JOBBAN ÓVD A SZÍVEDET – VASÁRNAPI IGEHIRDETÉS
„Most tehát, ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt! Gazdagságotok megrothadt, ruháitokat megrágta a moly, aranyotok és ezüstötök megrozsdásodott, és rozsdája ellenetek tanúskodik, és megemészti testeteket, mint a tűz. Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is. Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, az égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának a fülébe. Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint az áldozati állat levágásának napján. Elítéltétek, megöltétek az igazat, és ő nem állt ellen nektek. Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.” Jakab 5,1-8
„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! „Példabeszédek 4,23
Szeretett Testvéreim! Kedves Gyülekezet! Sok mindent őrzünk ebben az életben. Védjük az otthonunkat, ha elmegyünk bezárjuk az ajtót, vigyázunk arra, amit hosszú évek munkájával megszereztünk. Őrizzük az értékeinket, a pénzünket, az iratainkat, a telefonunkat. Amennyire csak tudunk, vigyázunk az egészségünkre is, vigyázunk a gyermekeinkre és az unokáinkra, és minél értékesebbnek tartunk valamit, annál jobban félünk attól, hogy egyszer elveszíthetjük.
Szerető Mennyei Atyánk pedig ezen a vasárnapon az Igéje által azt mondja: van valami, amit mindezeknél sokkal jobban kellene őrizned. „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Vagyis könnyen meglehet, hogy gondosan őrized a házadat, de közben nem őrzöd a szívedet. Lehet, hogy gondosan vigyázol a pénzedre, de nem vigyázol arra, mit cselekszik a pénz a szíveddel. Lehet, hogy félted a jó híredet, az életben elért eredményeidet, mindazt, amit megszereztél, és közben észrevétlenül történik, zajlik valami odabent.
Mert a Biblia szerint az ember igazi élete nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé épül. „Onnan, a szívedből indul ki az élet.”
Ezért, ha mélyen belegondolunk, akkor olyan megszólító lehet számunkra, hogy Jakab levelének ötödik részében, a mai igeszakaszban az apostol néhány versen belül kétszer is az ember szívéről beszél.
Először ezt mondja: „Hizlaltátok a szíveteket a levágás napján.” Néhány verssel később pedig ezt olvassuk: „Erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van.” Milyen különös! Ugyanaz a szív, amiből csak egy van, amelyiknek nincs meg az a kiváltsága, mint a veséinknek, hogy a kiválasztó munkát, a méregtelenítő munkát egyszerre ketten végezhetik el. Mert szívünk csak egy van. Egyetlen érzékeny műszer, egyetlen hangszer. Lehet hizlalni és lehet erősíteni. A kardiológus egy vizsgálat során megmondja, hogy a szívet körülvevő erek fala megvastagodott, az élet áramlásának útja beszűkült; Jakab így fogalmaz, hogy felhizlaltad a szívedet. Az orvos azt is elmondja, hogy az egészségtelen táplálkozás, a kevés mozgás, vagy akár genetikai örökség, vagy tartós stresszhatás műve ez, vagy mind a négy együttvéve.
Ezen a vasárnapon azonban Isten Igéje egyetlen kérdést szeretne feltenni neked: Mi történik a szíveddel? Mert valami történik vele. A szívünket formálják a sikereink és kudarcaink, a pénzünk és hiányaink, az elismerések és a sérelmek, az, amit megszereztünk, és az is, amit soha nem tudtunk megszerezni.
Jakab nagyon kemény szavakkal kezdi: „Most tehát, ti, gazdagok, sírjatok és jajgassatok a bekövetkező nyomorúságaitok miatt!”
A Biblia nem azt tanítja, hogy önmagában bűn volna gazdagnak lenni. Ábrahám nagyon gazdag ember volt. Jób is. Az Újszövetségben arimátiai József tehetős emberként a saját családi kriptáját bocsátotta Jézus szeretteinek rendelkezésére, mikor a Megváltó kihűlt testét levették a keresztfáról. Lídia, a bíborárus asszony megnyitotta otthonát az evangélium előtt, mikor Pál prédikációja nyomán megérintette szívét az Ige. Ő lett, egy gazdag kereskedőasszony lett az első európai keresztyén.
Tehát ebben a pillanatban nem az a kérdés, hogy van-e valamid, hanem a lényegi kérdés az, hogy miközben éled az életet, mi történik közben a szíveddel? Mert lehet úgy birtokolni valamit, hogy közben tudom: ajándékba kaptam, sáfára vagyok, egyszer el kell engednem, és addig is szolgálhatok vele. És lehet úgy birtokolni ugyanezt, hogy egyszer csak azt veszem észre – ha egy kegyelmi pillanatban egyáltalán észreveszem –, hogy már nem én birtoklom azt, amim van, hanem az kezd birtokolni engem. Éppen ezért kéri a Példabeszédek könyvének előbb idézett mondata: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet!” Akkor is, amikor gyarapodsz, akkor is, amikor sikerül valami, amikor egyre több lesz! Mert nemcsak a nyomorúság próbálja meg az embert. A jólét is.
Sőt, van olyan kísértés, amelyik csak akkor jelenik meg, mikor már van valamink. Az elmúlt napokban Isten Igéje fölötti elcsendesedés közben értettem meg, hogy amikor minden rendben van körülöttünk, az az ember számára nagyobb veszélyt jelent, mint amikor semmi nincs rendben. Mert amikor minden rendben van, akkor nem kell az Isten.
Jakab korában a gazdag földbirtokosok visszatartották a munkásaik bérét. Kétezer éves és mégis mai történet. Ezért mondta nekik: „Íme, a földjeiteket learató munkások bére, amelyet visszatartottatok, az égre kiált, és az aratók panasza eljutott a Seregek Urának fülébe.” Milyen megrendítő mondat! A ki nem fizetett munkabérnek hangja van. A becsapott ember könnyeinek hangja van. Az igazságtalanságnak hangja van. Mikor Káin megölte Ábelt, akkor a legyilkolt testvér mintha örökre elhallgatott volna. De Isten hallotta Ábel vérét a földből kiáltani. Annak is hangja van Isten előtt, amit mi már réges-régen elfelejtettünk. Lehet, hogy az ember nem hallja. Az is lehet, hogy jogilag és észérvekkel mindent meg lehet magyarázni. De van Valaki, aki hallja. A Seregek Ura hallja. És ezek után mondja Jakab: „Dőzsöltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok a szíveteket, mint a levágás napján.”
A szívhizlalás eredeti görög szava, (a trephó) azt jelenti: táplálni, etetni, felnevelni, ebben az összefüggésben pedig szinte magunk előtt látjuk a felhizlalt állat, a tömött liba, vagy a hízott disznó képét. A jószág bőségesen kap enni. Másnap is kap. Egyre többet kap. Ha gondolkodni tudna, talán azt mondaná: milyen jó dolgom van! Tegnap is volt előttem eleség, ma is van, holnap is lesz. Csak egy dolgot nem tud: hogy közeledik a levágás napja. Mikor már csak piheg és pihenget aléltan; közeledik a levágás napja. És Jakab azt mondja: ember, vigyázz, mert lehet úgy élni, hogy egyre több minden vesz körül, és közben egyre kevésbé veszed észre, merre tart az életed. Egyre több van. Egyre többet engedhetek meg magamnak. Egyre biztosabbnak érzem az életemet. Egyre több mindent sikerült felhalmoznom. És közben megtörténhet belül egy félelmetes csere: miközben hízik az életünk, egyre csak soványodik a lelkünk.
És ne gondoljuk, szeretett testvéreim, hogy a szívet csak anyagi biztonsággal lehet hizlalni. Mert lehet elismeréssel, jó pozícióval is. Lehet azzal az állandó vággyal is, hogy nekem legyen igazam, vagy azzal, hogy mindenki úgy lásson engem, ahogyan én szeretném.
De lehet a sérelmeinkkel is szívet hizlalni. Talán van olyan ember, aki már évtizedek óta táplál egy sérelmet. Újra és újra előveszi, megeteti, életben tartja, és közben már észre sem veszi, hogy nem ő tartja fogva a sérelmet, hanem a sérelem tartja fogva őt. Ezért az Ige által Jézus gyógyító keze most megérinti a lelkünket: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet!” És van ennek az Igének egy másik oldala is. Hiszen mondhatná valaki: én nem vagyok gazdag. Nem zsákmányolok ki senkit. Nem tartom vissza senkinek a munkabérét. Akkor Jakab most nem rólam beszél.
DE nemcsak az tudja megrontani a szívünket, amink van, hanem az is, ami másnak van, nekünk pedig nincs.
A 73. zsoltár a Szentírásban bemutat nekünk egy embert, akit Ászáfnak hívtak. Komoly hívő ember volt, lelki vezető, dalszerző, templomi karmester, aki az élete egy pontján megrendült a hitben. Ugyanis Ászáf körülnézett, és valami olyat látott, amit mi is sokszor látunk. Az Istennel nem törődő embereknek milyen jól megy. Gyarapodnak. Sikeresek. Egészségesek. És ezzel szemben ő, aki szeretné az Istent követni, az egyik nehézségből a másikba kerül. És egyszer csak kimondja: „Az én lábam majdnem megcsúszott…” Miért? „Mert irigy lettem a kérkedőkre, látva a bűnösök jólétét”. Ez pedig már nem pénzkérdés, hanem szívkérdés. Uram, miért neki? Miért neki sikerül? Miért neki van több? Miért az ő családjában mennek jobban a dolgok? Miért ő egészséges? Miért jut egyre előrébb az, aki Veled egyáltalán nem törődik, miközben én imádkozom, igyekszem tisztességesen élni, próbállak követni, és mégis: egyik próba jön a másik után? Ászáf egészen odáig eljut: „Bizony hiába tartottam tisztán a szívemet…” Micsoda mondat ez! Majdnem kimondja: akkor nem éri meg! Nem éri meg hűségesnek maradni. Nem éri meg Isten szerint élni. Nem éri meg nemet mondani arra, amire mindenki más igent mond.
És mikor változik meg ez az ember? Nem attól, hogy jön egy újabb pofon az élettől. Hanem azt mondja: „Bementem Isten szent helyére, és megértettem, hogy milyen végük lesz (mármint a kevélyeknek).” Elmentem a templomba és ott megértettem. Vagyis: nem a körülmények nem változtak meg.A gazdagok továbbra is gazdagok maradtak. Ászáf problémái sem oldódtak meg egyik pillanatról a másikra. De valami más megváltozott: méghozzá Ászáf látása, szemlélete. Eddig azt nézte, mijük van azoknak, akikre mindig irigykedett. De Isten jelenlétében, Igéje fényében meglátta azt is, hová tartanak. Meglátta, hogy életük a vég felé közelít, meglátta, hogy akik csak a szívüket hizlalják, azok a véget siettetik. Pontosan úgy, ahogy a kardiológus mondta. Aki a szívét hizlalja, az a véget sietteti, aki a szívét hizlalja az az élet befejező szakaszát nagyon nehezen elviselhetővé teszi önmaga és a környezete számára. Erről a gyülekezetünk Agapé szolgálata sokat tudna mesélni. És ha ez igaz a fizikai testünkre nézve, vajon ne volna igaz a szívünkre és az egész életünkre nézve? Ászáf ezt a templomban értette meg. Elmentem az Isten szentélyébe és megértettem, hogy vágóhídra mennek a gazdagok. És megyek én is a vágóhídra, ha tovább hizlalom a szívemet…
De jó, hogy eljöttél az Isten házába, mert csak Ő tud felébreszteni. Csak Jézus Krisztus, a legkiválóbb kardiológus tud felébreszteni.
Ez Jakab apostol üzenete is. Ne csak a pillanatot nézd! Ne csak azt nézd, kinek mennyi van! Nézd az életedet az örökkévalóság felől!
Mert Jakab azt mondja: „Kincseket gyűjtöttetek még az utolsó napokban is.” Mintha valaki egy süllyedő jachton azon vitatkozna, hogy melyik kabin legyen az övé, a luxus, vagy a még luxusabb? Mintha égne a ház, valaki pedig még mindig az ikeás bútorokat rendezgetné. És nem az a baj, hogy van szép és drága ikeás bútorzata. Hanem az a baj, hogy nem tudja, milyen időben él. Nem tudja, hogy az utolsó napokat éljük! Nem tudja, mert nem akarja tudni, hogy a szív hizlalása, az egó hizlalása a vég közeledtét és annak siettetését jelzi, mert lesznek az emberek magukat szeretők, egymásra irigykedők, pénzsóvárak, inkább a gonosznak, mint a jónak kedvelői (2Tim 3,1-5). És vajon mi tudjuk milyen időben élünk? Ha tudnánk, akkor nem melengetnénk a szívünkben talán most sem ilyen gondolatokat, hogy bizony, ha ez igaz, el kellene kezdenem többet imádkozni. Jó lenne elrendezni egy régi kapcsolatot. Jó lenne megbocsátani, vagy bocsánatot kérni. Jó lenne többet foglalkozom Istennel. MAJD EGYSZER…
Jakab pedig azt mondja: „Az Úr eljövetele közel van.” És éppen itt történik valami csodálatos változás ebben az igében. Mert ugyanaz a Jakab, aki az ötödik versben azt mondja: „Hizlaltátok a szíveteket”, a nyolcadik versben már ezt írja: „Erősítsétek meg a szíveteket!”
És közéjük kéredzkedik a Példabeszédek Igéje: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet!” De hogyan lehetne megerősíteni a szívünket? Jakab egy földműves alakját állítja elénk, aki megműveli a földet, elveti a magot, elvégzi mindazt, amit el tud végezni, azután várja az esőt. Mert van valami, amit ő sem tud megtenni. Nem tud esőt adni. Nem tudja kinyitni az eget. Ahogy Mózes sem tudta kettéválasztani a tengert. És talán éppen ez az egyik legnehezebb leckéje az életünknek: megtanulni, hogy nem minden van a kezünkben. Megteszem hűségesen azt, amit Isten rám bízott, és rábízom azt, amit én már nem tudok elvégezni. Ez a hit. Nem tudom bebiztosítani a holnapot. De ismerem azt, aki a holnapban is ott lesz. Nem tudok kivédeni minden betegséget. De ismerem azt, aki a betegségben sem hagy el. Nem tudom sem megakadályozni, sem elkerülni, hogy egyszer veszteség érjen. De ismerem azt, aki akkor is megtart, amikor én már semmit sem tudok megtartani. Ez az megerősített szív vallomása. És az erős szív nem ugyanaz, mint a kemény szív. Mert a kemény szív nem érez. Az erős szív érez, de nem omlik össze. A kemény szív nem sír. Az erős szív tud sírni, de közben reménykedik. A kemény szív nem enged közel senkit. Az erős szív szeretni mer, még akkor is, mikor már ezerszer megsebezték. Ezért hát ma ne azt számolgassuk, hogy mennyi mindenünk van, vagy mennyi mindenünk lehetne, vagy mennyi mindent vett el tőlünk az élet, vagy vettek el mások? Hanem, hogy: Milyen lett közben a szívem, Uram? Közelebb kerültem Istenhez, vagy egyre több minden került Isten és közém?
És végezetül jó megérkezni a kereszthez. Mert Jakab apostol beszél egy napról, melyet így nevez: „a levágás napja.” Amikor ezt keresztyén emberként halljuk, eszünkbe juthat ugyan az ítéletnap, mint jószág torkán a hideg kés érzete, de eszünkbe juthat egy másik nap is. Méghozzá az a nap, amikor valóban elvittek valakit, mint egy bárányt a vágóhídra. Jézus Krisztust. Aki önmagát áldozta fel azért, hogy mi megmeneküljünk. Kihűlt a szíve, hogy nekünk új szívet adhasson. Gazdag lévén szegénnyé lett értünk. Az Igaz meghalt a bűnösért. Ezért a keresztyén ember számára az, hogy „az Úr eljövetele közel van”, nem fenyegetés. Hanem örömhír. Jön az Úr! A napokban valaki megkérdezte tőlem a bevásárlóközpontban, hogy látom a világot és én azt mondtam, zsákutcába futott a világ, én Jézus visszajövetelét vágyom. Milyen elkeseredett lehetek, hogy ilyen világvége hangulatban vagyok – mondta ő. De én nem világvégét, hanem Megváltó Jézust várok, aki átállítja a váltót, hogy többé ne a szakadék felé rohanjon az emberiség, hanem a Jézust és egymást szerető utazókkal az öröklét felé vegye az irányt. De jó lenne a Jézust szeretők közé bevonni egymást, a kegyelem által szívüket erősítők közé bevonni egymást. Örömhír, hogy jön az Úr! Jön az, aki hallja az aratók kiáltását, aki ismeri a mi könnyeinket is, aki igazságot tesz.Aki a kereszten önmagát adta értünk.Jön az, akinek a kezéből senki ki nem ragadhat bennünket.Ha egyszer meglátjuk Jézust, akkor testvéreim, mindent elengedünk.
Mindent, amit évtizedeken keresztül olyan gondosan őriztünk. Mert akkor már nem számít, mennyi minden volt a kezemben. Hanem csak ez: Kinek a kezében voltam én? Ezért hát minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet! Ne hizlald azzal, amit egyszer úgyis itt kell hagynod. Óvjad attól, ami észrevétlenül elfoglalhatja benne az Isten helyét. És erősítsd meg abban, aki akkor is megtart, mikor már semmit sem tudsz megtartani. Mert a legvégén is Ő fog megtartani minket, aki egész életünkben őrzött és értünk imádkozott. Ámen.
Becsei Miklós
Mátészalka, 2026. szeptember 27.
