akiknek mindent odaadtam, vagy akiktől még kaphatnék valamit cserébe. Aki magát senkinek érzi, kiöntheti szívének tartalmát, mint a vizet az Úr előtt, mert csak Ő tehet valakivé, mi több: a legnagyobb méltóságra emel, mert gyermekévé fogad és meggyógyít már ebben a földi életben is: hited megtartott téged, menj el békességgel!
A senkiből – Jézus által – valakivé vált ember környezete számára vonzóvá úgy válhat, ha a Krisztus jó illatát, az élet illatát terjeszti szét.
A végén pedig lássuk a tanulságokat.
A történet egyik levonható tanulsága, hogy valójában két nőt gyógyít meg az Úr. Az egyik a Jairus leánya, aki már a nővé válás küszöbén állt, hiszen 12 évesen akkoriban a házasságkötés kapujába érkezett meg egy leánygyermek. De ha egyszer meghalt és életét az Úr visszaadta, akkor boldog lehetett az a férfi, aki társul kapta őt, hiszen hitvestársa e csodában bizonyára hitre jutott és megváltott életű nőként Jézus fényét vihette a házasságba. A másik nő pedig a senkiből valakivé vált asszony volt, aki Jézustól visszanyerte mindazt, amit elvett tőle az élet. Jézus leányomnak szólította őt, vagyis Isten gyermekeként folytathatta tovább az útját. Eddig kifolyt belőle az élet, ezután pedig áradt a kegyelem rajta keresztül mindazokra, akiket meggyógyult élete magához vonzott. Két nőt gyógyít meg tehát az Úr, az egyik még csak készült nőnek lenni, a másik már túl volt mindenen, de vesztesből, senkiből az élet kegyelmét nyerte el. Története a te történeted is lehetne…
A másik tanulság, hogy a valakik és a senkik, a közismertek és az ismeretlenek között a sorban valahol mi is ott vagyunk. Egyikünk sem kerülheti ki a találkozást Jézussal. De boldog az a lélek, amelyik az élet innenső oldalán már találkozik Vele. És ahogy láttuk – reménykeltő módon – , az Úr mindenkit elfogad és előtte semmi más nem számít, se cím, se rang, csak a hit. Az a hit, amelyik tud a lábai elé borulni, érzéseket és fájdalmakat felvállalni, és amelyik képes Jézusba kapaszkodni, ruhája szegélyét megérinteni.
Érzed, hogy Ő már megérintett a szavával? Te pedig érintsd meg Őt a szíveddel.
Ó, hadd legyek én Jairus, az elöljáró, a lelkipásztor és a gondnok és a presbiter, aki valakiből tud semmivé lenni, az Úr előtt leborulni, és egyedül Jézus előtt térdet hajtani; és hadd legyek én a gyermek, akit halálból az életre keltett, vagy legyél az az asszony, akit megalázott voltából az felemelt Úr és gyermekévé fogadott.
Találjuk meg a helyünket ebben a történetben, hogy sorsunk fonalát az Úr beleszője abba a drága újszövetségbe, ami népe közössége és amit Jézus készített mindannyiunk számára. Ámen.
Mátészalka, 2024-07-28.
Becsei Miklós lelkipásztor
