GYÓGYÍTÓ IGAZSÁG – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
János evangéliuma 8. részének 1-11.versei és Ézsaiás könyve 42. részének 3. verse alapján:
Olvasmány: „Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére. De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket. Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, és így szóltak Jézushoz: Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték. Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz? Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre. Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. És lehajolva tovább írt a földre. Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken. Egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen. Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 1-11)
Alapige: „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt.” (Ézs 42, 3)
Kedves Testvéreim! Szeretett Gyülekezet! A Szentlélek Isten cselekedje meg velünk azt a csodát, hogy Ézsaiás próféta szavain keresztül jelenjen meg lelki szemeink előtt a földkerekség egyetlen igaz bírája, a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki nem részrehajló, nem személyválogató, hanem a törvényt igazán hirdeti. A kizárólagosan János evangélista által feljegyzett történetben is, a házasságtörő asszony esetében is az egyetlen igaz bíró, a törvényt igazán hirdető Jézus legyen naggyá úgy, hogy mi ne feledékeny és érintetlen igehallgatók legyünk, de meg se aláztassunk, meg se szégyenüljünk, hanem inkább szíven találtassunk. Úgy, ahogy csak Jézus tud szíven találni, eltalálni és megtalálni, körül venni, szinte bezárni, kezébe venni és meggyógyítani. Ó bárcsak lenne velünk is úgy, ahogy a zsoltáros megírta: „… elől és hátul körülzártál engem, fölöttem tartod kezedet, hová menjek lelked elől, orcád elől hova fussak?” (139. Zsolt)
Így közeledjünk most az evangélium különleges történetéhez. Lecsengett már a lombsátrak ünnepi hete, a sátrakat elbontották, az emberek hazamentek és jön a másnap, amikor talán sokan másnaposak, de Jézus nem az. Ő nagyon is éber, az Olajfák hegyén töltötte az éjszakát, az Atya előtti csendben gondolhatta át mindazt, ami az ünnepen történt, majd kora reggel a templomban kezdi a tanítást. Ismét nagy sokaság hallgatja őt, sokak szíve vágyik megismerni a felszabadító és gyógyító igazságot.
Ekkor a templomi tanítás csendjét megzavarja valami. Vallási vezetők jönnek, akik magukkal hurcolnak egy asszonyt, akit házasságtöréssel vádolnak. Nagyon dühösek, mindenre elszántak, az igazságosztók köntösébe bújnak, némelyik talán már követ is ragadott, vagy elkészítette azt a templomon kívül, de szavaikból hamar kiderül, hogy számukra Jézus az igazi célpont és nem is az asszony. Mózes törvényére hivatkoznak, hogy az „ilyen” azonnal halálra köveztessék, de te Jézus, mit mondasz? Legyél te ennek az asszonynak az igaz bírája! Te mit mondasz Jézus?!
Gonosz kérdésre – mint amilyen ez is – jó válasz nincsen. Hiszen, ha igennel felel, elismerve az asszony halálra méltó voltát, s ezzel engedélyt adva, hogy vigyétek, akkor egyfelől lelkes hallgatóit botránkoztatja meg, hogy hol itt az irgalom? Hol a kegyelem, hol a megbocsátás? Másfelől azonnal hírét viszik, hogy itt ez a csodarabbi önbíráskodik. Abban az időben ugyanis, a római megszállás alatt, a megszálló hatalom kivette a zsidók kezéből a halálbüntetés jogát. Tehát ha Jézus azt mondja vigyétek, akkor az Őrá a békére és irgalomra vágyók botránkozással néznek, a római hatalom képviselői, mint a rendszer szempontjából veszélyes alakra tekintenek és minden bizonnyal be is börtönözték volna. Ám ha Jézus nemet mond, akkor a vallási vezetők törvényszegéssel, a TÓRA megsértésével vádolják. Azt mondják nagyobb, mint Mózes, sőt Istent játszik, az Istennél is nagyobbnak képzeli magát. Nehéz helyzet, gonosz helyzet, de Jézus átlát a gonoszság pókhálóján.
Ha ott lettünk volna, ha a templompadban ültünk volna, vajon mit gondoltunk volna?
János evangélista egyetlen mozzanatot sem hallgat el, hogy felülnézetből, a sas magasságából, mint egy kirakós játékot lássunk és összefüggéseket megértsünk és a legvégső cél, hogy az igaz bírónak, Jézusnak az arca felragyogjon.
Mózes törvénye szerint csak két igaz tanú egybehangzó vallomása révén állhat meg minden vád. Enélkül csak vádaskodás az egész. A házasságtörésen ért asszony esetében előre megszervezett, kitervelt tetten érésre, leleplezésre gondolhatunk. De azonnal kiabál, sőt a vádak hevénél is jobban izzik a nyugtalanító kérdés, hogy hol a tettestárs? Miért csak az asszonyt állítják elő? Miért hagyták futni a férfit? Vajon kinek a védelmét élvezi, hogy az ügyből ki kellett menteni?
Ki lehetett – Mózes törvényei szerint – bármilyen ügyben az igaz tanú?! Aki ott volt és látta az esetet.
Nagy valószínűséggel feltételezhető és az egész történet minden későbbi mozzanatát is összevetve sejthető, hogy a vádaskodók a tettesek és elkövetők is egyben. Olyanok, akik számára ez az asszony használható és ennél fogva eldobható és beáldozható is volt. Hiszen nem ő volt az igazi célpont, hanem Jézus. Ez az asszony legfeljebb csak járulékos veszteség, lesz helyette más, de az igazi célpont az Jézus.
Akkor és ott, azon a kora reggeli órán, amikor az Igazság Napja már fenn járt az égen, csak kevesen tudták, hogy ott a templomban, ahová nem csak poros lábbal, de gonosz szívvel is léptek be néhányan, nos nem is sejtették, hogy az igaz bíró színe elé járulnak, aki elől elrejteni semmit nem lehet. A szív gonoszságát pedig egyáltalán nem. Ó, dehogy is tudták, hogy az a szelíd szempár jól látja minden vétküket, hogy tetteik sora szinte filmként pereg le a Mester szemei előtt, benne azok a sötét órák is, amelyekben ez az asszony nem egyedül vétkezett…
Az igaz bíró ebben a pillanatban mindenkihez szól. Méghozzá úgy tud mindenkihez szólni, hogy egyetlen szó sem hagyja el a száját, sőt magát a vádolók és a vádlott látóteréből kivonva, mintegy megteremtve a lehetőségét, hogy a tettestársak még egyszer egymás szemébe nézzenek, nos Jézus lehajol és ír a földre. Nem tudjuk mit ír. Szabadon engedhetnénk a képzeletet, találgathatnánk, de ugyan miért? Elég, ha azok tudták, akik talán egyébként is szemlesütve álltak, mikor tényleg ólomlábakon jártak a másodpercek. Jézus nekik írt a földre és nem nekünk, ezért nem is tudjuk mit írt. Jézus a vádlóknak írt és nem a templomi hallgatóságnak, akik ebben a helyzetben talán nem is láthatták a Mester kezét. És a vádlók tovább faggatták Jézust és az Úr felegyenesedett és így szólt: aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ. Majd lehajolva tovább írt a földre. Itt és most azért érdemes megállni, mert ezekkel a szavakkal Jézus szigorú ítéletet mond az asszony felett és az asszony ezt hallja. Amit tett, az megkövezésre méltó, halálos bűn. Mert nemcsak áldozat, hanem tettes is. A könnyelműsége, amivel odaadta magát az egyiknek is, és a másiknak is, még ha ettől remélt egy kis szeretetet, akkor is, halálos bűn. Ha meg nem bánja, ha el nem hagyja, a vége kínhalál, s a legvége kárhozat. Ebben a pillanatban nagyobb teher ez, minthogy most sok templomos ember szemében erkölcsi ítéletben, megvetésben lett része. Ítélet tüze lobban fel benne, s ha most tényleg megnyílna szégyenében a föld alatta, e tűz el nem aludna benne. És Jézus egy szempillantásig magára hagyja.
Mert ahogy hallottuk az imént, másodszor is ír a földre. S e második lehajlás alatt settenkedve, árnyékként járva, szilárd halmazállapotból légneművé válva, a templomból mind kimennek, mind eltűnnek, mint a kámfor. S mikor az igaz bíró végre másodszor is felegyenesedik, csak az asszony marad a középen, aki alatt nem nyílt meg a föld, de milyen jó, mert megnyílt az ég. Mert az igaz bíró, aki a törvényt igazán hirdeti, így szól:
Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? Ő így felelt: Senki, Uram. Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!
A történet itt ér véget, legalábbis a templomban, de el sem hinnénk, hogy ennek annyi folytatása van! Méghozzá pontosan annyi folytatása van, ahányan ott voltak a templomban, de a történtek hatására elsomfordáltak, kisurrantak az Isten házából. Elmentek, hogy ne ott folytassák titkos perüket a Jó Istennel, aki végtelen nagy szeretetéből az Igaz Bírót küldte hozzájuk, hogy az ítélet ne a végső órán, hanem most, amikor az Úr kegyelmének esztendeje, a megtérés ideje van, ekkor hangozzék el. Mert mind aki elment, mind akit átjárt Jézus szava, mint a huzat a házat, mind úgy gondolhatták, hogy aki bűntelen, csak annak van joga megállni az Igaz Bíró előtt. S talán mindenkinek eszébe jutott valami. Hogy ha tevőleg nem is, de a másikra kívánsággal tekintett, hogy házasságával hűséget, de nem vakságot fogadott, hogy talán szóval is bántott, a másikon gyógyíthatatlan sebet ejtett, netán elárult, vagy megszégyenített. Mindenkinek és minden az eszébe jutott. És hirtelen otthon, vagy a szomszédban, vagy másutt, de annyi tennivaló akadt. De ha bármi is történt, ami sebek gyógyításáról, bűnökkel és régi élettel való szembefordulásról szólt, mind idejében, a kegyelem idején történt. Mert a tíz szűz példázata is elmondja, hogy amikor itt a vőlegény, amikor visszajön az Úr, már nem lehet a kialudt lámpást életre kelteni. Milyen szépen mondja Ézsaiás, hogy a pislogó mécsest nem oltja ki az Úr. Akiben csak szikrája van egy megbánásnak, egy leheletnyi vágya a megváltozásnak, ne halassza holnapra, mert ma van a kegyelem ideje.
Ez a tetten ért és ellenségei által megszégyenített, de Jézus által szíven talált asszony is úgy eltűnhetett volna. Senki nem állta volna az útját, senki nem bántotta volna, senki magánál bűnösebbnek nem tartotta volna, mert ott és akkor mindenki a maga terhét hordozta. De az asszony maradt és ha maradt, akkor a felmentő kegyelmet is meghallhatta úgy, mint ahogy senki más nem mondhatta volna:
– Én sem kárhoztatlak téged. Már senki nem ítél el, mert mindenki a maga háza körül seper, a levegőben végre kedvező változás van, az Isten Országa kopogtat, és én sem ítéllek el. Az élet igazi fordulása akkor következik be, amikor az Igaz Bíró mondja ki, hogy van új esély. Senki nem kárhoztat, én sem ítéllek el, többé magadat se vesd meg. Megbocsátok, bocsáss meg magadnak és vedd fel a méltóságodat, mint egy tiszta menyasszonyi ruhát, mert Jézus Krisztusnak a jegyese lettél. Többé ne vétkezzél! Élj a kegyelemhez méltó életet. Ez a valódi igazságszolgáltatás, amely visszaállítja az embert az igazi helyére, a Jézus által visszaszerzett valódi örökségébe, az örök életbe.
Ámen.
Becsei Miklós lelkipásztor
Mátészalka, 2026-02-01.
