A SZERETET LOGIKÁJA – KARÁCSONY MÁSODIK NAPI IGEHIRDETÉS
„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.” Jn 1,14.-18
Kedves Testvéreim! Szeretett Ünneplő Gyülekezet! A világ, amely körülvesz bennünket a logikára épül. Az Univerzum a logikára épül. Isten gondolata valósult meg a világban, a fizika törvényszerűségeit az egész világmindenséget kezében tartó értelem alkotta meg. Ezt az alkotó értelmet az egykori Római Világbirodalom tudományos nyelvén, az Újszövetség eredeti nyelvén úgy hívták, hogy Logosz. Ebből származik a logika szavunk. A magyar bibliafordításban úgy szerepel, hogy Ige. Nem nyelvtani fogalomról, cselekvést, történést kifejező igéről van szó, ezért célszerűbb inkább nagy kezdőbetűvel írni. Ige. Isten Igéje.
A görög filozófiában ez a Logosz volt a végső értelem, ami összetartja a világot. A görög filozófusok évszázadokon keresztül vitáztak róla hangosan, vagy elmélkedtek csendesen. De mi is lehet ez a végső értelem? Nem mondták ki, hogy ez Isten, de lenni kell valaminek, ami összerendezi a világ elemeit. A világot elég jól összerakott rendszernek látták ahhoz, hogy valami rendező elvet, vagy értelmes erőt feltételezzenek mögötte. Amikor János evangélista Jézusról akart bizonyságot tenni – a világ előtt is hitelt érdemlő módon – és azt akarta, hogy szavára, üzenetére felfigyeljenek, akkor azt mondta, hogy ez a végső értelem, ez a rendező erő maga Jézus Krisztus. Ő a Logosz.
De azzal, amit a negyedik evangélium szerzője mondott, hogy az Ige, a Logosz, a szellemi erő testet öltött, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni. Bolondságnak tartották, mert a görög gondolkodás szerint a szellemi lét magasabb rendű, mint a testi lét, ha a lélek mégis testet ölt, akkor az visszafejlődés, vagy akár büntetés, a nagy egységből való kiszakadás. Mert szerintük a cél az, hogy a lélek visszatérjen a szellemi hazába. Ez a filozofikus gondolkodás már az ősegyházban is megzavarta a keresztyének hitét, Pál apostol is sokat harcolt ellene a leveleiben.
Az Ige testet öltése a világmindenség egyszeri és megismételhetetlen eseménye. A Logosz, az Ige embernek született. Az a máig ható gondolkodás is fellelhető a görög filozófiában, hogy az anyagba kényszerített szellem valamely alacsonyabb rendű élőlény formájában, akár egy patkányban, vagy disznóként, vagy egyéb állat képében leszületik és későbbi életei során akár magasabb rendű állatok életét is élheti. Ezeket a Biblia alapján mind el kell utasítanunk a lélekvándorlás minden más tanításával együtt.
Mert az emberi élet méltósága éppen az egyszeriségében, annak megismételhetetlen állapotában van. Füle Lajos írta le páratlan szépséggel és egyszerűséggel, hogy minden emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, az enyém is, megköszönni való, bár megköszönhetetlen, mégis: köszönöm, hogy hinni, remélni, ide jöhettem és is élni, s ha földi időm itt letelne, (Te) utat nyitsz az időtelenbe…
Az Ige testet öltése, embertestbe való születése először is hatalmas biztatás nekünk, hogy parányi létünk be tudja fogadni a végtelent, ami mégiscsak arról győz meg minket, hogy Isten alkotásai vagyunk, hogy teremtményei közül minket embereket egyedül, arra is képessé tett, hogy isteni természete lakozhasson bennünk. A teremtéstörténetnek az a mozzanata, hogy az agyagból formált testbe Isten az élet leheletét adja és ettől lesz az ember élő lélek, ugyanígy a szeplőtelen fogantatás, a szűztől születés, az új teremtés zsengéjének, Jézusnak a megtestesüléséből kihagyott férfierő, mind-mind azt bizonyítják, hogy Istennek minden lehetséges és velünk, az emberekkel örökkévaló terve van.
A világ a logikára épül, az isteni Logoszra épül és ami a görög filozófia szemében bolondság, az Isten tervében a legvilágosabb értelem szerint halad előre.
Jézus megszületik és az Atya megvilágosítja a sötétségben tapogatózó emberi értelmet és ha kinyílik az értelem, akkor felsejlik előtte az Isten dicsősége. Ezért írja a negyedik evangélium szerzője, hogy az Ige közöttünk lakott és láttuk az Ő dicsőségét.
De amint korábban már átgondoltuk közösen, a történéseket mennyei magasságból, de legalábbis a sasmadár széles látószögű optikájával szemlélő János evangélista úgy látja Jézus dicsőségét, hogy az nem csupán a betlehemi gyermekben ragyog. Még a betlehemi mezőkön megjelenő angyalok fényessége is, bármennyire szemet kápráztató, csak a felkelő Nap első sugaraihoz hasonlítható. Ugyanis Jézus Krisztus teljes dicsősége hol látszik igazán? Nagypénteken, a szenvedő Krisztus arcon, a velünk, helyettünk, értünk és miattunk szenvedőn, a velünk sorsközösséget vállalón és a harmadnapra feltámadott Úr fénylő tekintetén. Ezeket már mind együtt látva írhatja le késő vénségében a negyedik evangélium szerzője, hogy láttuk az Ő dicsőségét.
János evangélista a Napba néz, ahogy állítólag a sas is bele tud nézni a Napba, sőt egyenesen a nap felé repül; és miközben a Napba néz, vagyis Jézusra néz a szentíró, és nem tud páratlan szépségével betelni és ez az igazi ünnep, fenn a mennyben és lenn a földön; nos, amikor Jézuson felejti tekintetét, akkor így fakad fel szívéből az evangélium éltető forrásvize: az Ige, vagyis a Logosz, vagyis Jézus: telve volt kegyelemmel és igazsággal.
Ilyen a sem a görög filozofikus gondolkodás, sem semmiféle evilági gondolkodás szerint nem létezik, hogy valaki látja az igazságot, tudja a teljes igazságot, ismeri az embert, tudja az emberi élet túlkapásait, a megistenülés, vagy a lealjasulás folytonos szándékait, és mégis kegyelmes, mégis szeret. A Logosz az égből hozza az égi törvényt, mert Ő alkotta és alóla a törvényalkotó sem kivétel, hogy a bűn zsoldja a halál, az élet bármiféle megkárosításának következménye a halál, mert ez az örök isteni rend biztosítja a világmindenség fennmaradását és végső egyensúlyát, de nála van a kegyelem törvénye is, amely az előzővel egyenértékű és az ember megmenekülésének egyetlen lehetőségét szolgálja. A Logosz ugyanis, aki az Ige, aki Jézus, önmaga ellen fordítja az ítéletet, magára veszi az ítéletet, mert az egész Ószövetség nagyon rövid összefoglalásaként csak a tökéletes áldozat tehet eleget a „bűn zsoldja a halál” isteni igazságának és csak a tökéletes áldozat bemutatásakor hangozhat fel a felmentő szó az emberiség felett: elvégeztetett.
Láttuk az Ő dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.
A Logosz, az Ige, aki Jézus Krisztus, elhozta a mi világunkba az igazi logikát, és nem sérül a teremtő isteni gondolat – bár léket kap a bűnbeesés által –, de kiteljesül az új teremtés által, amelynek első zsengéje Jézus, mint az első tavaszi fűszál a természet ébredése hajnalán. A világ a logikára épül és a hit is a logikára épül. Azt írja Pál apostol, hogy szánjátok oda magatokat az Istennek, ezzel tartva logikus istentiszteletet (Róma 12,1).
Logikus dolog hinni, Isten szeretetéből, Jézus teljességéből következik, hogy nem élhetünk Nélküle, nem élhetünk tovább az életünkből kizárva őt. Az istennélküliség logikátlanság, az ateizmus logikátlanság, szellemi szegénység, a koldusság felsőfoka, ahol az ember az élet kegyetlenségei miatt, a hálátlanságból fakadó szakadéknyi mély hiányérzet miatt megtanul kérni. Hinni taníts Uram, kérni taníts.
S legvégül azt is látja a Napba néző, a Krisztus dicsőséges arcát szemlélő János evangélista, hogy kegyelme fénye, ha ránk ragyog, akkor Tőle nem mehetünk el másképp, s az ünnep sem múlhat el másképp, csak ha a kapott kegyelmet kegyelemre váltjuk. Mert – így fogalmaz – kegyelmet kaptunk kegyelemre. Irgalmat kaptunk, hogy irgalmasok legyünk, bocsánatot nyertünk, hogy megbocsássunk, új esélyt kaptunk, hogy egymásnak mi is új esélyt adjunk.
A Logosz áldása, a Jézus fénye ragyogja be szürke hétköznapjainkat, hogy tavaszig ne csak a nappalok hosszabbodjanak, hanem legyen teljesebb az élet. Ámen.
Becsei Miklós lelkipásztor
Mátészalka, 2025. december 26.
