NE MENJETEK EGYIPTOMBA – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Jaj a pártütő fiaknak – így szól az Úr –, akik tervet szőnek, de nélkülem, szerződést kötnek, de akaratom ellenére, vétket vétekre halmozva! Folyton Egyiptomba járnak, de engem nem kérdeznek meg. A fáraónál keresnek oltalmat és menedéket Egyiptom árnyékában. De majd szégyent vallotok a fáraó oltalmával, és pironkodni fogtok amiatt, hogy Egyiptom árnyékába menekültetek! …
Most pedig menj, és írd föl a szemük láttára egy táblára, jegyezd föl egy könyvbe, hogy megmaradjon mindvégig örökre szóló okmányként! Bizony, engedetlen nép ez, hazug fiak; fiak, akik nem akarnak hallgatni az Úr tanítására. Azt mondják a látóknak: Ne lássatok! – a látnokoknak pedig: Ne a valóságot lássátok! Mondjatok inkább hízelgő dolgokat, lássatok kedvünkre valókat! Térjetek le az útról, hagyjátok el a helyes ösvényt; hagyjatok békét nekünk Izráel Szentjével!
Ezért így szól Izráel Szentje: Mivel megvetitek ezt az igét, zsarolásban és csalásban bíztok, ezekre támaszkodtok, azért úgy jártok bűnötökkel, mint a magas kőfal, ha megreped, és megdőlve leomlással fenyeget: bármely pillanatban összedőlhet. Darabokra törik, mint az agyagkorsó…
Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok, inkább ezt mondjátok: Nem úgy lesz az, hanem lóháton vágtatunk! Hát majd vágtatnotok kell! Gyorsan akartok hajtani? Hát majd gyorsak lesznek üldözőitek! Egy ember fenyegetésére ezrével elfuttok, öt ember fenyegetésére úgy elfuttok, hogy nem marad más belőletek, csak egy jelzőpózna a hegytetőn és egy zászlórúd a halmon.
De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek.
Ne sírj többé, Sion népe, Jeruzsálem lakója! Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. Mihelyt meghallja, válaszol neked. És bár szűkösen adott kenyeret, és kimérte a vizet az Úr, nem állítják többé félre tanítódat, hanem saját szemeddel láthatod… Saját füleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra le ne térjetek! Tisztátalannak fogod tartani az ezüsttel bevont bálványaidat és az arannyal borított istenszobraidat. Kihajítod azokat, mint valami undorító dolgot, ezekkel a szavakkal: Ki innen veletek!
Ő pedig esőt ad a magra, amellyel beveted a földed, és kenyeret ad a föld terméséből, amely bőséges és tápláló lesz…
…Olyan lesz a sápadt hold fénye, mint az izzó napé, az izzó nap fénye pedig hétszeres lesz…, amikor az Úr bekötözi népe sérülését, és meggyógyítja a rajta ejtett sebet…”
Ézsaiás 30. rész, válogatott versek
Kedves Hetedikes Barátaim! Kedves Gyülekezet! Ne menjetek Egyiptomba! – szól az Ószövetség népéhez az Úr kérlelő és figyelmeztető szava. Ne menjetek Egyiptomba! Nem hallják, nem értik, mennek, pedig nem kellene. A vesztükbe rohannak, pedig elkerülhető lenne…
Ha te lennél az édesanyjuk, vagy az édesapjuk, akkor rájuk kiáltanál, mert ész nélkül futnak ki a forgalmas utcára, mert a főút mentén laktok és kamionok és teherautók alatt megremeg a föld, és azok nem ismerik a sebességhatárt, mert mindenki rohan. De te már szülő vagy, igaz, a számítógép előtt telt az ifjúságod, a való életről semmit nem tudsz, mégis, mikor fut a gyermeked esztelenül, mert telefont bámul és a fülesben megy a zene és nem hall és nem lát és a kapu nyitva maradt, akkor rákiáltasz, hogy állj meg! Igen nagyot kell kiáltani, hogy állj meg! Rohanó gyermekedet csak a hang sebessége érheti utol, és ha elég hangos a hang.
Hát ekkorát kiáltott az Úr, mikor népe a vesztébe rohant.
Elmesélem nektek a történelmi helyzetet, amiben az Isten nagyot kiáltott. Képzeljetek el egy kettészakadt országot. Nem is olyan nehéz elképzelni. Izráel ez az ország, amelyik északi és déli részre szakadt. Északnak is királya volt és délnek is. Két király, de egy ország. Egy kettészakadt ország. Kr. e 722-ben járunk és az északi ország már elveszett. Az asszír birodalom megtámadta, leigázta, lakóit fogságra hurcolta és alig telik el néhány év, az asszír király a déli országrészt is körülvette. A déli országrész, Júda ebben a fenyegetettségben él. Naponta hírek jönnek, hogy az ellenség már fontos városokat foglalt el, de Jeruzsálemet még sikerül megvédeni. A férfiak harcba mennek, a nők otthon maradnak gyermekeik mellett, a lányok az anyjuknak segítenek, a fiúk az apás munkákat végzik. Fát vágnak, tüzet gyújtanak, az állatokat etetik, az ólakat takarítják és eszükbe sem jut, hogy a mobil telefonjukért a zsebükbe nyúljanak, mert nemhogy mobiltelefonjuk, még zsebük sincsen a kopott ruhán, amelynek örülnek, hogy azért éppen eltakarja sovány testüket és megvédi őket a nap hevétől, az esőtől és a széltől. Az egész országban nagy bizonytalanság uralkodik, de az otthon rejtekében béke van. Anya ruhát tereget, mert szárítógép még nem létezik, apa valahol messze védi a hazát, de biztos hazatér, efelől senkinek semmi kétsége nincsen.
Az utcán egy félbolond kiabál, vagy tán egészen az, mert szűnni nem akaró tűzzel mondja, mint akinek egész népére van gondja, hogy ne menjetek Egyiptomba!
A gyermek nem érti, s egyre az anyját kérdi mit jelent, hogy ne menjetek Egyiptomba?! Az anya szelíden válaszol, hogy próféta az gyermekem, és ne félj kiáltó szavától, mert nem bolond az, csak szeret, féltő szeretettel, mint az Úr és azt üvölti tele torokkal bele az éjszakába, hogy segítséget az Istentől reméljünk, inkább imádkozzunk, mint jajveszékeljünk. És ne menjenek vezetőink idegen országba segítségért, mikor nekünk az Isten a menedékünk.
De hát miért ne menjünk Egyiptomba – kérdez a gyermek anyja vállán nyugtatva borzas fejét, mikor Ézsaiás a félbolond, vagy tán egészen az, már a másik utcasoron kiabál és ablakuk alatt végre csend honol. Miért ne menjünk Egyiptomba, mikor – így hallottam barátaimtól –, hogy erős fegyverzetű, lovas hadserege van déli szomszédjainknak? És az anya szelíden szól: mert a Seregek Ura van velünk, mert angyalokat küld az asszírok ellen segítségül és mert angyal erősíti a harcmezőn jóapádat is, hogy a háború végén ismét magunkhoz ölelhessük őt.
Egyiptomból pedig, ha már egyszer kijöttünk, mert kihozott az Úr erős kézzel és kinyújtott karral, akkor nem szabad a fejünket ismét a szolgaság igájába hajtani. Gondolj csak arra gyermekem, hogy miért is szoktunk minden évben hálát adni, mikor a kovásztalan kenyeret esszük? Soha többé Egyiptom, nem kellenek a bálványai, mert szabadságra hívott el minket az Úr!
Akkor jó volna Őbenne bízni teljes szívvel, drága jó anyám! De vajon ki adhatna eszet, bölcsességet vezéreinknek, hogy ne menjenek Egyiptomba? A politikusok nem szoktak imádkozni anyám? Vallásos ország vallásos vezetői nem kérnek bölcsességet az Úrtól? Hozzájuk nem jut el Ézsaiás mennydörgő szava? Az ő házuk előtt nem szokott kiáltani? És mi van az értelmiséggel, drága jó anyám? Már nem olvassák a Bibliát? Nem tudják, hogy az a bölcs, ki ismeri az Úr szavát?
Ha egyszer képviselő leszek a parlamentben, drága jó anyám, akkor napirend előtti felszólalásban magyarázom el a tisztelt háznak, hogy miért nem szabad Egyiptomban bízni és mesélem el nekik József történetét. Mert most eszembe jutott. Miként adták el testvérei Egyiptomba, az országba, ahol virágzott az emberkereskedelem. Hogy ott mennyi igazságtalanságot elszenvedett ez a fiú, de az Úr megáldotta, álmait valóra váltotta és az egyiptomi népnek nagy szárazság idején József előrelátó és bölcs vezére lett. Elmondom majd, hogy hajolt le József a testvéreihez; ő, aki élet és halál ura lett Egyiptomban, de eszét nem vette a hatalom, családjának általa lett menedéke a fáraók földjén. Ó, de bár ne mentek volna, bár ne hittek volna a fáraó szavának, mert mikor nagy népé lettek, rabszolgasorba taszíttattak. Mert a kegyelemkenyérnek mindig ára van. Őseink négyszáz évig szenvedték a rabszolgasorsot. Apák haltak és fiak születtek a fogságban, mit sem tudva arról, hogy mi a szabadság. Igaza van Ézsaiásnak! Nem szabad Egyiptomba menni, mert népünk egyszer már otthagyta a fogát. Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni anyám.
– így beszélt a gyermek, mintha egyszerre mindent megértett volna. Nem szabad lemenni Egyiptomba.
Országa, a déli ország végül megmenekült a kardtól, ellenség kezétől nem esett el, az asszír támadók nem vehették be Jeruzsálemet. Nagyon nehezen, de végre beköszöntött a béke korszaka és mintegy százhúsz esztendeig Isten ószövetségi népe a déli országban nyugalomban élhetett. Semmivel sem voltak különbek, mint az északiak, de lakóhelyükön maradhattak, mert megbánták a hitetlenséget, kidobálták a bálványaikat és tudjátok mi lett életük legnagyobb kiváltsága? Az, hogy ismét hallották az Úr szavát. Mert nem kellett már – legalábbis egy ideig – az utcán kiabáló Ézsaiás, aki félbolond volt, vagy tán egészen az.
A megtért zsidó nép fiai nem akartak többé Egyiptomba menni. Féltve őrizték a szabadságukat és nagyon figyeltek arra, hogy az életükben soha semminek ne váljanak a rabjává.
Kettőezerhétszáz évvel a történtek után mit gondoljunk róluk? Adjunk hálát az életükért! Adjunk hálát a bölcsességükért, hogy egy kicsit elkésve, de mégis időben felismerték, nem szabad Egyiptomba menni. Adjunk hálát a félig bolond Ézsaiásért, aki talán egészen bolond volt, de az Isten bolondja, mert nem szűnt meg mondani: ne menjetek Egyiptomba! Adjunk hálát azért az ismeretlen apáért, aki a fronton harcolt családja és népe szabadságáért. Nem szövetkezett az idegenekkel, nem adta el a lelkét, hanem Istenben bízott, de a puskaport szárazon tartotta. Adjunk hálát az édesanyáért, aki a bizonytalan időkben is biztos pont volt gyermekeinek. Adjunk hálát azért a gyermekért, aki anyja vállára hajtotta fejét és figyelt, és szívére vette az anyai szót és emlékezett arra, amit a hittanórán megtanult, hogy nem szabad Egyiptomba menni. Adjunk hálát azért a nagyon egyszerű életért, amiben még nem volt mobiltelefon és nem volt internet, így sem mobilfüggőség, sem internetfüggőség nem létezett. Mert ha kis barátunk a mobiltelefonjára tapadt volna, akkor nem kíváncsi anyja szavára, a fülestől nem hallja a bolond Ézsaiást és mikor apja a frontról hazajön, csak egy hűvös sziával köszönti, ha egyáltalán észreveszi, hogy megérkezett. Ha mobiltelefon és internet létezett volna, akkor a mi kis barátunk az élet legfontosabb dolgairól végleg lemaradt volna és ez ugyanazt jelenti, mintha a zsidók dicsőséges szabadulásuk után, pár hetes vándorlás után, mert a pusztában nincs gyorsétterem, de még térerő sincsen, Mózessel az élen, visszamentek volna Egyiptomba, örök rabszolgaságba…
Kedves Barátaim! Ne menjetek Egyiptomba! Gondoljátok át, hogy az időtöket, az erőtöket, a gyermekség legszebb éveit mire áldozzátok? Kedves Szülők! Üljetek le a gyermekeitekkel beszélgetni, hogy az élet legfontosabb dolgairól le ne maradjatok. És kezdjetek el az Istennel is beszélgetni, hogy az életről le ne maradjatok. Ne felejtsétek el, hogy miről beszélt a félbolond Ézsaiás, vagy tán egészen az. Szabadságra hívott el minket Isten, mert Jézus korában sem volt még internet, sem mobiltelefon, hogy Jézusunk a keresztfáról lekésett volna. Időben ott volt értünk, hogy kereszthalálos szerelméből, és harmadnapi feltámadásából erőt merítsünk kijönni Egyiptomból, ha már besétáltunk bilincsei közé. Akit Jézus megszabadít, az valósággal szabad lesz. Ámen.
Mátészalka, 2025.11.16.
Becsei Miklós lelkipásztor
