TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Ezekután az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak. 13Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, rég megtértek volna zsákruhában és hamuban ülve. 14De Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítéletkor, mint nektek. 15Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni! 16Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket elutasít, engem utasít el, és aki engem elutasít, az azt utasítja el, aki elküldött engem.” Lk 10,1-16
Kedves Testvérek! Szeretett Gyülekezet! Mindenkor, amikor a Bibliában küldő igékkel találkozunk, mint amilyen a mai történet is, akkor a becsületesen élni vágyó hívő emberben azonnal felmerül egy kérdés. Nevezetesen az, hogy ami Jézus egykori tanítványaira érvényes volt, Jézus küldte őket és indulniuk kellett, az vonatkozik-e rám? Vajon a régi történetek által engem is küld az Úr? És ha küld, akkor hova küld, kikhez küld, hogyan küld ma Jézus?
Ezekről a kérdésekről szeretne beszélgetni velünk az Úr. Egyáltalán kell-e ma terjeszteni az Ő országát, vagy elegendő, hogy van már anyanyelven olvasható Bibliánk és abból tetszése és kedve szerint mindenki megkeresheti az őt érdeklő történeteket? Elegendő, hogy van rengeteg hitmélyítő írás és azokból bárki elolvashatja a kedve szerinti könyveket? Elegendő, hogy van számtalan lelki üzenet, felvételről visszanézhető, vagy élőben közvetített istentisztelet és otthon, a fotelből mindenki kereshet magának kedvére valót? Elegendő, hogy a közösségi oldalakon tetszést nyilvánítunk, lájkolunk, vagy megosztunk egy vallásos tartalmú bejegyzést, és ezzel tanítványi kötelességünknek eleget tettünk? Hiszen a felsoroltak közül egyik sem létezett még Jézus korában, ezért csak személyesen vihették az üzenetet az Úr tanítványai. Van-e még dolgunk az Úr szolgálatában? – ez egy nagyon fontos kérdés.
Nagyon különös dolgokat mond Jézus a tanítványainak, amikor kiküldi őket a városokba és falvakba, hogy hirdessék az Ő üzenetét. Semmit ne vigyetek magatokkal, ha elutasítanak, akkor verjétek le a port a lábatokról, és ami talán a legfurcsább, hogy senkit ne köszöntsetek.
Miféle erkölcsiséget tanít az Úr, a szeretet nagy apostola, hogy senkit ne köszöntsetek? Milyen ember az, aki senkit nem köszönt, amikor a Jézus küldetésében jár? Lehet ennyire elvakulni, vagy fanatikussá lenni, követségben járni és közben embertelenné válni, vagy: nem értjük igazán a körülményeket? S mivel nem értjük, ezért helytelen következtetéseket vonunk le belőle? Visszatérünk még a senkit ne köszöntsetek jézusi felszólításra, de előtte valamit nagyon alaposan gondoljunk át. Még azelőtt gondoljuk át, hogy elkezdenénk tűnődni, hogyan nyithatnánk be bárkinek a házába azzal a köszöntéssel, hogy: Békesség ennek a háznak! De ez talán még nem is lenne olyan nagy kihívás, hiszen ma már sokféleképpen köszönnek az emberek, némelyik köszönési forma elég méltatlan is a keresztyén emberhez, még ha igyekszünk modernizálódni, akkor is. De még ha a köszönéssel meg is lennénk, akkor vajon eljutunk-e addig, hogy vendéglátóinkkal a Jézus békességéről kezdjünk el beszélgetni? Nem számít-e tolakodásnak elővenni manapság a hit kérdését, s nem azoknak van-e igazuk, akik azt mondják, hogy a hit az ember magánterületéhez tartozik, legalább azt én döntsem el, hogy mit hiszek. Minél beljebb megyünk ennek a jézusi békekövetségnek a kérdéseibe, annál jobban érezzük, hogy még nem a legfontosabb kérdésről gondolkodunk.
Mert a legfontosabb kérdés nem az, hogy miként lehet egy küldetést jól teljesíteni, miféle eszközök kellenek a hatékonysághoz – Jézus szerint semmilyen eszköz nem kell – csak egyvalami szükséges. És olyan különös, hogy ebben a történetben éppen ez a legfontosabb dolog nem kerül kimondásra, mert talán mindenki előtt nyilvánvaló, de lehet, hogy nem mindenütt és nem mindenkinek nyilvánvaló. Dehát éppen ezért vagyunk együtt, hogy ami a Szentírás más helyeiről kikövetkeztethető azt együtt következtessük ki.
Min múlik tehát, hogy elinduljunk Jézus követségébe? Mi lehetett az oka, hogy sem a tizenkettő, sem pedig a kibővített tanítványi kör, a hetvenkettő sem keresett kifogást, hogy miért éppen én menjek, és miért nem a másik?
A válasz nagyon egyszerű. Jézus csak azokat küldte ki békekövetségbe, akiket előbb kiválasztott, megszólított és elhívott magának.
Küldetésünkben tehát a legfontosabb kérdés az, szeretett testvéreim, hogy Jézusé vagyok-e már? Nem anyakönyvi bejegyzés, nem megfizetett fenntartói járulék, nem egyházi tisztség vagy gyülekezeti tagság, hanem a személyes elhívás alapján. Ha ugyanis még nem vagyok a Jézusé szív szerint, akkor ez a küldetés, amely a mai történetben is kirajzolódik, számunkra olyan idegennek hangzik és azonnal lesz ezer kifogásunk, hogy manapság miért nem illik beletolakodni a másik lelkivilágába, s hogy a hit az tényleg magánügy. Annyira magánügy, hogy ahhoz még Jézusnak sincs köze. Ő is érje be annyival, amennyit magamból megosztok vele.
Nem teszek mást, csak 21. századi ember gondolatait hangosítom ki. Szerintem még Jézus sem haragszik ezért. Megosztom vele a vasárnapi egy órámat, de az egész hét 167 óráját pedig bízza rám. Szeretném elmondani, hogy azzal a Jézussal tesszük ezt, aki nem csak, hogy megosztotta, hanem egészen nekünk adta önmagát. Igen testvéreim, a golgotai keresztnél nem elégedtünk meg az Ő szenvedéseivel, hanem elvettük Tőle az életet. S ha elvettük, akkor mit kezdtünk vele? Még jó, hogy az Atya könyörült és harmadnapra visszaadta a Fiának az életet és annak adja azt, aki akarja és hívő szívvel elfogadja.
Az életünk legfontosabb kérdése, hogy akarjuk-e az igazi életet? Nem csak a biológiait, amit anyánktól és apánktól kaptunk, hanem a jézusi, teljes életet, amit csak Jézus adhat, de ő igen, mert azt mondta, hogy akié a Fiú, azé az élet.
Ezért és erre hív minket Jézus, hogy nekünk adja az isteni életet. Jézus tehát csak azokat küldi el, akiket előbb elhívott, megváltott és meggyógyított.
Jézus küldő parancsában van egy olyan részlet, amiben a Megváltó azt bízza tanítványaira: mondjátok, hogy elközelített az Isten Országa. Azoknak is mondjátok, akik befogadják az igét és azoknak is, akik elutasítják az igét. S hogy vajon elhiszik-e, az már rajtuk áll, nem a ti dolgotok. De hogy hitelesen tudjátok-e mondani, az csak azon múlik, hogy bennetek jelen van-e már az Isten Országa, vagyis az Úr uralkodása a szívetekben, az indulataitokon valóság-e már? Új emberekké lettetek-e már? Megszabadított emberekké lettetek-e már? Egészségben is, betegségben is az Úrra néző, benne bízó emberekké lettetek-e már? Szerelmeseivé az Isten Fiának lettetek-e már, hogy a zsoltáríróval tudnátok mondani: Szemem állandóan az Úrra néz (25,15). A bűnbocsánat elfogadóivá, feloldozott lelkekké lettetek-e már? Az örök élet reménységének a foglyai lettetek-e már? Példa rá sok bibliai személy, de lehetnek akár személyes ismerőseink is, akiknél Jézus az elmúlástól való félelmet elvette és az örök élet reményével töltötte meg a helyét. De Ő mindenkivel ezt teszi, aki Tőle kéri. Pál apostol az élete egy nagyon nehéz helyzetében azt tudta mondani, hogy ha meghalok, az nekem jobb, mert az Úrral leszek (Fil 1,23). Ha még nem halok meg, az meg nektek jobb, mert veletek leszek. Ezért én mindkettőre kész vagyok, de nem halok meg, itt maradok, mert nektek még fontos vagyok. El tudnád képzelni, hogy nagyszülőként ezt mondd a gyermekednek? Én elmenni is kész vagyok, mert kitárt karjával vár az Úr, de nem megyek el, mert neked még fontos vagyok. Ez kegyetlenség volna? Nem az a kegyetlenség, ha egy unoka előtt olyan példa van, akinek nem volt elég 70-80 év befogadni az Úr kegyelmét? Nekem nem mondta senki, hogy ha meghalok, akkor az Úrhoz megyek, ha mondta volna, ma is a fülembe csengene és jóleső muzsika lenne, nagy vigasztalás lenne.
De mi ne haljunk meg, hanem éljünk, és hirdessük az Úr tetteit! Kicsoda hirdetheti? Az, aki befogadja az Urat. Tudod, hogy ma is be lehet fogadni az Urat? Ebben a pillanatban is be lehet fogadni az Urat? Tudod, hogy miért az élet legsürgetőbb dolga befogadni az Urat? Mert csak ép elmével lehet befogadni Őt. Csak személyes és szabad döntéssel, nem az idő szorításában, nem a kényszer és nem a félelem szorításában, hanem józan megfontolásból lehet befogadni az Urat. Mert a szabadságunk a legnagyobb emberi méltóságunk. Az Isten melletti döntést, a Jézussal való eggyé válás szándékát Isten az ember kezébe tette. Isten az ember örök sorsát az ember kezébe tette. Válaszd azért az életet és ez az élet az örök élet. A biológiai életet nem kellett választanod, mert azt ajándékba kaptad szüleiden át az Úrtól. Válaszd az isteni életet, ami a bűneset óta elveszett, de Jézusban visszanyerhető.
Az isteni javaslatnak – válaszd az életet – csak ebben a pillanatban van létjogosultsága, mert a következő pillanatra nincs garancia. Nem tudod mit hoz a holnap. Ezért mondja Jézus, hogy senkit ne köszöntsetek, mert amikor a tanítvány küldetésbe ment, akkor nem állhatott meg hosszú köszöntési rítusokat, bonyolult meghajló mozdulatokat eljátszani annak a kornak a szokásai szerint. Tehát itt Jézus nem a köszönést tiltja meg, hanem a köszöntgetéseket, mert egészen egyszerűen nincs rá idő. Mert a negyedik falu, harmadik utcájába időben oda kell érni, mielőtt az öreg halász felesége meghalna, hogy előbb hallja meg a Jézus feloldozó üzenetét, minthogy utolsót dobbanjon a szíve. Előbb hallani meg a kegyelem és bűnbocsánat szavát, előbb hallani meg a Jézus szavát, hogy még ma velem leszel a paradicsomban, mint hogy utolsót dobbanjon a szív. Istenem, hogy hányszor késünk el egy köszönő szóval annál, aki értünk élte az életét. Hányszor késünk el egy igével, egy Istenhez hívó szóval annál, akiről azt gondoltuk, hogy szeretjük; de ha igazán szeretjük, akkor neki a legjobbat akarjuk, hogy Istennel töltse el az örökkévalóságot. A Biblia szerint mindenki azzal ébred majd a feltámadáskor, amivel a végső álomra lehunyta a szemét. Jézus pedig előre látta, hogy nincs helye késedelemnek, mert törékeny az élet. Ezért küldte ki övéit. Előbb a tizenkettőt, majd a kibővített hetvenkettőt és küld azóta is, téged is, engem is azokhoz, akiknek tőled és tőlem kell meghallani, hogy milyen kegyelmes az Isten, aki nem akarja, hogy egy is elvesszen, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Előbb magához hív az Úr, megszólít és meggyógyít, hogy azután általad tegye ugyanezt ott, ahova rajtad keresztül juthat el. Neki minden szívhez, minden házhoz kulcsa van, de mégsem megy be minden szívbe, minden házba, csak ahová beengedik. Ha beengeded Őt, akkor oda küld, ahhoz az emberhez küld, akinek a szívéhez neked is kulcsod van. Így terjed az evangélium, így lehet még ma is egyház és így lehet jövője azoknak, akiket szeretsz, és mivel igazán szeretsz, az Istenhez hívsz. Mennyi dolga lett hirtelen a Jézus tanítványának, de minden dolgában boldog. Ámen.
Imádkozzunk egy kedves lelki ének soraival:
Tégy engem békeköveteddé, hogy hinthessem az ige-magvakat!
Ó, Szentlelked hadd uralkodjék bennem, és az ajkamra adj tiszta szavakat.
Ó, add, Uram, hogy soha ne feledjem, hogy mi voltam, hogy mivé lettem én!
Egész életemmel, lényemmel hirdessem: Jézus él! Benne mindig van remény.
Tégy engem békeköveteddé, bár nélküled én oly kicsiny vagyok,
A harcaim közt az ad erőt nékem, ha az Ige fénye újra rám ragyog.
Tégy engem békeköveteddé, már sóvárogva vár rád a világ.
Ó, add, hogy lámpás legyek szent kezedben, aki utat mutat másoknak Hozzád!
Mátészalka, 2025-02-09
Becsei Miklós
