HULLÓCSILLAG – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Az ötödik angyal is trombitált, és láttam, hogy egy csillag leesett az égből a földre, és neki adatott az alvilág kapujának kulcsa. Felnyitotta az alvilág mélységét, és füst szállt fel onnan, mint egy nagy kemence füstje, és elsötétült a nap és a levegő a mélység füstjétől. Sáskák jöttek ki a füstből a földre, és olyan erő adatott nekik, amilyen ereje van a földi skorpiónak. És megmondatott nekik, hogy ne bántsák a földön a füvet, se a zöldet, se az élő fát, hanem csak azokat az embereket, akiknek a homlokán nincs ott az Isten pecsétje. És parancsot kaptak, hogy ne öljék meg őket, hanem kínozzák öt hónapon át, és olyan legyen a kínjuk, mint amikor a skorpió megmarja az embert. Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és vágynak meghalni, de a halál elfut előlük. A sáskák alakja a harcra felkészített lovakéhoz volt hasonló: fejükön valami aranyhoz hasonló korona, arcuk, mint az ember arca, sörényük, mint az asszonyok haja, foguk, mint az oroszláné, és páncéljuk olyan, mint a vaspáncél; szárnyaik zúgása, mint sok lovas hadiszekér hangja, amikor harcba rohannak. Skorpiókéhoz hasonló farkuk és fullánkjuk volt, és a farkukban volt az erejük, hogy az embereket öt hónapon át gyötörjék. Királyuk az alvilág angyala volt, neve héberül Abaddón, görögül pedig az Apollión, vagyis a Pusztító nevet viseli. Az első jaj elmúlt, és íme, még két jaj következik ezek után.” Jel 9,1-12.
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! November hónapban két meteorraj is észlelhető volt a magyar égbolton, de az időjárási körülmények látásukat nem tették lehetővé. Óránként 8-10 hullócsillagot is felfedezhettünk volna, de erről már lemaradtunk. Kárpótlásul itt van az ige, a Jelenések könyve soron következő, 9. részének, azon belül is az ötödik trombitaszónak a hullócsillaga. Lehetne kívánni valamit, ahogy az ősi hitvilágban tették, amikor a csillagok hullását az égi világ megnyilvánulásának, ennél fogva a remények és álmok beteljesítőjének hitték.
Azért csak legyünk óvatosak a babonákkal, nehogy sötét erőknek nyissunk utat, amikor így is van elég bajunk a világgal, s benne önmagunkkal. Istenre hangolódó kívánságunk inkább az legyen, hogy jövel Uram, Jézus!
A világban, ahol bűnre-bajra jó megoldás szinte nem mutatkozik, legalább mi keresztyének együtt kérjük, hogy: jövel Uram, Jézus!
A közelgi adventi időt is szentelje meg a Jézus-várásunk: Jövel, Uram, Jézus!
Beszéltessük most a hulló csillagokat, üzenjék meg, amit velük az Úr közölni akar.
Előbb azokról a csillagokról gondolkodjunk együtt, amelyek Istentől rendelt helyükön vannak, onnan le nem esnek, hanem szépen ragyognak az égen és a hajósoknak és minden keresőknek irányt mutatnak. Közöttük is a legfényesebb a Vénusz, vagyis az esthajnalcsillag, amelyikkel Jézus önmagát is azonosította (Jel 22, 16). „Én vagyok ama fényes hajnali csillag.”
De égen ragyogó csillagok az Úrban bízó, igazhívő lelkek is, az engedelmes Isten-gyermekek, akiknek küldetése fényleni, mint a csillagoknak, az elfordult és elvetemült nemzetségben (Fil 2, 15).
Mind a mi Urunk Jézus Krisztus, mind pedig az ő egykori és ma élő tanítványai az állandóságot, a változhatatlan, isteni értékrendet kell hogy képviseljük az állandóan változó, a teljes összeomlás felé száguldó világban.
De mi a helyzet a hullócsillagokkal?
Ezek a lehulló fények, az örök fényességből kiszakadó, zuhanásukban is pusztító és a földön nagy kárt okozó lények.
A hullócsillag elsősorban is a sátán jelképe, akiről azt mondja Jézus az evangélium feljegyzése szerint, hogy láttam őt, mintegy villámlást leesni az égből (Lk 10, 18).
De ezt mondja Ézsaiás a magát égig magasztaló földi hatalomról is: „Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!” (Ézs 14, 12).
Egyszóval, inkább ne kívánjunk mi semmit a hulló csillagoktól, mert azok eddig még csak bajt hoztak a földre és a világra.
De ki lehet az az egy hullócsillag, akinek János apostol látomásában az alvilág kulcsa adatik és a sötétség erőit szabadítja rá a földre? Ha János apostol látomását figyelmesen szemléljük, akkor fokról-fokra látjuk a kibontakozást. A csillag a földre hullik, az alvilág mélységeit nyitja meg, ahonnan füst száll fel, s a füstből sáskák jönnek, hogy ebből a sáskahadból kibontakozzék egy hatalmas lovashadsereg. Kinek van, illetve kinek lehetett ilyen erős és félelmetes hadserege? Csak nem az iszlám hódítás bontakozik ki a szemünk előtt?
Ismerkedjünk meg közelebbről az iszlám vallás kialakulásának vázlatos történetével, a végén pedig a Szentlélek Isten segítsen eldönteni, hogy a hullócsillaggal és annak következményeivel való azonosítás a képzelet műve, vagy akár valóságos is lehet.
Az Arab-félszigeten, a beduin törzsek között ebben az időben nagy káosz uralkodott. Nem volt közös vezetés, nem volt kormányuk, sem egységes törvényeik. Törzseik rablásból és fosztogatásból éltek. Az állandó törzsi háborúkban rengeteg vér folyt, az emberéletnek értéke nem volt. Az arabok az ősi kultúrában, de minden civilizáció nélkül éltek. A tilos és szabad fogalmakat nem ismerték, bálványaik előtt borultak le csupán és semmilyen egységes vezetőt nem fogadtak el maguk fölé.
Kr. u. 570 táján született közöttük egy gyermek Mekkában, aki korán árvaságra jutott. Mohamedet rokonai nevelték fel és fiatal kereskedőként becsületességéről vált híressé.
Mohamedet nyugtalanította korának alacsony szellemi színvonala, egyre több időt töltött a városon kívüli barlangokban és lelkét éhezéssel gyötörte, hogy megtisztuljon. Az iszlám hagyomány szerint megjelenik neki Gábriel arkangyal és elhozza számára Isten üzenetét. Ekkor olyan erő tölti el, amilyet azelőtt még sohasem érzett. Kilép a visszavonultság barlangjából és saját népéhez fordul. Szemükre veti bálványimádásukat és elmondja nekik, hogy mindent, ami körülvesz Allah teremtett, és ő fog új életre kelteni mindenkit, aki teljesen aláveti magát Allah akaratának. Barbár népe körében a próféta hatalmas ellenállásba ütközik, majd követőivel Medinába menekül, ahol a következő 23 évben tanításaival mégis hatalmas hatást gyakorol a társadalomra. De mi is lehetett sikerének titka?
Az arab oázisokban zsidók, keresztyének és perzsák is éltek, akikkel karavánútjain Mohamed gyakran találkozott, tőlük sok mindent látott és tanult. Ezek a népek sokkal fejlettebb kultúrával és sokkal nagyobb gazdagsággal rendelkeztek, amikhez képest az arab bálványimádást Mohamed alacsonyabb rendű életmódnak tekintette. Látta a zsidók gazdagságát az arab oázisok környékén, ismerhette a keresztyén bizánci állam hatalmát, a perzsa kultúra is lenyűgözhette, s ekkor a sors válaszút elé állította. Vagy elfogadja és felveszi a magasabb rendű kultúrák valamelyikének hitét, vagy elég erősnek érzi magát arra, hogy Allah prófétájaként fellépve a születő muszlim vallást a szomszédos vallási hagyományok továbbfejlesztett változataként adja elő. Mohamed ez utóbbit választotta. Látomásai eredményeként az iszlámot az utolsó égi küldetésnek tekintette, amely eltörölte az összes azt megelőző küldetést, a zsidó Mózes, a perzsa Zarathusztra és a názáreti Jézus küldetéseit és meghirdette, hogy Allah Mohamed próféta eljövetele után semmilyen más vallást nem fogad el a földön.
A születő muszlim vallás teljes körű vallás, amelynek minden teremtményhez üzenete van. A muszlim vallás elrendezi az ember kapcsolatát a másik emberrel, Istennel, az állampolgár kapcsolatát az állammal, az államok kapcsolatát egymással. De ez a vallás teljes alávetettséget kíván Allah és az ő prófétája Mohamed előtt.
Ez volt tehát az a kulcs, János apostol így fogalmazott, hogy az alvilág kulcsa, amivel Mohamed megnyitotta az emberek lelkét és a törzsi versengés helyébe az igazhívő, muszlim testvériséget teremtette meg. A korlátozást nem tűrő, fegyelmet addig nem ismerő népet egy olyan isteni hatalom alá vonta, amely ellentmondást nem tűrt. Allah lett a legfőbb tekintély és annak földi követe Mohamed. A hívő muszlimnak a korábbi bálványimádó élete leegyszerűsödött, csak egyetlen hatalomnak tartozott feltétlen engedelmességgel, Allahnak és az ő prófétájának.
Mivel a muszlim vallásnak minden nép felé küldetése lett, s mivel vallás és politika, egyház és társadalom abban teljes mértékben összefonódott, ezért kedvező ideológia kristályosodott a világ népeinek meghódítására. Az Arab-félsziget nyers erővel bíró népe pedig alkalmasnak mutatkozott e cél teljesítésére, ugyanis őket még nem gyengítette el a jólét, a városiasodás, a vallási elköteleződés fellazulása, mint a más, hatalmas népeket. Mohamed 628-ban követeket küldött a világ uralkodóihoz, a bizánci császárhoz, a perzsa királyhoz, az egyiptomi helytartóhoz, akiket felszólított, hogy ismerjék el őt és kövessék a muszlim hitet. Közeledését ezen uralkodók talán csak félvállról vették, de egyikük sem gondolta, hogy népeiket alig egy évtized múlva muszlim seregek fogják meghódítani. A háborúkban kimerült és belső küzdelmekben meggyengült népei Ázsiának, Európának és Afrikának képtelenek voltak ellenállni az egységes, fanatikus és elszánt ellenségnek, a sáskahad képében a világ népeire zúduló muszlim arab hadseregnek.
De vajon tényleg róluk szól-e János apostol különleges látomása a mindent elborító sáskahadról, vagy valaki másról? Az igehallgatónak szabadsága van eldönteni. Az égből lehulló csillag maga a sátán volna, aki Mohamed küldetésének ihletője, aki a világosság angyalaként arra veszi rá a prófétát, hogy keverje össze a vallások hagyományát, a perzsa, a zsidó és a keresztyén hagyományt és tegye világhatalmi ideológiává? Az állítás teljes bizonyossággal ki nem mondható, de igen nagy valószínűséggel feltételezhető.
Mert a Jelenések könyve kilátótornyából messzire látunk, visszafelé, előre, magasra és a mélybe is tekintünk. És visszalátunk az egész Szentírásra, az ábrahámi elhívásra, a hit és az ígéret gyermekére Izsákra és az ő leszármazottjaira, a zsidó népre; de visszalátunk a türelmetlenségből fakadó frigyre, a szolgálóval bebiztosított utódlásra, és ennek gyümölcsére Izmaelre, minden arabok ősatyjára. Mit mond róla az Írás: „Ő pedig vad természetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen és mindenek keze őellene, minden ő atyjafia ellenében üti fel sátrát.” (I. Móz 16,12). Igen, talán innen eredeztethető az arab népek békétlensége, az arab-izraeli szembenállás szűnni nem akaró feszültsége.
Az egykor pusztába kergetett gyermek utódai lovas hadsereggel térnek vissza, hogy Isten ítéletének eszközei legyen a politikával átszőtt bizánci keresztyénségen. Az előbb sáskának látszó lovak és lovasok az embereknek ártanak, de csak azokat pusztítják, akiknek homlokán nincs ott az Isten pecsétje. Akiknél a kegyesség látszata van csupán, de annak erejét megtagadják. Péter apostol szavait érdemes fontolóra venni, aki így bátorít minket:
Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha. (2 Pét 1,10.)
Testvéreim! A néven nevezett ellenség erőtlenné válik. Legfőbb ellenségünk nem a világ, nem a külső ellenség, hanem a látszat élet, a megtérés nélküli keresztyénség.
A sátán nem szeretné, ha néven neveznék, ha átlátszó és nyomon követhető tevékenységét lelepleznék, de a Szentlélek Isten ma erre bátorít, hogy az ellenséget néven nevezzük, szándékait leleplezzük, mert lám a sátán serge (serege)talpon, szembe törni kész (471. d.).
Valami születik körülöttünk. Világmegváltó tervekkel, népeket hódító, nemzeteket egyesítő, legnagyobb evilági hatalmat, legfőbb egyházi tekintélyt és a sátán erejét hamis „szenthármasságba” tömörítő, csak a látszatra adó, de a kegyesség erejét megtagadó keresztyénség látszik ma is kibontakozni, miközben a „türelmetlenség népe” elözönli a nyugati világot, hogy ártsanak a gyengéknek, a hitehagyóknak, a csak nevükben keresztyéneknek, de akikben ott lakik Jézus, azok pedig felemeljék végre a tekintetüket, mert elközelgett megváltásuk. Advent jön nemsokára, Jézus közeledik bizonnyal felénk.
A sáskahaddal szemben sereget gyűjt az Úr magának, hogy az Ő visszajövetelére felkészített nép legyünk, akik lámpásukba olajat gyűjtenek, a hit ereje megtapasztalásának világító olaját.
Ó, add Uram, hogy közöttük lehessük! Jöjjetek és ezért imádkozzunk! Ámen.
Áldás: „És akkor meglátjátok az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” Lk 21,27-28
Mátészalka, 2024-11-24.
Becsei Miklós lelkipásztor
