AZ ÚRTÓL JÖN A SZABADULÁS – ÉV UTOLSÓ VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. Jónás ekkor a hal gyomrában Istenéhez, az Úrhoz imádkozott, és ezt mondta: Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem. Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat. Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld. De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem! Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úrtól jön a szabadulás! Az Úr pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre.” Jón 2,1-11.
Az év utolsó vasárnapján a visszatekintés történetét kaptuk meg az Úrtól, hiszen Jónás próféta a nagy hal gyomrában visszatekint az életére. Tegyük meg mi is ezt, a rendelkezésünkre álló bibliai információk birtokában. Nem valami fényesen kezdődött Jónás próféta pályafutása, hiszen alighogy megkapta feladatát az Úrtól – menj a bűnös Ninivébe és hirdesd ott megtérésre hívó szavam –, ő gyáván és azonnal menekülni kezdett. Az volt a célja, hogy messzire kerüljön attól a helytől, ahová Isten küldené. Minél messzebb. Egyszerűen úgy döntött, hogy keresztülhúzza Isten tervét. Ő bizony nem fog Ninivébe menni! Ő nem vállalja ezt a kockázatot, hogy miközben az Úr üzenetét adja át, az emberek majd kigúnyolják, megharagszanak rá, amiért megzavarta a nyugalmukat.
Nem nehéz elképzelni Ninivét, ahol az emberek önző módon éltek, egymásnak kárt okoztak, az Istenben nem hittek. És akkor megjelenik közöttük egy messziről jött ember, aki azt hirdeti, hogy térjenek meg. Azt mondja, hogy változtassák meg az életüket, hagyjanak fel az undok bűneikkel, csalással, lopással, hazugsággal, mert ha nem, akkor Isten ítélete elkövetkezik.
Jónás előre látja, hogy Ninive lakói összefognak ellene és az életére törnek. Jónás szinte hallja, hogy a gonosz szívű emberek azt mondják: itt van ez az idegen, aki megzavarta nyugalmunkat és ítélettel fenyeget minket. Inkább öljük meg, hogy ne kelljen nyugtalanító szavát hallani! Mi nem fogunk megtérni az Istenhez, mert nem is hiszünk benne, létezését sem hisszük.
Jónás ezért úgy döntött, hogy meghátrál a feladat elől és az ellenkező irányba indult el. Hajóra szállt, hogy elmenjen egy Ninivétől távoli városba.
Képzeljük bele magunkat Jónás helyzetébe. Egy olyan hajón utazik, amin sokan vannak. Megváltotta a menetjegyet, ezért senki nem gondolja róla, hogy rossz úton jár. Látszólag minden rendben van, Jónás napsütésben hajókázik a tengeren, a sirályok vidáman röpködnek a hullámok felett, de Jónásnak lelkifurdalása van. Legbelül egy Hang azt súgja, hogy Jónás, rossz úton jársz! Nem érdemes menekülni az Úr elől! Ne gondold, hogy elrejtőzhetsz előle! Isten rajtad keresztül sok ember megtérését akarja Jónás! Te lehetnél az Isten hírnöke! Meg tudod csinálni Jónás!
Sokszor gondoljuk, nem olyan nagy baj az a kis lelkifurdalás, nem olyan nagy baj, ha valamiért bánkódunk, amit rosszul tettünk, vagy olyat mondtunk, amit nem kellett volna. Magától elmúlik. Sokszor gondoljuk, nem olyan nagy baj, ha nem mondtuk meg az igazat, holnap már nem annyira fog nyugtalanná tenni, holnaputánra pedig elmúlik. Igen, ezt gondoljuk mi is gyakran, ha hibáztunk. Holnaputánra elmúlik a rossz érzés és olyan lesz, mintha meg sem történt volna.
De ez csak az Isten ellenségének, a sátánnak a gonosz tanácsa. Azért súg nekünk ilyeneket, hogy szívünkben felhalmozódott bűnök elszakítsanak minket Istentől. Azt akarja a sátán, hogy akkora legyen bennünk a bűntudat, hogy ne lássuk és ne érezzük többé az Úr jóságát.
Ezt akarta Jónással is, aki, hogy ne hallja saját lelkének hangjait, elalszik a hajóban. Úgy gondolja, hogy hátha kialussza majd a lelkifurdalást és mire felébred, elfelejti, hogy az Isten elől menekül.
De az Úr nagyon szereti Jónást, ezért szelet bocsát a tengerre. Ha Jónás elfojtotta belül a lelkifurdalást, akkor legyen vihar a tengeren. Hadd ébredjen csak fel az Úr szolgája.
De nemcsak ő ébred, hanem a hajó teljes legénysége megrémül. Mindenki a saját istenéhez kiált. Akik ott utaznak a hajón, azok különböző vallású emberek. Az egyiknek így hívják az istenét, a másiknak úgy. A maga módján mindenki imádkozik. Lehet, hogy valaki nem hisz Istenben, hanem csak a babonákban, ezért nem összekulcsolja a kezét, hanem keresztbe teszi az ujjait. Valaki a nyaklánca medálját szorítja meg. Valaki csak szép dolgokra gondol, hátha megnyugszik.
Hogy tudsz ilyen nyugodtan aludni? – ezt kérdezte tőle a hajóskapitány, mikor a nagy vihar feltámadt és mindenki, a hajó egész legénysége, de még a szakácsok is, és valóban mindenki a maga Istenéhez kiáltott.
Jónás! Nem tudjuk ki vagy! Nem tudjuk honnan jöttél, de kiálts a te Istenedhez! Hátha a te Istened irgalmas és kegyelmes.
Jónás bajba sodorja a hajó utasait, akik sorsvetéssel döntik el, hogy ki miatt érte őket a veszedelem. Mondhatnánk, hogy miért nem imádkoztak, de ők még nem tudtak úgy imádkozni, ahogy mi tudunk. Ők még nem tudták a Jézus Istenét és Atyját segítségül hívni, ahogy mi tudjuk. Volt a zsebükben néhány kavics, ez lehetett a dobókocka elődje, és ezeket a kavicsokat a markukba rejtették, vagy éppen a hajópadlón szétgurították és ebből jósoltak. Babonásak voltak, de Isten mégis megmutatta nekik, hogy ki a hunyó? Ki a tettes: Ki miatt van a vihar?
Ekkor pedig alaposan kikérdezték Jónást és amikor megtudták, hogy a világteremtő Isten szolgálatában áll, akkor kétségbeesetten kérdezték: – hogy tehettél ilyet?
Jónás pedig megszégyenült. Olyan ciki volt ez a helyzet. Jónás átérezte, hogy mekkora galibát okozott, mert bajba sodorta embertársait. De az Úr megengedte, hogy Jónás megszégyenüljön, mert ezen a szégyenen keresztül Isten végre utat talált Jónás szívéhez.
Jónás most szinte kétszeresen is felébred. Egyfelől azért, mert utastársai felkeltik a mély álomból, másodszor pedig egy lelki ébredésen megy keresztül a próféta, mert belátja, hogy embertársai miatta kerültek bajba.
A lelkileg felébredt emberek belátják, hogy bűneikkel másoknak is ártanak. Másokat is bajba sodornak. Jónás tehát lelkileg is felébredt és azt tanácsolta utastársainak, hogy dobják őt a tengerbe. A part nagyon messze van, más megoldás nincsen, de ne szenvedjetek tovább miattam. Jónás egy felnőtt ember volt, bár néha gyerekesen viselkedett, de most végre felnőttként vállalta magára a felelősséget.
De milyen hatalmas a mi Istenünk szeretete, mégpedig azért, mert mindenkire hatással van. Még az idegenekre is hatással van, hiszen azt olvastuk a korábbi igeversekben, hogy azon a hajón mindenféle vallású és kultúrájú ember utazott, akik mikor bajba kerültek, akkor mindenki a maga istenéhez kiáltott.
Mégis, abban a pillanatban, amikor Jónás barátunk őszintén elmondta az igazat, azt, hogy ő valójában szökésben van, és az Isten elől menekül és nagyon sajnálja, hogy bajba sodorta a hajó utasait, akkor útitársai nem gerjedtek haragra, nem cselekedtek meggondolatlanul, hanem a szívük legmélyéről előhozták a jóságot és irgalmasságot. Ők nem akarták Jónás halálát, hanem szerettek volna kikötni valahol, hogy Jónást biztonságban partra tegyék, de ez nem sikerült. Azért sem, mert messze volt még a part, és azért sem, mert egyre nagyobb volt a vihar. De legalább megpróbálták. Aztán belátták, hogy nincs más megoldás: Jónást bele kell dobni a tengerbe, mert most ő a legnehezebb ember a hajón. Hiszen ő cipeli a legsúlyosabb bűnt. Mielőtt azonban vízbe vetnék, imádkoznak, méghozzá Jónás Istenéhez imádkoznak. Azt kérik, hogy az Úr bocsássa meg vétküket.
Aztán pedig maguk is leborulnak az ég és a föld alkotója előtt. Ebből tudjuk, hogy az Úr még a rosszat is jóra fordította, mert Jónás meneküléséből, rossz hajóra szállásából az következett, hogy az idegenek is megismerték Jónás Istenét. Jónás elhagyja a hajót, amin persze semmi keresnivalója nem volt, de maga mögött hagyta az áldást.
Akkora áldást hagy maga után a tengerbe vetett Jónás, hogy még mi is részesülünk belőle. Mert a mi szívünk is tele lesz kérdésekkel, hogy kicsoda az az Úr, aki vihart ébreszt és szelet csendesít? Aki minket is kérdezővé tesz és megadja a választ? Akinek nem csak Jónásra van gondja, hanem egy idegen hajó utasaira is? Aki nem csak Ninivét akarja megmenteni a biztos pusztulástól, hanem a mi életünket is?
Kérdező szívünk egy bibliai igével válaszol: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ámen.
„Nagy vihar volt, de megúsztuk!” Ezt gondolhatták azok, akik Jónást a tengerbe vetették, mert más módját a menekülésnek nem találták és úgy tűnik, hogy amit gondoltak, azt jól gondolták, mert abban a pillanatban, amikor megszabadultak az embertől, akinek elnehezült a szíve, végre elmúlt a vihar. A hajó utasainak az életében viszont nem múlt el nyomtalanul, ami történt. Olyan közelről tapasztalták meg Isten jelenlétét, hogy többen fogadalmat tettek. De mit is fogadhattak meg a hajó utasai az Úrnak? Engedjük szabadon a képzeletünket.
Az egyik így szólhatott: – ha épségben hazajutok, akkor többé nem hagyom ilyen sokáig egyedül a családomat. Olyan munkát keresek, amelyből minden este hazatérhetek szeretteimhez.
Vagy így szólhatott egy másik: – mivel megsegített az Úr, én is segíteni fogok másokon.
Vagy ezt mondhatta egy harmadik: – mivel túléltem ezt a nagy katasztrófát, mától becsületesen fogok élni. Igazat mondok és nem veszem el senkitől azt, ami nem az enyém.
DE vajon mit fogadnál te, kedves testvérem, az Úrnak, aki végig vitt az esztendő 52 hetén? Nem nagyot, csak azt, ami teljesíthető?
Istennek mindenféle körülmények között, minden helyzetben gondja van ránk. Ő rólunk soha meg nem feledkezik. Jónást a hajósok a tengerbe dobták, ahol a túlélési esélye emberileg nézve lehetetlen volt. Különösen, hogy nagy vihar is támadt a tengeren, tehát sem segélykiáltása, sem semmilyen vészjelzése sehová el nem jutott volna. De eljutott az Istenhez.
Az egyik zsoltáríró így imádkozik: még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod Uram (139,4). Jónás még ki sem gondolta, Isten a másodperc töredéke alatt intézkedett. Odarendelt egy nagy halat és ez a nagy hal benyelte Jónást.
Nehéz elképzelni, de az Úrnak volt hatalma rá, hogy Jónás túlélő legyen. Pedig az egyik bajból, a biztos halálból Jónás a másik bajba esett. Milyen kétségbeejtő lehetett egy nagy hal vacsorájának lenni?!
De nem ez számít, hanem hogy Jónást az Úr megőrizte a biztos haláltól.
Velünk is előfordul, hogy egyik bajból a másikba esünk. Az egyikből megmenekülünk, de a másikat nem kerülhetjük el. Egy súlyos próbatétel valakinek az életében elhozza a kedvező változást, mert szívében az Istenhez fordul. Fájdalmai között az Úrhoz kiált. Aztán meggyógyul, és élete további részét Isten jelenlétében tölti el. Másvalaki életében a nyomorúság tüze nem érleli meg az őszinte imádság gyümölcsét.
Jónás a hal gyomrában imádkozik az Úrhoz: Életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül. Igen, arra emlékeztetnek ezek a szavak, hogy a természet erőivel időnként nekünk is meg kell küzdeni, ahogy Jónás harcolt a hullámokkal.
Jónás történetét a mi Urunk, Jézus Krisztus is ismerte. Sorsát Jónáséhoz hasonlította és azt mondta, hogy amiképpen Jónás három nap és három éjjel volt a hal szájában, úgy volt Jézus is három napig a föld szívében.
Az életben olykor nagyon nehéz helyzetbe is kerülhetünk. Megtörténhet, hogy valamitől iszonyatosan félünk. Lehetünk olyan helyzetben, hogy azonnal kellene valamilyen segítség. Ilyenkor csak az imádság van. De az imádság a mi kapaszkodónk. Az imádság a mi mentőkötelünk.
Jónás most, hogy kiszabadult a hullámsírból, elbeszéli Istennek, hogy milyen volt az, amikor a tenger mélyére süllyedt. Amikor pedig már biztonságban érzi magát a hal szájában, csak akkor gondolja át, hogy min ment keresztül. Mintha feltámadt volna, mintha az életébe egy egészen új fejezet kezdődött volna. Pedig ez még nem a nagy szabadulás, ez még a nagy hal hatalmas szája. Lehet, hogy kényelmetlen, lehet, hogy sötét és levegőtlen, de Jónás a lelkében már felszabadul, hiszen tud imádkozni.
Kedves Testvérem! Ha ezentúl bármilyen rossz emlék eszedbe jutna, akkor gondolj arra, hogy veled volt az Úr! Ha ezt teszed, akkor az emlékek megszelídülnek. A múlt sebei meggyógyulnak, a lelked kötelékei feloldódnak és ami nehéz volt, azért még köszönetet is tudsz mondani, mert szívedet körülölelte az Ő szeretete.
Nagyon kevés dolgot tudunk meg Jónásról a róla elnevezett bibliai könyv legelején. De, amit Isten Igéje fontosnak tart, arról mi is nyugodtan gondolhatjuk, hogy fontos. Jónás életében nagy jelentősége van a templomnak. Vajon láthatom-e még szent templomodat? – kérdezte Jónás próféta a tenger hullámai között.
Imádságom eljutott hozzád, szent templomodba – mondta félig már megszabadított állapotban, amikor a hatalmas cethal szájában pihent.
Tudjuk, hogy Jézus számára is nagyon fontos hely volt a templom. Az egyik beszédében ezt mondta: az Atya háza iránti féltő szeretet emészt engem. Jézus az imádság házaként gondolt a templomra.
Jónás is így gondol rá: – Jó lenne oda visszatérni, jó lenne ott imádkozni, hálát adni ott az Úrnak!
El is dől szívében, hogy amit megígért, azt meg fogja tenni. Vállalt küldetését mégiscsak teljesíti és elmegy Ninivébe.
Olyan jó, ha szorult és nehéz helyzetében valaki ki tudja mondani, hogy az Úré a szabadítás, vagyis: Istennek van hatalma megmenteni engem. Kitől is kell az embert időnként megmenteni? Talán meglepően hangzik, de önmagától. A saját gyávaságától, kicsinyességétől, önzésétől és szeretetlenségétől. Jónást az Úr megmentette önmagától, és ez a legjobb, ami vele történhetett.
Mikor pedig Jónás szívében ekkora változás történt, akkor az Úr parancsolt a halnak és az kiköpte Jónást a szárazföldre. Áldott legyen érte az Úr neve!
Legyen áldott Istenünk azért, hogy nekünk is talaj van a lábunk alatt, hogy kegyelméből még mi tapossuk a földet és nem az nehezedik ránk. Legyen áldott érte, hogy az 52. vasárnapon is eljöhettünk szent házába. Noha gyakran partra vetett halnak éreztünk magukat, de kiderül, hogy emberként fogott talajt a lábunk, nekünk a szárazföld az életterünk, mert nekünk földieknek az égiekkel van dolgunk. Van még néhány napunk az évből, hogy az odafel valókkal törődjünk, hogy ne érjen készületlenül minket, ha egyszer hazahív az Úr. Mert ma még küld, de holnap hívni fog, ez egészen bizonyos, mint ahogy az évek múlnak egymás után. Ámen.
Mátészalka, 2024-12-28.
Becsei Miklós
