AZ ELVESZETT A BÁRÁNY – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? És ha megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.” Máté 18,11-14.
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Az ismert bibliai történet kétszer olvasható az Újszövetségben. Megírta Máté és megírta Lukács evangélista is. Más környezetben és más összefüggésben hangzik el az egyik és a másik helyen az elveszett bárány példázata. Van egy gyermek középpontú és van egy felnőtt középpontú változat. Vagyis az egyik a gyermekekről szól, a másik a felnőttekről. De mind a kettőt a felnőtteknek címezte Jézus. Ma a gyermekközpontú példázattal foglalkozunk, amelyben a bárány előbb eltévedt, aztán elveszett. Szeretnénk ma együtt megérteni, hogyan lesz a tévedésből bűn. Isten vezérelje a gondolatainkat.
A tanítványok éppen azon vitáznak, hogy ki a nagyobb a mennyek országában. Kinek jár majd nagyobb dicsőség azért, mert tanítvánnyá szegődött. Végül is a fiúk ebben a pillanatban talán úgy gondolták, hogy még ők tettek szívességet Jézusnak azzal, hogy elköteleződtek a szolgálatára. Mintha ma egy hasonló lelkülettel azt gondolnánk, hogy végül is mi döntöttünk úgy, hogy tovább visszük őseink hagyományát az egyháztagsággal. Mi döntöttünk úgy, hogy templomba is járunk, vagy egy feladatot, tisztséget, akár egyházi intézményi szolgálatot elvégzünk. Mi döntöttünk úgy, mi lesz hát a jutalmunk? Mi döntöttünk úgy, hogy egy sokak által régimódinak tartott helyen, egy elfáradt levegőjű templomban, mégiscsak eltöltünk hetente egy órát. Mi döntöttünk úgy, hogy 2-3 ezer éves történeteket hallgatunk és fontolóra veszünk. A járulékot is időben megfizettük, a perselybe is teszünk, mi lesz a jutalmunk? Hát csak nem fogunk azok sorsára jutni, akik egy életen át kerülik az Istent? Ugyanez a lelkület van jelen a tanítványokban és a mi drága Megváltónk talán szomorú, hogy éveken át annyi jelét adta az isteni lelkületnek, az irgalmas szeretetnek, a másokért élő, mások jólétén munkálkodó szorgalomnak és tanítványai semmit nem értettek meg.
Mikor már annyit tanított az Ő követésének lényegéről, akkor hasztalannak lát minden további beszédet és kézen fog egy gyermeket. Vagyis Jézus ebben a pillanatban, amikor kézen fog egy gyermeket, akkor a tanítványok szívének és úgy általában minden jóérzésű ember lelkének a gyenge pontjára teszi a kezét.
Igen, a gyermek. A gyermek azért mégis csak gyermek. Védtelen, gyenge, hiszékeny, ezért kiszolgáltatott. Amikor gyermekekkel kapcsolatos visszaélésekről hallunk, akkor a lelkünkben azonnal kétféle ingerület fut végig. Az én gyermekem is kerülhetne ilyen helyzetbe, vagy: én is voltam gyermek. Velem is megtörtént, vagy megtörténhetett volna. A gyermek, az mindig gyenge pont.
Ilyenné kellene válni – mondja Jézus, miközben megfogja egy mezítlábas, szakadt ruhás, maszatos arcú gyermek kezét. Fel kellene idézned magadban a gyermeket, aki annakidején védtelen volt és kiszolgáltatott. Akinek félelmei voltak és aggodalmai; aki nélkülözött és megsebződött. Aki mégis felnézett a felnőttek világára, mert segítséget csak onnan remélhetett.
Ha olyanok nem lesztek, mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába! Ti azon vitáztok, hogy ott ki lesz a nagyobb? Be sem mentek. Ezzel a lelkülettel nem nyertek kegyelmet és a feltámadáskor örök életet, mert ti még a megtérésen innen vagytok barátaim! Mert aki megtért, az szolgálni akar. Aki nem tért meg, az túlélni akar és megúszni, és lehetőleg jól járni és az Isten népe között is uralkodni. Ki a nagyobb a mennyek országában? Ez ma ugyanaz a lelkület, amit akkor érzel, ha este a kispárnára hajtva a fejed, a szíved ekképpen súg neked és hizlalja vele az énedet: én azért mégiscsak különb vagyok.
A megtérés előtti embereket, közöttük tanítványait is, Jézus úgy szeretné megmenteni, hogy a szívükre teszi a kezét. A gyermek. Vagy ellened vétettek gyermekkorodban, vagy te vétettél egy gyermek ellen. Vagy mindkettő megtörtént, mert megbántottak és te is bántottál valakit. Te féltél egy felnőttől, aztán felnőttél és miattad félt egy gyermek.
Jézus elkezd utat keresni megtéretlen tanítványai szívéhez és nincs kímélet a szókimondásban. Ha csak egyszer is félt miattad egy gyermek, ha bármi részed is van abban, hogy sérült egy gyermek önbecsülése miattad, mert megszóltad, leszóltad, lekiabáltad, megfenyegetted, jobb, ha a nyakadba malomkő kerülne, te pedig a tenger mélyére, mert nem lesz irgalom azon a végső napon. Én nem tudom, hogyan fogadták a tanítványok és sokan mások Jézus szavait, de hogy egy-két lélegzetvétel kimaradt, az egészen bizonyos.
És ebben a pattanásig feszült helyzetben, amikor az Úr szavai tetten érték az emberi szívet és talán valaki azt is mondhatta magában, hogy elvesztem, mert vétettem egy gyermek ellen, vétettem a gyermekeim ellen és már nem mentségem az, hogy ellenem is vétettek. Nos, amikor valakik a szívük őszinteségében már nagyon elveszettnek érezték magukat, akkor azt mondja Jézus, hogy én megkeresem az elveszetteket.
- Engem is Uram? De jó, hogy így van!
Azt mondja Jézus, hogy utána megyek annak az egynek. Lehet, hogy te vagy. Utána megyek az egynek, mert látom, hogy eltévedt. Már gyermekkorában eltévedt és nem ment utána senki. Vakok között nőtt fel és világtalan maradt. Nem volt csak egy is, aki Jézushoz vezette volna őt. Sokan voltak, akik jó szándékkal azt mondták, hogy féljed az Istent és tégy jót. Szép örökség, sokkal több a semminél, de kevés.
Jézus azt mondja, hogy én elindulok utánad. Mit elindulok, futok utánad. Te futsz az életért, én meg utánad futok. Szeretnélek utolérni, szeretnék gyorsabb lenni, mint a vég. Én hagyom a kilencvenkilencet mondja Jézus. Nem otthagyom, csak hagyom. Hol? A hegyekben. Ott, ahol van egy természet adta védelem. Aki a hegyen van, az védelem alatt van.
Az egyház is egy ilyen hegy, új tanév küszöbén nagyon aktuális, hogy az egyházi iskola is egy ilyen hegy. Egyfajta védelem. Ma így is mondják, hogy burok. Megvéd a világ szörnyűségeitől valamennyire és ideig-óráig, de nem biztos, hogy megtanít küzdeni. A hegyen vannak azok, akik keresik az Istent, de a hegyen rejtőznek el azok is, akik nem akarnak megtérni. Az egyház hegyein rejtőznek el azok is, akiknek megtérés hiányában hatalmi harcaik vannak és a pénzbe szerelmesek, és akiket uralkodási vágy emészt.
Ki a nagyobb? Talán meglepő, de az ige adja, szinte önmagából adja a következtetést, hogy Jézus pedig elment az egy után, aki lehet, hogy nem egyházi iskolába iratkozott be, mert nem volt ott helye, mert nagyon problémás gyermek. És lehet, hogy Jézus nagyobb valószínűséggel lesz megtalálható ott, ahol a problémás gyermeknek azt mondják, hogy gyere.
Azt súgja a Lélek, hogy nehéz, de reményteljes és gyógyító évnek nézünk elébe. Hiszen, ha Jézus szavára figyelünk, akkor ő megmondja, hogy hol jár. Annak az egynek ment utána. Lehet, hogy nagyon szép az a kilencvenkilences szám, de abból a kilencvenkilencből egy sem fog megtérni, ha máshol járunk, mint ahol Jézus jár. Már pedig, ha egy sem tér meg, akkor nekünk az ítélet kemény lesz. Mert matematikát, kémiát, irodalmat minden iskolában lehet tanulni. De Jézus szeretetét megmutatni, a kérdezőknek használható válaszokat adni, a sebzett gyermekszívekre odafigyelni, irgalmasnak és odahajlónak lenni, gyermekinek és fiatalosnak lenni, semmitől nem zavarba jönni és közben hitelesnek maradni – ezt az Úr az egyházi iskolákra bízta. Ha csak egyvalakinek az ügyét felvállaljuk, akit kényelmünk, vagy bármilyen értelmes indokunk elutasítana, máris a Jézus lábnyomát járjuk. Áldás a kilencvenkilencre, elmenni az egy után.
És áldás a kilencvenkilencre, áldás egy iskolára, áldás egy gyülekezetre, ha azt az egyet, aki te vagy, az Úr meg tudja menteni. Mert az évek mennek egymás után, a tanévek is mennek, az életévek is mennek egymás után, de egy dolog nem változik: ha valaki Istent keresi, ha valaki Jézust keresi, akkor tudja meg, hogy Ő nem a templomokban lakik, hanem mindig úton van az egy után. Bárcsak te lehetnél az az egy, aki belátja, hogy noha megvan mindenem, de elveszett vagyok, amíg Jézus kezében nem tudom az életemet. Adja az Úr és tegyél meg érte mindent, hogy megtaláljon. Hagyd, hogy megtaláljon, mert az a legnagyobb öröm. Méghozzá azért a legnagyobb öröm, mert Jézusnak, a jó pásztornak nagyobb öröme van egy megtalált gyermeken, egy megváltott életű emberen, mint azon a kilencvenkilencen, akik már a hegyen vannak, a hegy rejtekében vannak, de még nem kérték a hegyek Istenének védelmét és a völgyek Istenének bocsánatát. Pedig lenne mire kérni a védelmet és a bocsánatot.
Kilencvenkilenc – jaj de sok – , szinte megszámlálhatatlan bárány béget a hegyi nyájban, az egyházban is, hogy Uram, sebeim vannak, gyermekkori sebeim vannak, de csak az időt hívtam segítségül. Az idő pedig kicsúszik a kezeim közül és a sebeim megmaradtak. Sebeket kaptam, mert eltévedtem, s mire észrevettem már elvesztem, mert én is sebeket osztottam. Volt, hogy megbotránkoztattam egyet a kicsinyek közül. Egyet azok közül, akik azt mondták, hogy ha te ilyen vagy, akkor nekem nem kell az Isten.
Bárányaid között, a Te nyájadban bégetek én is Uram és bűneimre az időt hívtam segítségül, de az idő kicsúszik a kezeim közül. Ha majd előtted állok drága Jézusom és nem lesz idő, ami betakarna, a szívem malomkövével a tenger mélyére vágyom, mert egyszerre szakad rám mindaz, amit elrontottam.
Szeretetedben ma akarok megszégyenülni Uram, és nem a végső napon, mert ma még az elveszetteket keresed. Ma azokat keresed Uram, akik fuldokolnak, és azokat, akik annyira elveszettek, hogy egy kiskanál vízben is megfojtanák azokat, akik számukra kellemetlenek.
Ilyen nagy a baj, pedig a hegyen vagyunk, pedig biztonságban vagyunk, pedig innen a magasból a farkas messziről meglátszana, a nyájnak nem volna félnivalója, de a farkas belül van, a féreg belül rág, csak Jézus tud megszabadítani.
Köszönöm, hogy az elveszettekért vagy úton! Hadd legyek én az, aki az utadba kerül. Hadd legyek én az a gyermek, aki ma is úgy van, ahogy magára hagyta a felnőttvilág a megválaszolatlan kérdéseivel, az eltúlzott és igazságtalan büntetéseivel és aki előbb eltévedt, csak aztán esett a bűnbe.
Legyél te az a gyermek, aki ma is ott él benned és megmentő szóra vár. Enged magad Jézushoz menni és engedd meg Jézusnak, hogy hozzád menjen és bekötözze sebeidet. Te pedig indulj el azok után, akik miattad tévedtek, majd vesztek el. Egy lélekért se érjen vádja téged, hogy temiattad nem látta meg Őt. Akit megmentett az Úr, és aki utána ment már csak egynek is, abból lesz a pásztorlelkű ember, aki senkit nem hagy elveszni, és akinek jó lesz a közelében lenni. Isten adjon az új tanévben ilyen pedagógusokat, ilyen presbitereket, ilyen testvéreket és munkatársakat nekünk. Ámen.
Mátészalka, 2024-09-01.
Becsei Miklós lelkipásztor
