TE VAGY AZ ISTEN KRISZTUSA – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott (Jézus), és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának. Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.” Lk 9,18-22
Kedves Testvérek! Szeretett Gyülekezet! Biztos megtörtént már veletek, hogy imádság közben elkalandoztak a gondolataitok. A kötött szövegű imádságok, Hiszekegy, Mi Atyánk elmondásakor igen nagy a kísértés erre, hiszen amikor a szavak szinte csak úgy kigurulnak a szánkból, minden megfontolás nélkül, akkor nagy az esélye, hogy a gondolataink máshol járnak. Ez olyan, mint amikor az ember egészen rutinszerűen csinál valamit a kezével és közben beszél, de nem arra gondol, amit tesz, még csak nem is arra, amit mond, hanem valami egészen másra. Az a tapasztalat, hogy igazán mély átéléssel mondott imádság csak nagyon nehéz helyzetekben tud megszületni, vagy ha az elmélyült imára az ember ráhangolódik és aztán nem is akar többé máshogy imádkozni.
Ezeket a gondolatokat a mai igeszakasz ébresztette bennem. Azt mondja Lukács evangélista, hogy Jézus a tanítványai társaságában van és közben magában imádkozik. Ez már a mester-tanítványi kapcsolat elmélyülésének a jele és bizonyítéka, amikor abban a közösségben mindenki számára természetes, hogy valamelyikük az egymást közti társalgásból az Atyával való beszélgetésre vált át, mert annak a szükségét érzi. Ez valami ahhoz hasonlítható, hogy egy bizottsági gyűlésen valami különleges probléma kerül elő, valamilyen elakadás van és a résztvevők egyike előveszi a mobiltelefonját és egy szakembertől kér segítséget. A közösség tagjai ezt nem érzik tiszteletlenségnek, sőt mindenki örül, hogy mégiscsak meglesz a továbblépés lehetősége, mert telefonon segítség érkezett.
Jézus ugyanígy vonja be a Mennyei Atyát egy tanítványi beszélgetésbe. Imádkozik, de ki tudja miért imádkozik éppen? Nem derül ki, de sejthető. Talán a tanítványok lelki fejlődése foglalkoztatja, talán éppen őértük imádkozik, majd hozzájuk fordul és megkérdezi tőlük, hogy kinek mondják őt az emberek. Hallgassunk most bele a Mennyei Atya és az Egyszülött Fiú képzeletbeli beszélgetésébe:
- Drága Mennyei Atyám! Úgy szeretném tudni, hogy azok, akiket rám bíztál, akiket elhívtam követésemre és akiket úgy szeretnék formálni, a te képedre és hasonlóságodra, vajon most hol tartanak a hitben?
Az Atya így felel:
- Szeretett Fiam! Akiben gyönyörködöm! Ha szeretnéd tudni, hogy a tieid hol tartanak a hitben, hol járnak a Te megismerésedben, akkor kérdezd meg őket.
Nos ekkor történik meg az, hogy Jézus a tanítványai felé fordul és valóban megkérdezi őket. Történt-e már veled, hogy belül biztatott a Lélek, menj és kérdezd meg. Ne csak találgass, ne fantáziálj, ne képzelj bele semmit egy félreérthető tekintetbe, ne vonj le semmilyen következtetést egy meg nem válaszolt üzenetből, hanem menj és kérdezd meg a másikat.
Amióta a technika megfertőzte emberi kapcsolatainkat, mióta annyiféle módon vagyunk képesek egymással kapcsolatba lépni, ember az embertől, lélek a lélektől egyre messzebb került. A világ szétesése az emberi kapcsolatok szétesésével kezdődött el.
De Jézus ma is tanít, úgy tanít, hogy kérdez, és arra tanít, hogy kérdezni kell.
- Kinek mondanak engem az emberek? Ezzel fordul az Úr a tanítványaihoz. Akár meg is spórolhatta volna Jézus ezt a kérdést, hogy rögtön a lényegre térjen, de nem tette, mert tanítványai lelkéhez kívánt megérkezni és nem az időjárásról akart velük beszélgetni. A közvélemény kutatás célja bizonyára az lehet, hogy Jézus kiderítse, mennyire hat tanítványaira a szóbeszéd.
Mintha ma azzal a kérdéssel állna elő a mi drága Megváltónk, hogy mennyire hat ránk a média? Mennyire kerülünk a napi hírek befolyása alá, mennyire adunk a véleményguruk szavára? Ha valakit még érdekel a napi politika, és azért kell, hogy érdekeljen, mert felelősek vagyunk a világunkért, akkor annyi segítséget szabad legyen kapni mindenkinek, hogy Isten óvjon minket az egyoldalú táplálkozástól. A 21. századi manipuláció leghatékonyabb eszköze mindig ugyanazt hallani.
Kinek mond engem a sokaság? Teszi fel a kérdést Jézus és a tanítványokból ömlik szó, hogy Keresztelő Jánosnak tartják, de némelyek Illésnek, mások pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel.
A zsidóság úgy hitte, hogy a próféták halhatatlanok. Mindig velünk vannak, nehéz történelmi időkben, ha kell feltámadnak a föld porából és megjelennek és segítenek. A nép körében is ezek a hiedelmek jártak szájról-szájra, aminek talán még Jézus is örült, mert ha lábra kap a hír, hogy itt van az Isten Messiása, akkor a lelki éretlenség és felkészületlenség rossz irányba terelheti az eseményeket. A Messiás-várás ugyanis egyet jelentett azzal az össztársadalmi szomjúsággal, hogy bárcsak jönne már, aki lerázza rólunk a római igát.
Ekkor Jézus a tanítványai szívére teszi a kezét és azt kérdezi meg, hogy ti kinek mondotok engem? Vagyis arról szól ez a kérdés, hogy kedves követőim, számotokra van-e más tájékozódási pont, mint a közvélemény? Van-e más igazodási pont, mint hogy mit mond a nép hangosabbik fele?
Neked van-e más tájékozódási pontod, mint a televízió egyes csatornái, vagy az internetes hírportálok? Van-e számodra legalább akkora hírértéke az Isten Igéje üzenetének, mint a közbeszédnek?
Te vagy az Isten Krisztusa! Feleli Péter olyan lényeglátó bizonyságtétellel, aminél rövidebben már el sem mondhatta volna. S milyen meglepő, hogy a mi Megváltónk ahelyett, hogy örülne, hogy vállon veregetné a jól felelő diákot, inkább hallgatásra inti. De vajon miért? Talán mert nincs még készen az sem, aki mondja. A tanítványokban is ott feszül, hogy népfelszabadító Messiás kellene, mert nincs nagyobb tehertételünk, mint Róma rabigája. Tudjuk, meg is kérdezik egyszer, hogy Urunk, nem ebben az időben állítod helyre a királyságot Izraelnek? (Apcsel 1,6).
Nincs még készen, aki mondja, Péter sincsen készen, mert amit a szájával megvallott, azt legbelül nem úgy gondolja még. Ezért mondja el nekik Jézus, önmagát Dániel próféta Emberfia képével azonosítva és az Ézsaiási jövendölést is alapul véve, hogy az Úr szolgájának előbb szenvednie kell.
Az Úr ma szeretné felkészíteni a szívünket, hogy mi, akik mondjuk, akik templomba járásunkkal, közösséghez tartozásunk nyílt felvállalásával a hitünket megvalljuk, legbelül is készek legyünk. A konfirmandusok kedvelt története, hogy Olaszországban megkérdeztek egyszer egy szénégetőt arról, hogy mit hisz. Azt felelte: amit az egyház hisz, azt hiszem én is. És az egyház mit hisz? Azt nem tudom.
Tudod-e, hogy mit hiszel? Testvérem! Tudod-e, hogy mit hiszel az Isten Krisztusáról?
Megpróbálhatjuk röviden körvonalazni, hogy mit hisz ma – nem az elvetemült –, hanem a vallásos világ az Isten Krisztusáról. A vallásos világ nagyobbik része azt hiszi, hogy az Atya jobbján mindeneket igazgatni nem elég hatalmas Ő, a Szentlélek erejében nem elég hatékony Ő, hanem hogy országát fenntartsa, földi helytartókat rendelt. De hát melyik országot kell fenntartani? Hiszen elmenetelében úgy mondta Ő Pilátus előtt, hogy az én országom nem ebből a világból való (Jn 18,36). Mióta a világ úgy gondolja, hogy Isten Fiának mennybemenetele után földi helytartói maradtak közöttünk, azóta sok-sok emberi gyarlóság a tévedhetetlenség köntösébe öltöztethető. Hatalomvágy és pénzimádat a Jézus nevével megszentelhető. A világ megjobbítása – ahogy sokan hiszik – katonai erő és erkölcsi hatalom által kivitelezhető. A Jelenések könyvének kijelentése szerint ezeket az időket éljük, a legnagyobb erkölcsi közösség a legerősebb világi hatalommal szövetkezve az emberiség szabad döntési jogának elvonásán dolgozik. Mindez az Isten Krisztusának a nevében történik megkérdőjelezhetetlen módszerekkel, melynek célja szintén a Jelenések könyve szerint a fenevadnak, vagyis a világ istenének, a sátánnak a szolgálata.
Ezért intette Jézus is Pétert, hogy ezt az Isten Krisztusa bizonyságtételt még ne terjesszétek, nehogy a kétlelkűek vérszemet kapjanak.
Mert Jézus előtt van még az átadatás a vallási vezetők kezébe, még előtte van a kínszenvedés, a megváltó halál és végül a dicsőséges feltámadás.
Az Isten Krisztusától ma nagyon hangos a vallásos világ. A politikusok nem csak nálunk, hanem mindenütt a világban, beszédeikben Bibliát idéznek, a hangzatos narratívákba kegyes szólamok keverednek, a megtévesztés fénysebességgel zajlik körülöttünk. De azt mondta Jézus, hogy ha velem is ezt tették, a zöldellő fával, hogy keresztfán verték ki belőlem a lelket, akkor mi lesz veletek?
A hagyomány szerint Péter is a kereszten végezte, de az volt a kérése, hogy fejjel lefelé feszítsék meg, mert nem méltó ara, hogy ugyanolyan halállal haljon, mint Mestere egykor.
Tudod-e, hogy mit hiszel az Isten Krisztusáról? Ne elégedj meg azzal, hogy majd az egyház tudja.
Azon tudod lemérni, hogy van-e közöd Jézushoz, hogy van-e közöd Jézus keresztjéhez? Az énekíró imádságát saját meggyőződéssel tudod-e mondani: Mind ami kín s ütés ért, magam hoztam reád, Uram-e szenvedésért lelkemben ég a vád. (493. dics.)
Kezedbe-lábadba a szöget én vertem, véred minden cseppje égeti a lelkem. Aki bűnbánatot tart és megvallja és elhagyja vétkeit, csak az kap feloldozást. De annak az embernek reménykedő szívvel lehet megállni a húsvéti nyitott sírnál, mert ezt mondja Jézus: Én élek és ti is élni fogtok. Nincs ragyogóbb biztatás, mint hogy Ő él és mi is élni fogunk a halálon innen és a síron túl is.
Ezt a reménységet óhajtsuk, ezt a hitet valljuk meg a nyugodalom megszentelt napján, ezen bátorodva hirdessük másoknak is az Isten Krisztusát és ezzel térjünk meg hajlékunkba, hogy Ő él és mi is élni fogunk. Ámen.
Mátészalka, 2025-02-02
Becsei Miklós
