MINDENKI A MAGA NYELVÉN – PÜNKÖSDVASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi élt akkor Jeruzsálemben, akik a föld minden nemzete közül jöttek. Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. (5-6) Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén? Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg. Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját, és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstoszlopot. A nap elsötétül, és a hold vérvörös lesz, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” Apostolok cselekedetei 2, 1-20.
Kedves Testvérek! Szeretett Ünneplő Gyülekezet! De jó is lenne mindig érteni, hogy mit mond az Isten. Mert nem mindig értjük. És van úgy, hogy rajtunk múlik, de van úgy, hogy nem. Ez éppen úgy igaz lehet az otthoni csendességre, mint a templomi, gyülekezeti igehallgatásra. Ha belső szobánk csendjében olvassuk az Igét, és valóban sikerült kizárni minden zavaró körülményt, akkor kizárólag a személyes lelkiállapotunktól függ, hogy értjük-e az Isten szavát. Azon is múlik az igemegértés, hogy az Úr kijelentett akaratát megcselekedtük-e, jobbak lettünk-e, gonosztól iszonyodók, jóhoz ragaszkodók lettünk-e, mert az Úrral való kapcsolat valami királyi palotához is hasonlít, amelynek megszámlálhatatlan szobája van, és egyik folyosóról nyílik a másik, egyik ajtó után nyílik a másik. Az ajtóknak kódja van, mint a szállodai szobáknak, a kód pedig a megértett Ige megcselekvése, az Úr akaratának való engedés, gyakran az elengedés, főként a sérelmek elengedése, gyógyító szavak kimondása, beszédnek, gondolatnak a megtisztítása, embertársaink megbecsülése. A megértés ajtaját mindig az Ige megcselekvése nyitja meg. A lelki fejlődés útját az Úrnak való engedelmesség nyitja meg. Mert lépésről-lépésre vezet az Úr és nincsenek kikerülhető utak, nem lehet a növekedés útját lerövidíteni, amilyen úton átvezet, azon tanít a Mennyei Atya.
De vajon a hirdetett Igét értjük-e? Ez csak részben múlik rajtunk, de másik részben az Ige hirdetőjén, hogy ő megértette-e; az Ige hirdetője az Ige által megszólított ember-e? Köszönöm a gyülekezetnek, amikor elhordozza, hogy az igehirdető is ember, amikor csak beszédet mondtam és nem üzenetet adtam át, köszönöm az igehirdetőkért mondott imádságokat.
De ma ünnepelni jöttünk, méghozzá az igehirdetést ünnepelni, mert volt olyan kegyelmi idő, amikor az igehirdetők is égi tüzet kaptak, méghozzá bezártságukba a szabadság szelét, fejük fölé kettős lángot, az igazság és a szeretet tüzét, és ez annyira kegyelmi idő volt, hogy egy egész nagy sokaság szíve-lelke tüzet fogott és nem csak hogy megmelegedtek-e tűznél, hanem átjárta őket ez a tűz. Ehhez a pünkösdi csodához lépjünk most közelebb, mint ahogy egykor Mózes a pusztában, amikor Istennel egy lángoló csipkebokornál találkozott. Odamegyek és megnézem azt a nagy csodát (2 Móz 3,3), hogy a bokorból lángok csapnak ki, de nem égnek el az ágak és nem perzselődnek meg a levelek. És a lángoló csipkebokorból szólt az Isten.
Most, az első pünkösd történetében egyszerű halászok és kétkezi munkások szava által árad a Lélek és lángol a tűz, és szól az Isten. Akik nemrég még bezárkóztak, a zsidók haragja elől elrejtőztek, nehogy ők is kereszten végezzék, miként a mesterük, most ugyanazok előállnak és a jeruzsálemi aratóünnep nagy sokaságának a közepébe mennek és szólnak és nem a felemelt hangjuk teremt csendet a vásári zajban, hanem a Lélek állítja le a zsivajt. Megálljt parancsol és csendre int a Lélek, mintha valami pillanatfelvétel készülne, de úgy maradnak mozdulatlan, mert az Úr Lelke magához veszi a szót, kiemelve azt a hiábavaló fecsegés, az üres beszéd mocsarából és a szónak újra értelme lesz, mert egyértelművé válik. Megszólal az égi kormány szóvivője, Simon Péter, az egyszerű halász, az árulásnak, a tagadásnak a mélységéből felemelt és kősziklára állított ember és úgy adja elő a megfeszítés nagypénteki történetét, mintha Jézus a hallgatóság szeme láttára feszíttetne meg. Képzeljük csak el azoknak az arcát és tekintetét, akik nemrég még koccintottak az aratás sikerére és bormámorban ünnepelték, hogy lesz az idén is kenyér és egyszerre megvilágosodik előttük, hogy néhány héttel azelőtt, Jézus halálával olyan búzamag is a földbe esett, akinek halála által van egyedül igazi élet. Abban a pillanatban megdől a régi igazság, aminek egyetlen erénye csak a régisége, hogy ha kenyér van, minden van, ha kenyér nincsen, semmi sincsen. Jól hangzik, de nem igaz. Hiszen hány ember él a földön, akik éheznek, de a hitük ereje által élnek; és mennyi ember él a földön, akik jólétben vannak, mert a pékségből minden reggel friss pékárut vesznek és esznek, és félnek, és bánkódnak és veszteségeket siratnak és halálba eszik magukat, mert lelki szükséget a testiségben elégítenek. De ott és akkor fejekben és szívekben nagy világosság támad és mind arra néznek, akit átszegeztek. És olyan egyértelmű a beszéd, hogy aki hallja, mind megérti. Még nyelvi nehézségek sincsenek, pedig tizenhét nemzetségből vannak azon a helyen zarándok zsidók, akik nem beszélik már őseik nyelvét. Mégis mindenki érti. Mert az a Szentlélek minden értelmet meghaladó csodája, hogy noha elég gyorsan terjed a hang, több mint 300 métert tesz meg egy másodperc alatt, mégis mire a beszélőtől a hallgatóig ér, vagyis a másodperc töredéke alatt a héberül mondott bizonyságtétel azon a nyelven szólal meg, amin a hallgató ért. Ez a különös jelenség volt az, ami az első pünkösdi igehirdetésben szinte zavarodást keltett, hogy mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni, ami a természet törvénye szerint, az ember beszédképessége szerint lehetetlen vállalkozás. A zavarodottság másik oka volt, hogy mindenki szíven találva érezte magát és nem tömeghatás volt, ami történt, hanem a Lélek csodája. Az egyenes beszéd, a régmúltból megéledő és végre értelmet nyerő prófétai szó, hogy vétkeinkért ostorozták és szenvedett (Ézs 53,5), egyszerre mindenkit megérintett. És senki nem haragudott már a kivégző római katonákra, akikért Jézus is imádkozott a kereszten, és senki nem skandálta habzó szájjal, hogy a zsidók istengyilkosok, hanem mindenki részesnek érezte magát a kereszthalálban. Kezébe-lábába a szöget én vertem, vére minden cseppje égeti a lelkem. Ez is a Szentlélek műve volt. Amikor az ember megérti a lényeget, akkor ott mindig a Szentlélek munkálkodik. Ezt a lényeglátást kívánom mindannyiunknak, amikor a kegyelem asztalához járulunk, hogy a Szentlélek tegyen részessé abban a halálban, amire az Úrvacsora emlékeztet és a Szentlélek részeltesse mindazokat a feloldozás és a jóra vezérlő kegyelem örömében, akiknek erre a szívük és életük készen van. Én szomjas lélekkel járulok az isteni kegyelem királyiszékéhez, legyetek ebben követőim. Ámen.
