AKI FELKAVARJA AZ ÁLLÓVIZET – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
János evangéliuma 5. részének 1-18. versei alapján:
Olvasmány: „Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. (Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett.) Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt. A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat. Ő így válaszolt nekik: Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj! Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel, és járj? De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.” (1-15)
Alapige: „Azért üldözték a zsidók Jézust, mert szombaton tette ezt. Jézus így szólt hozzájuk: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát az Istennel.” (16-18)
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! Az olyan helyzetekben, amikor már régóta semmi nem változik, semmi nem történik, nem mozdul és nem is fejlődik; ahol a megszokottság szürkesége lehangolódáshoz és közönyhöz, testi-lelki és szellemi leépüléshez vezet, ott nagyon nagy áldás, ha valami, vagy valaki felkavarja az állóvizet. Én ma a valakiről szeretnék bizonyságot tenni, de ezt előkészítendő, előbb a valamiről hadd szóljak. Mi az a valami, ami időnként felkavarja az állóvizet?
A Betesda tó, amelynél a mai történetünk játszódik, egy vízgyűjtő medence volt. A 19. századi régészeknek sikerült a pontos helyét azonosítani, amikor két egymás melletti medencére és egy azokat elválasztó támfalra találtak, amelyen keresztül az egyik medencéből a másikba engedhették át a felgyűlt eső- illetve forrásvizet. Jeruzsálem vízellátásában ennek a helynek fontos szerepe volt. Betesda arám nyelven azt jelenti: az irgalom háza.
A Betesda vizét a csapadékkal együtt egy, vagy több gyógyvizű forrás is táplálta. A természet gyógyító erejét sok hétköznapi tapasztalat igazolhatta vissza. Valaki, aki gyakran járt oda, arra a népfürdő jellegű pihenőhelyre, észrevehette, hogy munkában elgyötört tagjai, vagy fájó ízületei gyógyulnak, a tünetek enyhülnek és ezt a csodaszámba menő hírt nem rejtette véka alá. Ezért hát a népszerűsége e helynek megnőtt, hiszen nem volt még közkórház, sem szanatórium, sem semmiféle terápiás intézmény a betegek ellátására. Az is megtörténhetett, visszaigazolja a mai történet, hogy az olyan családtag, aki mozgáskorlátozott, vagy tehetetlen volt, szerettei jóvoltából eljutott, vagy akinek ilyen nem volt, sem család, sem barát, az kínkeservesen elkúszott-mászott a tóig és a parton kibontakozott egy furcsa „társasági élet”. A vízgyűjtő medencék partja mai szóhasználattal egy közösségi felületté vált, ahol meg lehetett osztani a nyomor személyes történetét, ha ugyan erre bárki is kíváncsi volt. De, aki ott volt, mindenki várt. Várták a víz felkavarodását, a gyógyító forrás vizének felbuzdulását, vagy akár egyik medencéből a másikba áradását. A nagy mozdulatlanságban, csendes hanyatlásban és leépülésben az egyetlen rezdülés, mozgás, változás a víz felkavarodása volt. Várták, hogy valami felkavarja a vizet, mert talán az a hír járta és nem alaptalanul, hogy akkor van a víznek igazán gyógyító ereje, amikor felkavarodik. Az a vágy járhatta át sokak szívét, amit a 18. századi angol énekíró, a 300. dicséretünk szerzője így fogalmazott: Kegyelem vagy, égi jó, / Mely minden bűnt eltöröl, Hagyd, hogy gyógyító folyó / Tisztogasson meg belül.Élet-kút vagy, lüktetés, / Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és / Öröklét felé emelj. (RÉ 300. dics.)
Várták a víz mozdulását, a csodatévő erő forrását nem ismerték, az okát talán nem is fürkészték, vagy némelyek az Istennek tulajdonították, de csak úgy csendesen, magukban hitték. A legősibb bibliai kéziratok az angyali beavatkozást (angyal száll a tóra és felkavarja a vizet) nem is tartalmazzák, azt csak a keresztyénség államosításakor, a negyedik században toldották bele a történetbe. Nem tudjuk mi vezette e későbbi kor szerkesztőit, de János evangélista nem beszélt angyalokról, ő csupán a víz gyógyító erejére hivatkozott. Éppen ezért az a verseny is kérdésessé válik, hogy vajon elsőnek kellett-e belépni a vízbe, hogy volt-e azoknak az elesett és gyógyulásra váró embereknek a szívében ilyen reménység, ha én érek oda először… Ha volt, akkor az valami ahhoz hasonló hiedelem lehetett, mint amilyenekkel a mai internetes közösségi felületeken lehet találkozni, hogy oszd meg, add tovább ezt az üzenet és akkor az új éved szerencsés lesz, dől a pénz, vagy elkerül a betegség. Gyakran vallásos tartalmú, de mélyen babonás és ezért határozottan ördögi üzenetek is tovább küldésre kerülnek, még magukat keresztyénnek mondó emberek által is, pedig Jézus világosan tanította, hogy nem lehet két úrnak szolgálni.
Hadd foglaljuk így össze a „valami felkavarja a vizet” tartalmú üzenetet, hogy amikor csak valami kavarja fel a vizet, az nem egyéb, mint a saját tehetetlenségünk áltudományos magyarázata. A 38 éve beteg ember is, történetünk főszereplője is ezzel a magyarázattal próbálta igazolni, hogy miért is nem fűz már semmi reményt a változáshoz. Ma is úgy van, hogy valami felkavarja a vizet vagy a közvéleményt, hír, vagy álhír, ezt ma már biztonsággal eldönteni szinte képtelenség, de ez mind csak arra jó, hogy elterelje a figyelmet arról, Aki igazán fel tudja kavarni az állóvizet.
Én most Róla szeretnék bizonyságot tenni, aki a személyes életünk állóvizét kavarja föl. Ahogy ez a Betesda tónál is történt, hogy jóllehet emberek sokasága volt ott, de Jézus mégis azt az egyet szólította meg. Akarsz-e meggyógyulni? Képzeljük el, hogy micsoda káosz kerekedett volna, ha e rövid mondat helyett a mi drága Megváltónk így kiált, hogy: emberek, ki akar meggyógyulni? Egymást vízbe fojtó küzdelemmé, még szánalmasabb csatatérré alakult volna a vízparti csend. De Jézus a személyes élet megszólításának híve, aki néven szólít, még ha neve nem is hangzik el annak az embernek; de higgyük el János evangélistának, hogy valakinek ott és akkor az volt a neve, hogy én nem akarok meggyógyulni. Vagy talán a részletekbe menően ez lehetett szíve tábláira írva, hogy én nem hiszek a változásban, én félek a változástól, én nem adom fel a biztos rosszat a bizonytalanért, én nem hiszek az emberekben, én nem hiszek az Istenben, én biztos pozíciót találtam magamnak a betegségemben, engem minden nap idehoznak, engem gondoznak, a családtagjaim elfordultak, de legalább mások törődnek velem. Ott a sokaságban úgy hívtak valakit, talán hologramként jelent meg a feje felett, és Jézust a korát megelőzve a hologram betűit összerakta: nem akarok meggyógyulni.
Ezért hát Jézus a nevén szólította: akarsz-e meggyógyulni? Aztán e szíven találó szavakra úgy kiömlött belőle, amivel megtelt a szíve az évek során és lehetett benne sok csalódás is az emberekben, és nem kizárt, hogy önmagában is. Ide vezetett az önzés, az önimádat vagy az egészségtelen életmód, vagy a káros szenvedély, vagy a meg nem fékezett indulat, vagy fel nem oldott harag, a ki nem mondott bocsánatkérés, vagy elhallgatott megbocsátó szó. Ki tudja mi tette őt ilyen tehetetlenné?! De onnan tudjuk, hogy sorsának maga is kovácsa volt, hogy Jézus ezt mondja neki: többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.
De, ami igazán fontos, hogy ez az ember meggyógyul. Harmincnyolc év után, ami egy fél élet, talpra áll. teljes elengedést kap. Feloldozást kap mindaz alól, amit ő szorongatott a lelkében és mindaz alól, ami őt szorongatta. Teljes a gyógyulás és hatalmas a kegyelem, ami körül veszi és lábra állítja. És ez a gigantikus csoda éppen szombaton történik.
És a szombat őrei, a törvény őrei, a mozdulatlanság hívei, a fejlődésképtelen emberek, a mások szabadulására és sikerére elmondhatatlanul irigy emberek azonnal nyakon öntik ezt az embert, aki lábra állt. Akinek fél életen át az volt a neve, hogy nem akarok meggyógyulni, s most ez lett a neve, hogy az Úré a szabadítás; nos azonnal a képébe vágják, mielőtt még három tiszteletkört tett volna a tó körül, hogy minden pozícióból megbámulja az égen a napot: bűnös vagy és bűnt követtél el! Mert szombat van és te szombaton felemelted a fekhelyedet. De furcsa világ ez, hogy itt, ha az ember a saját lábára áll és már nem tehetetlen és béna, ha nem a korabeli ellátórendszer kiszolgáltatott tagja, akkor veszélyes? Veszélyes, mert lábra állva kitárult előtte a horizont? Még azt is meglátja, amit elfekvőben soha? De furcsa világ ez, hogy aki ráadásul egyszerre gyógyul kívül és belül, mert az áldott orvos így gyógyít, az egyszerre ellenséggé válik? Megdöbbentő, hogy majdnem üldözöttje lesz a fennálló zsidó hitvilágnak, mert a tiltólistás tanítónak, a názáreti Jézusnak a híve lett, és tuti, hogy a híve lett, mert maga mondta, hogy Jézus az, aki meggyógyította.
De furcsa világ ez, hogy elveszett a lényeg belőle, s a lényeg az, aki a gazda. A teremtő, gondviselő és megváltó Isten, aki egyedül képes az embert legnagyobb ellenségétől, önmagától, atyáitól örökölt hiábavaló természetétől megszabadítani. Attól, ami a sejtjeinkben fészkel, hogy jól van így, hogy nem baj, ha rossz, csak rosszabb ne legyen, mert a világ szelleme azt sugallja minden módon, hogy a biztos rossznál, csak rosszabb jöhet, ezért elégedj meg azzal, ami van.
Testvéreim! Csak arra az egyvalakire érdemes figyelni, aki nem a közvélemény, nem a sokaság, hanem a személyes élet állóvizét kavarja fel, de úgy, hogy azt csak te hallod, mert Ő soha meg nem szégyenít és csendben kérdezi meg tőled, hogy akarsz-e meggyógyulni? Minden, ami téged ér, előbb Isten elé kerül – tartja egy régi mondás. De minden, ami téged ér, az egy meghívás, hogy elmozdulj a fejlődés, a lelki növekedés, az újjászületés, a megtérés irányába. Mert ez a szombat és a keresztyén vasárnap, mint nyugalom- és megszentelt nap lényege, hogy a Teremtővel együtt, aki a hetedik napon megpihent, megnyugszik a teremtmény is. És abban, hogy megnyugszik benne van, hogy a lelkének, mint verdeső madárnak, végre-végre az élet vizénél nyugalmat talál.
Bárhogy is jöttél ma Isten házába, te vagy az az ember, aki meghívást kapott egy teljesebb életre, ahol végre igazi béke van és bocsánat és öröm a Szentlélek által. Te vagy az az ember, akinek Jézus szeretné a szívébe súgni, hogy ne hallja más: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. De jó lenne, ha e szavak hallatán új gondolat futna át az idegszálakon, friss vér tolulna a fáradt erekbe, és megindulna benned az élet, hogy elindulj te is az imádságodban Jézus felé, aki az út, igazság és az ÉLET. Ámen.
Imádkozzunk:
Áldott orvos, ki erre jársz, drága főpapunk, Jézus! Szavad szívünk enyhíti meg, egyetlen üdvünk Jézus. Ki minden vétket megbocsátasz, és eltörlöd bűnünk Jézus. Aki megnyitod a menny kapuját, és vezérelsz minket, Jézus. Elmúlik minden fájdalom a Te nevedtől, Jézus! Édes örömmel hallgatjuk a te nevedet, Jézus!
Te vagy menedékem, hű oltalmam nékem te vagy egyedül. Lelkem a viharból, bűnből minden bajból hozzád menekül. Jézus, benned bízva-bízom, elpusztulnom ó ne hagyj, Te, ki bűnön-poklon síron, egyedüli győztes vagy. Hű Jézusom kezem kezedbe teszem le én, életemnek vezére légy, és vezess hazám felé. Ámen.
Becsei Miklós lelkipásztor
Mátészalka, 2026-01-11.
